Tudom, hogy kiváltságos ember vagyok: nem azért, mert a határtúllépés oly jövedelmező volna. Nem.
Azért, mert kiélhetem a „bolondériáimat”, amelyhez van egy csodálatos társam, párom, aki segít, támogat ebben.
Az emberek többségének sajnos ez nem adatik meg. Hányan vesznek el a hétköznapok szürkeségében, és nem azt teszik, amihez egyébként kedvük volna. Én is ugyanolyan boldogtalan volnék, ha nem a saját önkifejezési formám szerint élhetnék.
Ezzel együtt: a cél iránti maximális tisztelet a maximumot követeli tőlem.
Sziasztok,
a negyedik esős nap egy kicsit csöndesebbre váltott, de látom, hogy még messze a vége, messze a napsütés.
Hajnal, sötét, szürkeség, magány, belső motiváció, célorientáltság, belső beszélgetés…Nem volt rövid ez a szakasz, de szép lassan elküzdöttem magamat Felsőpetényen és Alsópetényen keresztül Romhányig. A szokásos sáros, emelkedős-lejtős, csúszós terep, kőkemény sárral fűszerezve, de ez a Cserhátnak is a sajátja. Romhányban bélyegzés a Fáradt Vándor Panziónál (találó név ez így a nyolcadik nap környékén), ahol aztán végre egy-két km aszfalt, sőt, teljes megdöbbenésemre egy-két órára még a nap is előbújt.
Jó volt, de az előrejelzést ismerve nem ringattam magam hiú ábrándokba. Nem is csalódtam később:-). Becskéig egy sártalannak a legkevésbé nevezhető úton küzdöttem el magam, aztán nekivágtam a mai nap fénypontjának, amit már nagyon vártam: a Szandavár 527 m-es csúcsának a megmászáshoz. Maga a csúcs nem közvetlen része a kék útvonalnak, ám a tetejéről olyan csodás körpanoráma tárul elénk a Börzsönytől a Mátráig, amit egyszerűen sosem szabad kihagyni. Megérte!!! Köszönöm, hogy ismét láthattam ezt a fantasztikus palóc panorámát! Ti se hagyjátok ki, ha erre jártok! Szandaváraljáig jutalom az ereszkedés, pecsét, aztán toltam tovább Cserhátsurányig, figyelve a kissé nyűglődő korábbi sérülésem helyét, jelzéseit. Nagyon fontos ilyenkor az odabent lét, a fókusz, a külvilág kikapcsolása – ez az esetleges siker egyik titka.
Az utolsó két együttes hosszú szakasz Nógrádsipeken át Hollókőig a maga 20 km-ével nem éppen áldomás ilyen időjárási és terepviszonyok között. Ezzel együtt is szerettem a sok-sok sárral együtt, mert tudtam, hogy közeledek a napi célhoz – Hollókőhöz! Most nem találtam szembe magam két puskacsővel, mint bő egy évtizeddel ezelőtt, bár akkor kora reggel jártam-futottam erre, most pedig már délután.
A késő délutáni megérkezés a palóc fővárosba, Hollókőre jutalom volt, még egy-két fotó itt és ott a településen, aztán elfoglaltam a ma esti szálláshelyünket, a Hollóköves Vendégházat, meglelve odabent a várva várt kaját és meleget is, ezt ezúton is tisztelettel köszönjük az önkormányzatnak és a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft-nek, illetve ugyanezt a segítséget tegnapi szállásadónknak, a nőtincsi önkormányzatnak, Hugyecz Ádám polgármester úrnak – csodálatos pihenőhely volt a Tópart Vendégház! Köszönet mindkét településnek!!!
A beszámolót írva hallom, hogy odakint végre ismét zuhog az eső…felemelő érzés ez így a holnapi Mátrát bombázó nap előtt, útban Magyarország legmagasabb csúcsára, a Kékesre:-).
Nincs kifogás.
Cél van.
És ÉN.
Jó pihenést, köszönöm, hogy ismét velem voltatok!
