Semmi sem segített engem hozzá az elmúlt évtizedekben még csak megközelítőleg sem olyan felismerésekhez, mint a tájak és a lelkemben lakozó megfelelőik. Ez persze mindig teljesen egyéni – mindenkinek a maga módján kell tudnia önmagát kifejeznie. Ha ez a véleményem nem szimpatikus valakinek, annak egyetlen dolgot üzenek, mindenféle rosszindulat nélkül: minél nehezebb egy határtúllépés, annál kevésbé alkothat róla véleményt egy kívülálló.

Nem vagyok pártpolitikus (jajjj…), nem vágyom se a parlamentbe, se az önkormányzatba, így szavazatokat sem akarok elhódítani. Kertelés nélkül kimondom, amit gondolok, és úgy, ahogyan gondolom. Nincs más szándékom, csak az, hogy felrázzam az embereket. S még egy dolog. Elsősorban önmagam előtt szeretnék megállni. Mások előtt a legkevésbé…

Sokszor a körülmények megváltozása késztet bennünket arra, hogy változtassunk az életünkön – sokszor viszont a kényszer diktálja a változást, ilyen például a kiégés (burn out). Én mindenesetre úgy gondolom, hogy változtatni időben kell, még mielőtt a teljes kiégés veszélye fenyegetne. Válságunk a telítettség válsága. Túl sok van mindenből: dumából, szövegből, fals információból, egyáltalán – fölösleges információból… Korunk az információ kora – ha nem figyelsz, magába nyel.

Most már tudom, hogy a teljesítőképesség határát csak az képes átlépni, aki az apró lépések útját választja. A határok csak fokozatosan tolhatók ki, lépésről lépésre. Ha tudom, hogy A és B lehetségesek, akkor C is lehetségessé válik. Nem véletlenül ez a saját szakmai oldalam egyik kezdőképe. Nagyon komoly tapasztalatokon nyugszik. S még egy üzenet: hiába a legmerészebb gondolat, hiába azonosul az ember tökéletesen az elképzelésével, ha hiányzik belőle a kitartás.

Az élet értelme elsősorban az, hogy kifejezzük önmagunkat, kiaknázzuk a képességeink adta lehetőségeket, próbára tegyük az alkalmasságunkat és a rátermettségünket, tapasztalatokat gyűjtsünk önmagunkról, emberi mivoltunkról. Én nem azért vagyok „sikeres”, mert különösen erős, kitartó vagy bátor vagyok, hanem azért, mert értelmet adok a cselekedeteimnek. A „sikereimnek” azonban csak részben van szerepük abban, hogy azzá lettem, ami vagyok – nagyobb szerepet játszottak ebben a „kudarcaim”. Nem vagyok tökéletes, ezt sokszor elmondom. Nem egyszer hibáztam. Ember vagyok.

A nagy kaland művészete a túlélésben rejlik. Kockázat nélkül elképzelhetetlen egy kaland. A kockázat alapvető feltétele a kalandnak, de nem a célja. Az enyémnek sem. Ezt a vállalkozás mértéke határozza meg. Nem élek a kockázat bűvöletében, nem is keresem, de reálisan számolok vele. Az élet mindig kockázatos, az intenzív élet pedig csak növeli a kockázatot. Az enyém ilyen. Én azonban nem félek a kockázattól, mert a kudarcot is megengedem magamnak.