6. nap március 12. szombat
Őriszentpéter – Kislengyel 73 km, 800 m szk.
„Vállalhatod az egoizmusodat, ha önmagaddal szemben is vannak elvárásaid. Ez rám is vonatkozik.”
Utólag visszatekintve a tegnapi napra: rendben voltam, kiegyensúlyozott voltam, semmiféle extra fáradtságot vagy fájdalmat nem éreztem. Jó érzés volt, hogy nem kellett már a széllel viaskodnom, hogy élvezhettem a futás mentális oldalát is.
Egyetlen dolog van, ami még rágja a lelkemet s ami miatt adósotok vagyok a napi beszámolókkal, az üzenetekkel: az a rengeteg technikai probléma, amelyek akut módon nap nap után órákat vesznek el a pihenésemből… Az én gondom, nekem kell megoldanom, hiszem, hogy hétfőre minden rendben lesz és a korábbihoz hasonló módon naprakész információkhoz fogtok jutni!
Nem melegedett éjszaka a levegő, egyetlen nap sem kellett még ennyire beöltöznöm J. Kora reggel -9 fokot mutatott Őriszentpéteren a Centrum Étteremnél a hőmérő higanyszála, megvolt a motivációm az egyenletes, tempós haladásra. Az első egy-két óra mindig nagyszerű lehetőség a magunkba nézésre, arra, hogy egy pillanatra visszatekintsünk a tegnapra: megtettünk-e mindent azért, hogy a mai napunk jobb legyen. A sokak által nem preferált vagy nagyon utált futás az egészségen túl erre is jó – ha eddig nem tetted, próbáld ki te is, adj egy esélyt magadnak, hogy egy másik, egészségesebb, mosolygósabb világot ismerj meg az új barátokkal együtt! Szóval kegyetlen hideg volt, de messze nem szibériai, ha már beszéltem korábban a permafrosztról. Bajánsenye, Kercaszomor után a fazekasok falva, Magyarszombatfa és Velemér a csoda kis templomával mindig is lelket nyugtató vizuális élmény marad – ezúttal is ez történt. Szentgyörgyvölgy és Pusztaszentpéter között az ismert kis települések sora következett, ám az éghajlatváltozás hatását még ilyen hidegben is láthattam, tapasztalhattam: ahol már nem kopogott a fagytól a talaj, ott porzott… Néztem az előrejelzéseket úgy április közepéig: totál szárazság… Bevallom, nekem ajándék ez az állapot, sok-sok év esős, sáros vállalkozásai után, ám tudok más fejével (és a sajátoméval is) gondolkodni, tudom, mit jelent ez nagyon rövid időn belül a hétköznapjainkban. Pusztaszentpéteren összefutottam bélyegzés után Franciska férjével, valamennyiünk nevében üdvözletünket küldtem neki J. S ekkor megérkezett az első kutyás kaland, Csöde előtt a fafeldolgozó tehenészetből (?) előkerült az óriási fehér komondor, sok választásom nem volt, berontottam az erdőbe, a kutya oldalról utánam…győzött a gyorsaságom és a kitartásom, de továbbra sem értem: miért lófrál egy ekkora állat, ha nem is megkötve, de szabadon?? Nem veszélytelen, főleg nem egyedül. Figyeljetek, vigyázzatok, de ne féljetek!
A zalalövői bélyegzés a kitérővel a vasútállomásra most sem volt a kedvencem, ugyanakkor vártam az utolsó szűk húsz kilométert Kustánszegig, mert legutóbbi emlékeim némelyike még inkább a jelzetlenségét idézte vissza számomra ennek az útvonalnak.
Nos, ha korábban kritikai éllel illettem (nem rossz szándékkal) ezt a szakaszt, most a legnagyobb elismerés hangján kell szóljak róla: fantasztikusan élvezhetővé tették a „festők”, le a kalappal előttük és óriási köszönet érte! Kimondottam élveztem, hogy csak a tájra kellett végre figyelnem, a belső hangjaimra, az állapotomra, a még megoldandó feladataimra, hiszen annyira rendben van! Köszönjük!!! J
Annyira jól éreztem magamat, hogy a kustánszegi (nekem új, viszlát Lesz Vigasz!) bélyegzés után még elfutottam Kislengyelig a „bólogató” olajkút mellett, bő két km-rel rövidebbé téve a holnapi napot.
Klassz nap volt, az útvonallal minden oké, élvezzétek Ti is, ha erre jártok!
Köszönöm a türelmeteket és figyelmeteket!