25. nap – Tornabarakony – Kelemér

81,5 km – 2.015 m. szintkülönbség Egészen elképesztő nap állt előttünk, még előző késő este is ezt szerveztem, próbáltam tető alá hozni: olyan helyre bejuttatni a filmes stábot, amely unikum, kuriózum, csak a kéket választók számára elérhetők maximum… Mint egy hattyúdal, de olyan, amelyet meg kell mutassunk mindenkinek. Hét éve készültem arra, hogy, ha csak […]

24. nap – Regéc – Tornabarakony

68,8 km – 1.490 m. szintkülönbség Az első olyan reggel, amikor esőben kellett indulni. Mondhatnám, hogy remek, de a globális felmelegedésnek ára van… Persze azt is tudom, hogy közel van november s akkor már más lesz az idő. Ezzel együtt hálás vagyok a sorsnak, hogy eddig ilyen viszonyok között tehettük, amit tettünk. Azt is tudom […]

23. nap – Hollóháza – Regéc

82,1 km – 2.645 m. szintkülönbség Már az első napi rajt előtt tudtam, hogy ez a nap lesz az egyik nagy „Ő”… Nem csalódtam. Fizikai állapotomat tekintve a határaimon járok, ehhez jön a mentális libikóka…Alföld, homok, nulla méter szintkülönbség, 11 napnyi őrült koncentráció, majd egyik pillanatról a másikra a totális áthangolódás – hegyek, szintek, táv. […]

22. nap – Kisvárda – Sátoraljaújhely

65,9 km – 0 m. szintkülönbség Látszólag egy nap a sok közül, de a 22. akár a 22-es csapdája is lehetett volna. Kőkemény volt az előző nap, a mai pedig, bármilyen hihetetlen is, bő tizenegy nap után az Alföldi Kéktúra utolsó napja… Összefolynak a napok, látom, amikor Szekszárd után nekivágtam a gátaknak, Gemencnek, most pedig […]

21. nap – Nyírlugos – Kisvárda

75 km – 0 m. szintkülönbség Rengeteg sablonos mondattal, kifogással találkozom az előadásaimon, tréningjeimen, amikor trénerként dolgozom multicégekkel. Szerencsére zseniális barátaim, „oktatóim” voltak korábban (Béres Sanyi, Borsodi Imi, Bob Hewson), akik az elején eligazítottak a szavak sűrűjében, ehhez adódott aztán a tapasztalatom. Béres Sanyi barátom, akit nagyon sokra tartok a biztosítási szakmán belül (is), meg […]

20. nap – Kepecstag – Nyírlugos

80,6 km – 0 m. szintkülönbség Egyre rövidebb éjszakák, egy hosszabb nappalok, egyre több fájó érzés a testben, egyre nehezebb koncentráció, egyre fáradtabb izmok, egyre több „elég a homokból:-)))!” gondolat, egyre lassabb haladás, egyre több idióta dolog a politikusoknak és pénzembereknek köszönhetően (tisztelet a kivételeknek!) a világban, egyre több fölösleges hír, egyre több influenszer, celeb, […]

19.nap – Szentpéterszeg – Kepecstag

75,5 km – 0 m. szintkülönbség Durván korai, sötét hajnal, óriási szél, majdnem húsz fokkal melegebb hőmérséklet, mint pár napja kora reggel, végső búcsú a szülőföldtől, Békéstől, gátak, az első bő ötven km-en mentális sokk a távolságtól, a gátaktól, a határszéltől, az igazoltatásoktól, de leginkább a széltől. Létavértes után végre egy kis védett erdő, a […]

18. nap – Zsadány – Szentpéterszeg

85,7 km – 0 m. szintkülönbség Egy látszólag csöndes, jelentéktelen alföldi nap, én sem ültem tort fölötte. Ami viszont tény: időben és kilométerben is átléptem az extrém vállalkozásosom felét, a helyszíne mindennek Békés és Hajdú-Bihar volt, az ország délkeleti, keleti szeglete. Hajnal előtti ébredés a filmes stábbal, süvöltő szél, fantasztikus hajnalhasadás, majd megérkezett az eső, […]

17. nap – Dévaványa – Zsadány

70,8 km – 0 m szintkülönbség Egy nagyon nehéz nap után ismét egy teljes nap Békésben a Nagy-Sárrét és a Kis-Sárrét vidékén. Időnként megkérdezem magamtól, meddig lehet bÍrni ezt a hihetetlenül feszített tempót, de aztán elhessegetem magamtól a kérdést, a választ pedig főleg – annyi a dolgom, hogy fussak, figyeljek, visszajelzést adjak. Káprázatos hajnal, kora […]

16. nap – Szarvas – Dévaványa

76,6 km – 0 m szintkülönbség Elképesztő mondatok. Mindenre igazak. Különösen a mára. Nem a napjainkra – a mára. Mert ennyire gyors a világ, spirálisan gyorsuló. Nehéz másképp mondanom. Valóban nincs időnk. Elfogyott. Mégis tudatlan, fogyasztó társadalomként élünk. Öngyilkosság, amit teszünk. Káprázatos hajnal, pirkadat, reggel, -1 fok, deres világ, szűk ötven km gát, nyugodt október […]