18. nap március 24. csütörtök
Ecsegfalva – Okány 73 km, 10 m szk.
„Természet vagy televízió? Egyértelmű a válaszom.
Természet.”
Egy nem is olyan régi kimutatás szerint 312 nap alatt 10 062 587 reklám ment le a televízióban. Ez csatornánként 460 reklám naponta.
Ja, hogy filmet vagy bármi mást akartál csak nézni? Kit érdekel. Ez van, ezt kapod, ezt kell szeretni. Ennyiszer nekem sem kell toalettre mennem egy nap, hogy kivédjem az agymosást.
Van választási lehetőség? Természetesen. A természet.
Ez a mai napon újfent megerősítést nyert. Semmi hiányát nem érzem a tv-ben zajló műsoroknak, a sorozatoknak, főleg nem a reklámoknak, melyek csupán az emberek stressz- tűrő képességét tesztelik. Helyette itt van a csend, a madárcsicsergés, a hangok, az illatok, ha pedig nem egyedül vagy egy séta, egy túra során, akkor a beszélgetés a társaddal, a barátoddal, az ismerősöddel. S persze önmagaddal, hiszen időnként föl kell tegyél önmagadnak kérdéseket és válaszolnod is kell azokra. Nagyszerű lehetőség erre a természet, ahol semmi más nem viszi el a fókuszt a számodra fontos dolgokról.
A belső úton lét, utazás kikerülhetetlenné tesz megoldandó problémákat, kérdéseket, és közben megtanít ezekre válaszolni. Mennyivel jobb és hatékonyabb lét ez, mint egy adás alatt tucatszor végigélni ugyanazokat az idióta reklámokat. Idegeskedsz rajtuk, de mégis nézed tovább. Miért??
Ma hajnalban ilyen gondom nem volt. Márki Szilárd barátommal, a Márkíz Büfé és Falatozó tulajdonosával egy rövid tali negyed hatkor a kifőzdéjénél, kiadós hideg csomagok átvétele (az esti elképesztően finom birkapörköltje után) a kísérőmnek és nekem (köszönet az ecsegfalvi önkormányzatnak, Galambos István polgármester úrnak!), majd beléptem a messzeségbe, a távolságba – előre és önmagamba fókuszáltam, kérdeztem és válaszoltam. Mindezt persze csendben, egyedül, ott legbelül. Katartikus élmény.
Egy olyan szakaszon, mint a mai, igazából nem is foglalkozhatsz mással. Távolság, messzeség, horizont, égalja, Föld és ég találkozása… Adta magát a napi „tevékenység”. Fárasztó nap volt, nem csupán fizikálisan, de mentálisan is. Kegyetlenül hosszú egyenesek, időnként azt éreztem, hogy futva sem haladok gyorsabban, mintha gyalogolnék. Lelassul az idő, összeolvad minden mindenben, mindennel – épp ez a csodája. Nem tudod kikerülni önmagadat. Ne is tedd! Csak akkor tudsz nyugodtan tovább futni, ha felelsz a kérdésekre. Fölrázódik Benned minden, nincs mese, jönnek azok a ’fránya’ kérdések.
Ecsegfalvától Réhelyig bemelegítés a pirkadatban, a napfelkeltében, fantasztikus fényárnyék játékok, kontrasztos fényviszonyok, nehéz normálisan fotózni. Réhelyen már csivitelő madarak zaja, zenéje, Dévaványáig egyszerű utazás, onnantól a nap legegyenesebb tíz km-es szakasza Simasziget mellett elhaladva, egészen Folyás-érig, majd egy kicsit „zöldebb” útvonal délnek fordulva Körösladányig, a vasútállomás bélyegzőjéig. Át a városon, a Sebes-Körös hídján, hogy egy kis gátazás után, 12 km-t megtéve elérkezzél a Vidratanyáig. Átható fokhagyma illat áradt kifelé, cigánypecsenyére tippeltem, még jó, hogy a kísérőmmel itt randevúztunk, csillapítani tudtam a pavlovi reflex megjelenését. A Vidratanyától a Csolt-monostorig a hasonló távon világkupa tempóra kapcsoltam, mert mint kiderült, Csernus Gábor barátom, a kék egyik legnagyobb alakja, a kéktúra füzetek hozzáértő ellenőre is ezt a vidéket járja épp, ez pedig átírta a sebességemet a szakaszom végéig egy rövid találkozás reményében. A kerékpárúton Vésztő előttig versenytempóra váltottam, majd futás be a vasútállomásra a bélyegzéshez, hogy aztán az utolsó szakaszomon Okányig tartani tudjam a tervezett időt. Egyre melegebb lett, vetkőzés, elfogyott a folyadékom is, de időre ott voltam a volt Soma Sörözőnél a pecsételés okán. Az Okány előtti nem kevés km a bokorsor között rekedt melegben, a köves, egyenetlen altalajon nem volt egy kívánságműsor, de csak megcsináltam, hiszen jobb volt, mint ennyi idő alatt bő ötszáz reklám a tévében J. Pattanás a kísérő autóba, hogy időben Zsadány után legyek és kimehessek egy szűk km-t Gábor elé. Jött is időben, ahogyan ígérte, baráti ölelés, majd egy tréfás vlog-felvételt akartam készíteni vele névnapja alkalmából, amikor a kamerám kiírta: a memória megtelt J! Ez az! Végre valami…! Az első sokk után lenyugodva rájöttem, hogy az utazás előtt otthon beraktam egy 64 gigás memóriakártyát… Huhhhh J. Közben pedig rájöttem, hogy a kis digitális gépem is az övtáskában van, meg is dicsértem rögvest magamat – kétszer is J. Ezt nevezem proaktív gondolkodásnak. Erre manapság az élet sok más területén is szükség van, ha túl akarsz élni dolgokat…
A műútra kiérve elváltunk egymástól Gáborral, de remek érzés volt a mások számára „világ végén” találkozni egy baráttal, ami nekünk ott és akkor a világ közepe volt, nem messze a Begécsi-víztárolótól.
Mára búcsú a Nagy- és Kis-Sárréttől, holnap már szülőhazámtól, Békés megyétől is, irány a Bihari-sík és Hajdú-Bihar megye!
Köszönöm, hogy velem voltatok ma is, holnap folytatása következik!
