Az imázs számomra nem olyan fontos, mint az a tapasztalat, melyet a „vereségek” árán nyerek. Márpedig az ember éppen kudarcok árán szerzi a legtöbb tapasztalatot, éppen a korlátok révén van lehetőségem tapasztalatszerzésre a természet vad erőivel vívott ütközetekben.
Számomra ezért nem gond, ha kudarc ér.
Sziasztok,
akkor a mai napra a Nagy-Sárrét és a Körös-vidék, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye jutott. Nem kis kihívás, hiszen a sár immár napok óta próbál alám tenni fizikailag (egyre több sikerrel sajnos…), az ember lelki energiáját pedig az utolsó cseppig kiszívó távolság, messzeség, horizontális csapda rendesen végzi munkáját…Fókuszomat igyekszem az utolsó pillanatig ébren tartani, de egyre gyakrabban érkezik el a napok folyamán az a pillanat, amikor már időnként alulmaradok ebben a komoly küzdelemben.
Ha nem lennének olyan vendéglátóink, mint tegnap Ecsegfalván Galambos István polgármester úr, Bere István vadász és felesége, valamint a mindent koordináló Horváth Henrietta, akkor nem tartanék itt. Minden mérhető módon köszönjük a szállást, a figyelmességet, a fogadtatást, a kedvességet, nem beszélve a Békés megyei disznótorosról és a tanyasi csirkepörköltről…Elképesztő volt ennek a sokra hivatott, gyönyörű kistáj lakóinak a fogadtatása, kedvessége, figyelmessége! Őszintén köszönjük!!! 🙂
Nem volt mese, nagyon korán indultunk Imivel (ennél csak az ébresztő volt jóval korábbi…). Minden egyes korábban megtett km a délutáni pihenőidőt növeli (nekem erre a rajt pillanata óta nincs időm, mert minden mindennel összeér, de a remény hal meg utoljára:-).
Nem mondom, hogy óriási élvezet volt az első nem kevés km a ködös, párás hajnalban, a sáros, csúszós gáttetőn, de ezt dobta mára Matyi terve…
Hatalmas magányos vándorlás következett, kegyetlenül hosszú órákon át, miközben folyamatosan küzdöttem a gát tetejének a járhatóságával, a ragadós sárral… Mezőtúrig, az első 35 km végéig mindössze egyetlen találkozásunk adódott Imivel, ez a Balai-hídnál jött össze, ahol bélyegezni is kellett. Mezőtúr nekem és most egy örökkévalóság volt, alig vártam, hogy elvergődjek az Árvízkapuig, ahonnan egy újabb hosszú etap vette kezdetét. Gyönyörködtem volna legalább a tájban, de az egész napos köd, az alig 100 méteres látótávolság újra és újra belső utazásra kényszerített. Csak néha engedtem meg, hogy kikandikáljak a lelkemből, ám ilyenkor azonnal csökkenni kezdett a fókuszom. Öngól, ördögi kör…A belső motivációmat a Szarvas előtti kompnál vesztettem el, ahol három perccel lekéstem a kompot, így dideregve, fázva, önmagammal összebújva kellett átvészelnem a szűk félórás ebédidőt (önmagamból kiindulva, mint nagy kajás, persze nem haragudtam ezért, csak végképp kizökkentem a ritmusból. Ezzel együtt az utolsó szakasz kezdetére sokat dobott a hangulatomon, hogy Imi a túlparton, már Békés megyében, egy meleg teával várt – elképesztő emberek vesznek körül… Szeretem őket, ezért is vannak itt, velem:-).
Bár jó lett volna, de nem lankadhattam a végére sem, mert Szarvason időre volt találkozóm a Békés Megyei Hírlap újságírónőjével és fotósával, akik az elmúlt napok, hetek tapasztalatairól kérdeztek. Ügyünk okán köszönjük az érdeklődést, nagy segítség ilyenkor a nyilvánosság!!!
Alig vártam, hogy a riport után végre elfoglalhassuk a szállásunkat az önkormányzat vízparti vendégházában, nem beszélve a csodálatos ételekről, ellátásról! Köszönet érte Babák Mihály polgármester úrnak, Boros Bencének és Rónyai Ágnesnek! Óriási töltést adott a környezet, a szállás, az étkezés, a másnapi ellátás!
Estére eleredt az eső, nem is tudom, mire gondoljak a holnapot illetően…:-)
Inkább az alvásra, a pihenésre ehelyett.
Nektek is kellemes estét kívánok…! Köszönöm a figyelmeteket!
Illetve még egy dolog: ma ismét csere volt kísérőim között: Léczeg Imi ment, Békési Albi jött. Bevallom, hihetetlen segítséget adott Imi jelenléte, figyelmessége, proaktivitása – mindig jóval előrébb járt az esze, amivel óriási könnyebbséget nyújtott nekem a futáshoz. Ismét kaptam az élettől úgy új barátot, akivel most már fél szavakból is megértjük egymást! Köszönöm, Imi, nagyszerű ember vagy te is! Tudom, hogy az őt váltó Albi is hasonló gondolkodású, nem véletlenül van itt mellettem a következő napokban! Köszönöm az életnek, hogy megismerhettelek benneteket!!! Jó pihenést, Imi, köszönök mindent!
