A “ kudarc” sosem az, aminek a legtöbben hiszik.
Nem vereség. Tapasztalat. A tanulási folyamat része.
Félelemből nem nekivágni az ismeretlennek, a változásnak – butaság.
Az én utam épp az ellenkezőjéről szól: kísérletezésekről és a tévedések kivédéséről.
Sziasztok,
most érkeztem el érzésem szerint az első (és remélem, utolsó) kritikus ponthoz. Nem, semmi „komoly” gond nincs, egyszerűen a legnehezebb szakasz, az Alföldi Kéktúra „meccsel” velem. Helyesebben a mentális erőmmel.
Fizikálisan nem tud megfogni, a szellemi energiáimat viszont nagyon igénybe veszi a naponkénti három-négy tíz-tizenkét km-es szinte egyenes, törések nélküli szakasz. Odabent, a „Marson”, a világ túlsó végén ilyenkor eszembe jutnak a sokszor teljesített Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton végtelen, árnyék nélküli egyenesei…Szerencsére a legnehezebb pillanatokban mindig megvan a válaszom a nehézségeimre: senki nem küldött ide engem:-)… Igaz. Én választottam ezt a kihívást. Szívem szerint az összes embernek ajánlanám, hogy lépjen ki a komfortzónájából, változzon, próbálja ki magát egy teljesen másik világban… Hihetetlenül tanulságos, léleképítő és új célokat, motivációt adó. Mert bármekkora is ez az extrém vállalkozás, hiába követik lassan tizenöt országból több kontinensről, egy dolgot nem tudok elérni ezzel: motiválni Benneteket. Akkor mi értelme, kérdezhetitek? Jogos.
Értelme az, hogy a motivációtokat viszont föl tudom ébreszteni. A többi pedig rajtatok múlik!!!!!!! Mindenkinek a saját útját kell járnia! Az egyik üzleti filmem címe: Nincs két egyforma út… Értitek, ugye? 🙂
Kora reggel: csak köszönettel tartozunk a KMNP igazgatójának, Tirják Laci barátomnak, aztán a Biharugrai Madárvárta csodálatos kollégáinak, Zsuzsinak, Szabinak, Timinek és Janinak azért az odafigyelésért, amit az irányunkban tanúsítottak!!! Immár harmadik alkalommal! Csak remélni tudjuk, hogy folytatása következik!
Tudjátok, van olyan nap, amikor úgy érezzük – minden oké. Aztán kiderül- nem egészen így van. Ma reggel próbáltam nagyon erősnek tűnni önmagam szemében, aztán rájöttem – elérkeztek azok a napok, amelyek „fölfalják” az embert. Ez egy ilyen nap volt. Bő hetven km, végeláthatatlan távolságok, messzeségek, sár,, magány. Ilyenkor az ember, az állítólagos ultrafutó nem veszi elő a fényképezőgépét sem, mert azt szeretné, hogy teljesen egyedül maradhasson önmagával, önmagában. Aztán kiderül, hogy még ennél is gyengébb állapotban van. Megeszi a távolság, a messzeség. Pedig ilyen dolgokban nagyon erős vagyok, de minden ilyen extrém vállalkozásban vannak mélypontok, ezt kár is tagadni. Nálam ez ma volt. Órákig nem volt erőm, kedvem elővenni a gépet, egyszerűen csak magammal akartam maradni, nem szerettem volna elvonni a figyelmemet önmagamról, a célomról.
Ez eltartott egészen Körösladányig, addig egy nagyon mély belső utazáson vettem részt a saját magam főszereplésével…
Ladányban a vasútállomáson Csillától, a forgalmi szolgálattevőtől kaptam egy tasakot, amibe három sportszeletet tett három hölgy, akikkel valamilyen módon követjük egymást a kéken, így például Pocsajon is földekorálták a kísérő autót az üdvözletükkel. Nos, ezt én itt és most szeretném megköszönni nekik, ha emlékeim nem csalnak, az El Paseo túrázói – csodás emberek vagytok!!! Vigyázzatok magatokra, további szép túrákat Nektek és nyugodtan írjatok Ránk bármikor!!!
Ez fölébresztett, innentől már valós állapotomban követtem a kéket a sárral együtt a Réhelyi Látogatóközpontig. Bár túzokot most nem láttam, a hely fílingje ismét elvarázsolt!
Innen az utolsó tíz km emlékezetes volt…Bő egy évtizeddel ezelőtti Kékkör futásom alkalmával még egészen jól járható volt a korábbi Kisújszállás – Dévaványa vasútvonal korábban fölszámolt vasúti töltése, most bizony büntetésnek éreztem. Követhetetlen volt. Jelzés ugyan akadt, de hol jobbra, hol balra kellett letérnem szántókra stb., hogy esélyem legyen célba érni Ecsegfalván…
Itt, késő, délután, hihetetlen fogadtatásban és vendéglátásban volt részünk, Nagykunsági Vadásztársaság Vendégházában kaptunk szállást és étkezést, köszönet ezért Galambos István polgármester úrnak, aztán Istvánnak, a helyi vadásztársaság elnökének, végül Heninek, aki mindezt koordinálta:
valóban hálánk és köszönetünk!!!
Holnap egy újabb Békés megyei nap, Nagy-Sárrét, Körös-vidék…Imádom a szülőhelyemet!!!
Köszönöm, hogy itt lehetek, lehetünk!!!
