30. nap – Felsőkövesd – Újvárfalva

Viszolygok a hierarchiától, már csak azért is, mert tudom, hogy a bebetonozott (vagy annak tűnő) pozíciók és a tudás legtöbbször fordított arányban állnak egymással. Sziasztok, elérkezett ez a nap is. A kezdéskor nem tűnt oly távolinak, most azonban, extrém vállalkozásunk folyamatában úgy éreztem – mégis kegyetlen távoli. A kitartás, a türelem, az akarat, a célorientáltság […]

29. nap – Óbánya – Felsőkövesd

Semmi sem segített hozzá az elmúlt évtizedekben még csak megközelítőleg sem olyan felismerésekhez, mint a tájak és a lelkemben lakozó lenyomataik. Ez persze mindig teljesen egyéni – mindenkinek a maga módján kell tudnia önmagát kifejeznie. Ha ez a véleményem nem szimpatikus valakinek, annak egyetlen dolgot üzenek, mindenféle rosszindulat nélkül: minél nehezebb egy határtúllépés, annál kevésbé […]

28. nap – Szekszárd – Óbánya

Nem vagyok pártpolitikus (jajjj…), nem vágyom se a parlamentbe, se az önkormányzatba, így szavazatokat sem akarok elhódítani. Kertelés nélkül kimondom, amit gondolok, és úgy, ahogyan gondolom. Nincs más szándékom, csak az, hogy felrázzam az embereket. S még egy dolog. Elsősorban önmagam előtt szeretnék megállni. Mások előtt a legkevésbé… Sziasztok, ismét szintek. Végre:-)))!!! Komolyan! Vártam, hogy […]

27. nap – Ósükösd – Szekszárd

Sokszor a körülmények megváltozása késztet bennünket arra, hogy változtassunk az életünkön – sokszor viszont a kényszer diktálja a változást, ilyen például a kiégés (burn out). Én mindenesetre úgy gondolom, hogy változtatni időben kell, még mielőtt a teljes kiégés veszélye fenyegetne. Válságunk a telítettség válsága. Túl sok van mindenből: dumából, szövegből, fals információból, egyáltalán – fölösleges […]

26. nap – Kéleshalom – Ósükösd

Tapasztalataimból tudom, hogy a teljesítőképesség határát csak az képes átlépni, aki az apró lépések útját választja. A határok csak fokozatosan tolhatók ki, lépésről lépésre. Ha tudom, hogy A és B lehetségesek, akkor C is lehetségessé válik. Nem véletlenül ez a saját szakmai oldalam egyik kezdőképe. Nagyon komoly megéléseken nyugszik. S még egy üzenet: hiába a […]

25. nap – Ruzsa – Kéleshalom

Aki nem szerez új tapasztalatokat, nem fejlődik tovább. Aki másodkézből szerzi a tapasztalatait, nem több egyszerű „fogyasztónál”. A legtöbb embert lebeszélik arról, hogy önmaga legyen. „Sziasztok, itt és most szeretném megköszönni Ruzsa polgármester asszonyának, Sánta Gizellának a segítségét, odafigyelését, amellyel ügyünk mellé állt! Egy igazán talpraesett, empatikus, karakán embert, hölgyet ismerhettünk meg benne kísérőmmel, Alberttel, […]

24. nap – Mindszenti-rév – Ruzsa

Az élet értelme elsősorban az, hogy kifejezzük önmagunkat, kiaknázzuk a képességeink adta lehetőségeket, próbára tegyük az alkalmasságunkat és a rátermettségünket, tapasztalatokat gyűjtsünk önmagunkról, emberi mivoltunkról. Én nem azért vagyok „sikeres”, mert különösen erős, kitartó vagy bátor vagyok, hanem azért, mert értelmet adok a cselekedeteimnek. A „sikereimnek” azonban csak részben van szerepük abban, hogy azzá lettem, […]

23. nap – Szarvas – Mindszenti-rév

A nagy kaland művészete a túlélésben rejlik. Kockázat nélkül elképzelhetetlen egy kaland. A kockázat alapvető feltétele a kalandnak, de nem a célja. Az enyémnek sem. Ezt a vállalkozás mértéke határozza meg. Nem élek a kockázat bűvöletében, nem is keresem, de reálisan számolok vele. Az élet mindig kockázatos, az intenzív élet pedig csak növeli a kockázatot. […]

22. nap – Ecsegfalva – Szarvas

Az imázs számomra nem olyan fontos, mint az a tapasztalat, melyet a „vereségek” árán nyerek. Márpedig az ember éppen kudarcok árán szerzi a legtöbb tapasztalatot, éppen a korlátok révén van lehetőségem tapasztalatszerzésre a természet vad erőivel vívott ütközetekben. Számomra ezért nem gond, ha kudarc ér. Sziasztok, akkor a mai napra a Nagy-Sárrét és a Körös-vidék, […]

21. nap – Okány – Ecsegfalva

A “ kudarc” sosem az, aminek a legtöbben hiszik. Nem vereség. Tapasztalat. A tanulási folyamat része. Félelemből nem nekivágni az ismeretlennek, a változásnak – butaság. Az én utam épp az ellenkezőjéről szól: kísérletezésekről és a tévedések kivédéséről. Sziasztok, most érkeztem el érzésem szerint az első (és remélem, utolsó) kritikus ponthoz. Nem, semmi „komoly” gond nincs, […]