Az emberiség egésze múlandó, mint ahogyan az egyén is az.
A kérdés csak az: mivé formáljuk a rendelkezésünkre álló időt.
A Föld forrásai végesek, az emberi lét is véges.
Csak a szellem végtelen. Az emberi szellem legfőbb ereje pedig a kreativitás.
A kreativitást a gyakorlatba átültetni, és közben értelemmel felruházni, nos, ez az igazi művészet.
Ez az, ami ma bármi másnál fontosabb, amennyiben az emberi létet békéssé, élhetővé akarjuk tenni.

 

Minél közelebb vagy a célhoz, annál inkább ügyelned kell a koncentráció megtartására. Nos, ez az egyik legnehezebb dolog.
Még egyszer szeretnénk megköszönni Simon Lajos polgármester úrnak és Aranyné Böbének azt a hatalmas segítséget, amellyel nem csupán rendkívül otthonos, meleg ellátást biztosítottak a számunkra, hanem megkíméltek minket a haza- és visszautazás nem kevés időt és energiát igénybe vevő műveletétől! Bízunk benne, hogy rövidesen lesz még módunk ismét találkozni és meghálálni a segítségüket!!! Köszönet érte!
Kora hajnalban ismét ott álltam az ötvösi bélyegzőpontnál, úgy éreztem, nem történt semmi az elmúlt x órában, csak ruhát váltottam…:-))) Pedig ennél sokkal több történt… Amíg én a kiadós vacsorám után elájultam, Gyöngyvér addig másfél óránként rakta a fantasztikusan szép és minőségi módon megépített negyvenéves cserépkályhát, hogy én nyugodtan tudjak pihenni…Köszönöm, mert tudom, mekkora áldozat volt ez…
Szóval, abban a hajnali sötétben ott álltam rajtra készen a Feizer lámpámmal és azon gondolkodtam…de aztán nem engedtem közel a gondolatot magamhoz, mert tudtam, hogy néhány nap múlva már én is hosszabban aludhatok reggel. Persze, ismerve a szervezetem működését, tudom, hogy ez nem így lesz, hiszen a biológiai óra működni fog… A következő esztendő okán nincs is ezzel semmi baj:-).
Sümegig ébredezős, egyenletes futás. kihasználva a lámpa fényét és a helyismeretemet, bár az a rövidnek nem nevezhető egyenes Sümegig az aszfalton sosem fog a kedvenceim közé tartozni. Nem tudok itt olyan tempósan haladni, hogy a vár sziluettje gyorsabban közelítsen hozzám…Kevésnek nem nevezhető km után végre a Sarvaly-erdészházat elhagyva nekiláthattam a Tátika-gerincnek. Ismét elmondom: lehet, hogy most volt nem is olyan régen az Országos Kéktúra napja, ezzel együtt a Sarvalytól Hévízig tartó szakasz kimaradt az ünnepből. Számomra trehány, esetleges a festése. No comment…
„Pukni” azért jutott mára is, nem véletlen, hogy majd ezer méter volt a mai szint…Tátika, Sztupa, Rezi-gerinc… Nem unatkoztak a lábaim, a combizmaim, de nagyon figyeltem magamra, néha mosolyogtam, mit is bír az ember egy cél érdekében. Sokat, nagyon sokat, csak tisztelni kell a testünket. Egregyet elérve aztán végre levethettem a vizes zoknimat és terepcipőmet s végre egy szűk tízesre száraz zokni és aszfaltcipő került rám. A ködös, párás, nyirkos időben alig találkoztam emberrel, ezzel együtt nagyon jól haladtam, nem sokkal két óra előtt megérkeztem a keszthelyi vasútállomáshoz, ahol az utolsó mai bélyegzés után következhetett a felkészülés az utolsó napra…
Hihetetlen.
Komolyan.
38 nap. Negyvenezer méter szint. Megannyi élmény, nehézség…
Na, ne érzelgősködjünk, mindjárt itt a kora reggel és a 39. nap…

Köszönöm kis csapatom nevében, hogy ismét velünk voltatok és még mindig vagytok, bízom benne, hogy holnap egy fantasztikus élménnyel fogunk tudni megajándékozni Benneteket – és persze magunkat is :-))))!

Szép estét, jó pihenést Nektek!

Holnap, veletek, ugyanitt…:-)))