33. nap április 8. péntek
Nagymaros – Hűvösvölgy 60,6 km, 2.170 m szk.
„Az ember csak a kudarcokból tanulja meg a lényeget. Sikert hosszú távon csak akkor érhetünk el, ha veszíteni is tudunk – máskülönben elszakadunk a valóságtól és annál nagyobb lesz majd a pofára esés mérete…”
Sziasztok,
mindezt csak azért mondom el, mert sokan írtak rám: most már megvan, most már biztosan sikerülni fog! Tévedés. Csak az a biztos, ami már megtörtént. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni: minél nagyobb a fölhajtás, a körítés, annál nagyobb a bukás mértéke.
Ezzel együtt örültem volna, ha nagyobb publicitást tudunk biztosítani az üzenetek miatt ennek az extrém vállalkozásnak, de higgyétek el: rendkívül pihentető, ha nem nyüzsögnek hosszú időn át sokan az ember körül. Tudom, hogy a következő extrém vállalkozásunk ismét a régi keretek között fog működni, de ebben a próba-időszakban nem elhanyagolható az a tényező, hogy az eddig megszokottnál sokkal többet tudok befelé figyelni, önmagammal foglalkozni, rengeteg külső dolgot „lefényképezni”, a lelkem belső reakcióit az útvonallal, terheléssel kapcsolatban magamba kódolni. Megfizethetetlen tapasztalatok ezek, olyanok, amelyeket a mai fiatal generáció tagjai már csak elvétve tapasztalnak meg a ’konzerv-világ’ miatt… Sajnálom, de féltem is őket, általuk pedig a bolygót, a Földet. Olyan ez, mint amikor rohamosan fogy az igazi szakember, aki tudással tud hozzányúlni dolgokhoz…
Az utolsó átkelés nagy folyóinkon – erről szólt a ma kora reggel. Nagymarosnál már korán ott voltam a Duna partján, nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy lecsússzak az első járatról. Mégis majdnem megtörtént.
15 percen át kerestem a parkolásom után a slusszkulcsot, egyszerűen nem figyeltem az automatikus mozdulatot, hová süllyesztettem el megállás után. Az utolsó pillanatban találtam meg. Fáradtság. Nem is kis mértékben. Koncentráció hiánya, automatizmus… Behozhatatlan időhiánnyal küzdöttem volna, ha nem jutok át időben a visegrádi oldalra. Átjutottam. Erős szél, felhős idő, de sok időm nem volt gondolkodni azon, mit is csinálnék szívesebben a mai rajt helyett. Semmi mást. Hiszen rendkívül szeretem a futást a természetben, mindig csupán az első néhány pillanat a nehéz, amíg ismét beleállok a terhelésbe, onnantól eggyé válok az engem körülvevő, még élő természettel. Nem volt kérdés, hogy fel kell jussak mihamarabb a Nagy-Villámhoz, hogy aztán utazó fokozatba kapcsolhassak a Pap-réti erdészházig, majd onnan Pilisszentlászlóig. Gyönyörű volt a csend, a madarak vidám lármája… Emlékszem, amikor fél évig a Szovjetunióban tanultam, fantasztikus bakelit lemezeket hoztunk haza – nem csupán zenéket, hanem egy olyat is, amelyen semmi más nincs, csak madárcsivitelés. Most eszembe jutott, hogy még mindig megvan. Igazi kikapcsolódás a depresszív időszakban azoknak, akik nem veszik a fáradtságot, hogy mindezt élőben hallgassák meg.
Pilisszentlászló, a Kis Rigó Vendéglő után már a nap is kisütött, a patak partján fantasztikus élmény volt kanyarogni, futni. Senki nem zavarta a ’békét’, egyetlen keróssal találkoztam mindössze. Bélyegzés a Sikárosi-erdészháznál. A legutóbbi alkalomhoz képest kicsit errébb került a bélyegző, innen aztán nekivágtam a nosztalgikus, de nem könnyű kapaszkodónak Dobogókőnek (699 m). Odafent fújt a szél, a hőmérséklet azonban rendben volt, egy-két fotó, majd gyors ereszkedés Pilisszentkeresztig. Kevély-nyeregig hosszú az út, itt bele lehet fáradni a napba, de nem tehettem meg, hiszen utána továbbra is hullámvasút következett. Nem tudom, mi az oka, de ha szabad ilyet mondanom, a nyeregtől következő rész egészen Piliscsabáig az általam legkevésbé kedvelt rész a Kékkörön. Mindig örülök, amikor már elérek Klastrompusztáig, a Fekete-hegy oldalába…de ez csak holnap fog megtörténni J. A legnagyobb sikerek mindig az ilyen „nemszeretem” szakaszok gond nélküli teljesítése. Most is megtörtént. J.
Kicsit lassabb voltam ma a vártnál, ennek egyértelmű oka a fáradtság. Nincs mese, az őszinteség fontos, önmagamat is így tudom csak kezelni.
Azt is tudom, hogy holnap délelőttre esőt ígérnek errefelé, így kora reggel legalább nem fogok meglepődni.
Ma már a Visegrádi-hegységet, a Pilist, a Budai-hegységet traverzáltam, egész nap Pest megyében, holnap egy ismét hosszú nap vár rám (és vasárnap is) – de mikor nem e vállalkozás során???
Indulok pihenni, Nektek is ugyanezt kívánom, várlak benneteket továbbra is, szép hétvégét, vigyázzatok magatokra!
