82,1 km – 2.645 m. szintkülönbség
Már az első napi rajt előtt tudtam, hogy ez a nap lesz az egyik nagy „Ő”…
Nem csalódtam. Fizikai állapotomat tekintve a határaimon járok, ehhez jön a mentális libikóka…Alföld, homok, nulla méter szintkülönbség, 11 napnyi őrült koncentráció, majd egyik pillanatról a másikra a totális áthangolódás – hegyek, szintek, táv. Mi segített? Nos, maga a Zempléni-hegység.
Bár a nagyon kora hajnali autózás a hollóházai rajthelyre inkább volt altató, mint motiváló, a megérkezés utáni hirtelen rajt, fizikai terhelés, a magány, az elemlámpák csóvafénye ismét fókuszba állított. S bár a sötét a lényeget takarta, mégis tudtam, hol, milyen terepen járok. Talán néha jobb is volt, hogy nem láttam, bár tudtam, hogy gyönyörű. Egy dolog lebegett a szemem előtt: haladni, haladni, amilyen gyorsan csak lehet, hogy a Zemplén valódi lábaihoz érve legalább lélekben készen álljak a második etapra. Elképesztő órák voltak az éjszakában, a hajnalban, mégis, az igazi ébredés a lassan előbújó napfény által megvilágított Zemplén színei voltak. Mi a Zemplén? Rejtelem, színek, csönd, nyugalom, káprázat, varázslat… Csoda. Ezzel együtt örültem a találkozásnak Éviékkel, majd később Csabáékkal, bár a GPS-emért való újbóli, kilométeres visszafutásomról szívesen lemondtam volna. Hiába: kómás állapot:-))).
A világ egyik legfantasztikusabb dolga a Zempléni-hegység harántolása ősszel, színekkel körülvéve.
A felújított regéci vár pihenésként fölfogott körbejárása jutalom a nap végén.
Bő harminc esztendővel az első megtekintése után óriási a változás, egyetlen dolog nem változott: a várdombot köbeölelő Zemplén csodája…
Köszönöm a figyelmeteket!
