Tudom, hogy kiváltságos ember vagyok: nem azért, mert a határtúllépés oly jövedelmező volna. Nem. Azért, mert kiélhetem a „bolondériáimat”, amelyhez van egy csodálatos társam, párom, aki segít, támogat ebben. Az emberek többségének sajnos ez nem adatik meg. Hányan vesznek el a hétköznapok szürkeségében, és nem azt teszik, amihez egyébként kedvük volna. Én is ugyanolyan boldogtalan volnék, ha nem a saját önkifejezési formám szerint élhetnék. Ezzel együtt: a cél iránti maximális tisztelet a maximumot követeli tőlem.

Sajnos, csak nagyon kevesen képesek engedni a vágyaiknak, mert félnek az élettől, és nem merik a sorsukat a saját kezükbe venni. Úgy hiszik, a sors egy tőlük függetlenül létező hatalom, amelyet nem tudunk befolyásolni. Számomra sors alkalom: alkalom arra, hogy én ÉN legyek.Mindenki saját sorsának kovácsa. Mindenki azonos az általa járt úttal. Ahány ember, annyi út…

Ha halhatatlan volnék, változtatnék az életvitelemen. Ám mivel nem vagyok halhatatlan, a továbbiakban is intenzíven akarok élni. Az életemnek nincs különösebb tétje. Az életem értelmét nekem kell megtalálnom, most is. Ennek tudatában bízom abban, hogy lesz elég erőm a megkezdett út folytatásához ilyen körülmények között is.

Az élet mindig kockázatos, az intenzív élet pedig csak növeli a kockázatot. Én azonban nem félek a kockázattól, mert a kudarcot is megengedem magamnak. A kudarcnak nevezett valami nem szégyenfolt a képességeinken, hanem a tapasztalatszerzési folyamat nélkülözhetetlen állomása. A „kudarc” tehát új lehetőségek forrása!