75 km – 0 m. szintkülönbség

Rengeteg sablonos mondattal, kifogással találkozom az előadásaimon, tréningjeimen, amikor trénerként dolgozom multicégekkel.
Szerencsére zseniális barátaim, „oktatóim” voltak korábban (Béres Sanyi, Borsodi Imi, Bob Hewson), akik az elején eligazítottak a szavak sűrűjében, ehhez adódott aztán a tapasztalatom. Béres Sanyi barátom, akit nagyon sokra tartok a biztosítási szakmán belül (is), meg is lepett Ópusztaszeren, amit nagyon köszönök így utólag is neki!
Hihetetlenül jó munkatársak, barátok lettünk, akik nem csupán a szakmában, hanem a magánéletben is adtunk és adunk egymás szavára. Miért mondom mindezt el Nektek?
Ebben a „mesterséges intelligencia világban” embertelen mennyiségű szemetet találok a futásom közben a természetben. Nem tehetek mást, mint elfutok mellettük, hiszen haladnom kell, de a kamerám azért van velem, hogy megörökítsem ezeket – elrettentő példaként generációnknak és az utánunk következőknek.
Mindez persze kérdéseket szül bennem:

„Te hogyan vagy zöld?
Nem rajtam múlik. Nincs remény.
Duma az egész.
Valóban bajban vagyunk?
Milyen jövőre készüljünk?
Vicc vagy nem vicc a környezetvédelem?
Kell egyáltalán aggódnunk?
Hogyan, miért és min változtassunk?
Mi az, hogy ökológiai lábnyom?
Már úgyis mindegy…
Mik lesznek a jövő zöld szakmái?
Mik azok a fenntartható vállalatok?
Klímaszorongás? Mi az?”

Hiszem tehát, hogy minden hiteles emberekkel kezdődik, akikre föl tudsz nézni, akik megérintenek, akiknek adsz a szavára!
A többi már benned zajlik s utána te MAGAD következel!

Harmadik napja szél. Brutális, itt az északkeleti szegletben. Közben eső, napsütés, borongós idő, ehhez járul a tegnapi negatív megélés Nyíracsád környékén. Fokozatok: nincs jel, jelzetlenség, alul jelzett szakaszok, alig látszik, ritka… s bezzeg, amikor településen belülre érsz, ragyog minden… Nem vagyok a híve a GPS-nek, de most fáradt állapotomban hatalmas segítség volt…
Az Alföldi Kéktúra még mindig mostohagyerek a másik két útvonalhoz képest…
Rengeteget fejlődött, alakult, de…

Sötét hajnal, Istvántanya, a világ vége, ahogyan Major Gyuszi filmrendező barátom fogalmazott egy korábbi filmünkben, új bérlő a bélyegzőhelyen, hajnali jókedv, vidámság, aztán csönd, sehol senki, magány, felújítás alatt álló múzeum Nyírbátorban, hamisítatlan kocsmai hangulat Nyírderzsen, majd indult az aszfalt és terep váltakozása Nyírkarásztól a célig. Az Alföldi Kéktúra északi része sem egyszerű, fejben lassan elfogyok, vágom a centit, pedig imádom, szeretem…
Kisvárda. Kész vagyok. Hogy is lesz holnap? Nem tudom még. Csak azt, hogy jó lenne végre pihenni. Nem keveset – sokat. Ez azonban még nagyon messze van… Erősnek kell lennem, lennünk…
Köszönöm a figyelmeteket!