Én, mint határtúllépő, az egyre kisebb létszámú csapatot kedvelem. Nálam már két ember is alkothat csapatot. Csapatomat a közös cél határozza meg, és ehhez keresem, válogatom össze a társakat, akár számomra (látszólag) idegen embereket. Egyet azonban sosem szabad szem elől téveszteni: egy olyan csapattal, amelyet csak TE akartál, sosem jutsz messzire.

Tapasztalataim alapján tudom, hogy az álmok átültethetők a gyakorlatba. Minden odabent, a lélekben kezdődik. Az ötlet akkor hasznosítható, ha már átalakult energiává! A gondolatépítés akkor eredményes, ha odakint is megvalósítható cselekedet formájában. Mindenki dédelget magában valamilyen álmot, amelyhez előbb-utóbb vagy keres valamilyen élményt, vagy sorsába belenyugodva elfojtja magában. Jobb, ha azonosul vele és kiéli magából. Én is ezt teszem – folyamatosan.

Egy csapatban félre kell tenni az egoizmust, az önigazolást. Minél nagyobb a csapat, annál nehezebb a vezető dolga. Ezért dolgozom minimális létszámú csapattal a saját extrém vállalkozásaimban – ráadásul olyan emberekkel, akik valamiért sokat jelentenek a számomra. Hogy erkölcsös-e ez? Igen! Az erkölcs ráadásul nem egyéb, mint emberek által kiagyalt mértékegység ember és ember viszonyában, miközben mindenki önmagának sajátítja ki az erkölcsöt. Én azt vallom, hogy mindenki azt csinál, amit akar, feltéve, hogy ezzel senki köreit sem bolygatja, kiváltképp nem a világegyetem egyensúlyát.

Én csak azt hiszem el, amit látok. Határtúllépésnél lehull minden álarc. Minden „utazás” egy újabb felismerési folyamat, amely nemcsak engem érint, hanem a másik viselkedését, személyiségét is. És mivel a határ testet-lelket igénybevevő zónájában mindenkiről (így rólam is!) lehullik az álarc, sok mindent megtudunk önmagunkról. Én is. Még a nagyon emberi dolgokat is… És erre mondják, hogy mihaszna?!

Határtúllépésnél lehull minden álarc.Minden extrém vállalkozásom egy újabb felismerési folyamat, amely nemcsak engem érint, hanem mások viselkedését, személyiségét, egóját is. És mivel a határ testet-lelket igénybevevő zónájában mindenkiről lehullik az álarc, sok mindent megtudunk önmagunkról. S másokról is… Még a nagyon emberi dolgokat is.

A határtúllépés azt jelenti számomra: olyan dolgot véghez vinni, amit még senki. Újítónak lenni azt jelenti: valamit megvalósítani, ami abban a formában még senkinek nem sikerült. „Látnok” határtúllépőnek lenni azt jelenti: olyasmit kigondolni, ami ebben a formában még senkinek nem jutott az eszébe. A cselekvéshez bátorság kell, energia, kurázsi, de mindenekelőtt önmagunkba vetett hit. A felismerések sorában a tett az első lépés!

Álom és valóság gyakran egy és ugyanaz. Az ember kigondol valamit – van tehát egy ötlete -, elképzeli, hogyan valósíthatná meg, és ezzel életbe lép a harmadik fázis, amikor készen áll az elképzeléseit a gyakorlatba átültetni. Ebben az utolsó fázisban a test és lélek, szellem és tudat egybeforrnak egymással, ami előrevetíti a siker élményét és a teljes azonosulás érzetét kelti: ez az érzés keríti hatalmába a hozzám hasonló határtúllépőket, a lehetetlen pengeélén táncolókat.