25. nap március 31.
Hollóháza – Makkoshotyka 52,8 km, 1.810 m szk.
Sziasztok,
egy újabb fejezet extrém vállalkozásomban: az Alföldi Kéktúra 845 km-ének befejezése után ma ismét visszatértem a hegyek közé, elsőként a régi, nagy, titkos kedvencemhez, a Zempléni-hegységhez.
Vállalkozásom első három napja az Országos Kéktúra nyugati szélén vezetett, ezúttal kelet-nyugati irányban fogok haladni a cél, Szigliget felé.
Futásom 25. napján sok változás történt az előző hetekhez képest. Ismét megjelentek a szintkülönbségek, erre át kell állítanom magamat. Aztán a homok helyett most már az erdei talaj lesz a mérvadó, avarral, köves szakaszokkal. Végül huszonnégy nap után éjszaka már esett, a szárazság helyett másfajta kihívásokkal fogok szembesülni.
Változás. Van az az érzés, az a vágy, hogy változz, ám közben minden változatlan maradjon. Ne legyen veszteség – sem érzelmi, sem más téren. Ugye, így szeretnéd? Nos, ez nem megy. Ha változik az időjárás, változnod kell Neked is: koncentrációban, elfogadásban, hitben, önépítésben. De leginkább abban, hogy bármennyire is nem akarsz változni, akkor is változnod kell. Ez a „félelem” a hajtóerő vagy a visszafogó fék a változás során. Mitől is félsz? A döntéstől. Hogy most akkor minden más lesz.
A változás „begyakorlására” a legnagyszerűbb játszótér a természet, a célok, a teljesítés. Itt sokkal kevésbé fáj, csak önmagaddal kell megbeszélned minden tapasztalatot, itt nyugodtan vívódhat az erősebbik és gyengébbik éned. Engedd hát! Csak DÖNTS! Mert ezen áll vagy bukik minden. S minél később lépsz ki az ömlő esőbe, annál kisebb lesz az esélyed, hogy „győztes” legyél. Nem mással – önmagaddal szemben!
A kora reggel már Hollóházán, az Országos Kéktúra kezdő- vagy végpontján (attól függően, hogy ki melyik irányban járja) talált minket Gyuszival. Szerencsére ekkor nem esett, jó volt így nekivágni a szinteknek. Örült a lelkem, hogy ismét változatosabb lesz a táj, és a fák is nagyobb védelmet fognak nyújtani az esetleges szelek, esők, viharok esetén.
Fantasztikus ez a szakasz. Bodó-rét, aztán fel, Nagy-Milicig (898 m). Van valami végtelenül egyedi báj, szépség, nyugalom ebben a tájban, vidékben. Nincs elhalmozva „kulturistákkal”, nagyobb a tisztaság, mély és őszinte a nyugalom, az érintetlenség. Imádom, bármikor erre járok, futok. Most is a kedvesebbik arcát mutatta, az éjszakai esőzés pedig csak épp annyit segített, hogy lefelé ne csúszkáljak a meredek szakaszokon, ne legyek sáros. A szlovák és magyar határkövek mentén futni mindig különös érzés, megérkezni a Nagy-Milicre az egykori országzászlótartóhoz pedig felemelő. A hely varázsa, önállósága, különlegessége miatt. Még virágzott a hóvirág – itt mindig késik a természet… Alig vártam, hogy átérjek a Milici-hegytömb kisebbik csúcsára, a Kis-Milicre a Károlyi-kilátóhoz. Izgatott voltam, vajon a kilátó legfelső szintjéről lelátni-e a Hegyköz medencéjére, vajon nem lesz-e túlságosan párás a levegő a korábbi eső miatt. Szerencsém volt. Le lehetett látni. Használnom kellett a vlog kamerát J… Ez a látvány volt a nap ajándéka a számomra. Persze még az is, hogy innentől még mindig eső mentesen ereszkedhettem alá Füzérre. Itt és ekkor érkezett el a pillanat, amikor megjelentek az első esőcseppek az arcomon, innentől kezdve aztán az idő haladtával egyre erősebben és vadabbul esett, a nap végére már szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Nem volt menekvés, de nem is paráztam túl a dolgot, az anorákos verziót meghagytam holnapra, amikor majd a teljes Zemplént futom keresztbe, keletről nyugatra tartva. Nagyon komoly, áztató esőt ígérnek, lesz min nosztalgiáznom a másfél évvel ezelőtti vállalkozásom kapcsán…
Az eső öröm és átok is tud lenni, attól függően, mikor érkezik, mennyi esik, mennyi ideig. S persze melyik évszakban, nyaralás közben vagy mezőgazdasági termelőként, mekkora aszályos idő után vagy netán heteken át esik és már nagyon elég lenne belőle… Én is megéltem már sokféleképpen. Két dolgot kell tudatosítanunk magunkban: szükségünk van rá, és az emberi tevékenység is nagyban befolyásolja a létét, mennyiségét.
Nekem a nap elején öröm volt, mert bő három hét után lelkileg is szükségét éreztem. Felfrissült, oxigénnel telt meg a tegnap még fojtogató, száraz levegő. Ahogyan haladtak az órák előre, egyre inkább elég lett volna belőle. Összességében jól éltem meg.
A holnap már sokkal keményebb lesz, próbálom mentálisan, fejben készíteni magamat a sok-sok órás küzdésre, magányra az extrém körülmények között.
Mert változni kell, változni jó, új kihívások, új ismeretségek, új barátságok várnak! Csak TE IS HIGGY MAGADBAN!!!
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, várlak Benneteket a fészen és egy másik kattintással beljebb, a
oldalon is!!! Nem bánjátok meg!
Holnap, Veletek, ugyanitt!!!