Az ember a „vadonban”, a kéken, ahol önnön határaival szembesül, pillanatok alatt megtanul átfogóan látni, hallani, gondolkodni, érezni!
Gondolat és tett itt teljesen egybeforrnak.
Ezzel együtt is tudom, vallom most már rengeteg tapasztalattal a hátam
mögött – nem az a bolond, aki átugorja a benne lévő gátakat, hanem az, aki tagadja a meglétüket.
A jelenleg körülöttem lévő „társadalomban” ezt a kétféle embertípust látom…
Éppen ezért jó „odakint” lenni hasonszőrű barátok kíséretében, mert ők értik, miről beszélek – a többiek csak bólogatnak…
Sziasztok,
egy küldetés, amely sokak számára lehetetlennek tűnt az első pillanattól kezdve (a „feleslegességéről” már beszéltem az egyik napi üzenetmondatomban – számomra nem az, és ez ad értelmet mindennapi erőfeszítéseimnek), lassan a végéhez közeledik, de én tudom, nagyon is tisztában vagyok vele: még messze nincs vége. Egy rossz lépés, egy kihagyott pillanat és minden odavan…Ezért egyre nehezebb ebben a fáradt szellemi állapotomban az utolsó pillanatig topon maradni.
Az utolsó igazán hosszú szakasz, ez a hetvenes ezért is nehéz. Ismerem minden méterét, még imádom is, de tudom, hogy az elmúlt egy-két hét időnként esős, párás, nyirkos időjárása több helyen is sarassá tette a terepet. Legalábbis erre készültem – sajnos, nem tévedtem.
Kénytelenek voltunk sokadjára is hajnalok hajnalán kelni, ez egy ekkora extrém vállalkozásnak a teljesen természetes velejárója. A kérdés – meddig tudod, meddig vagy képes kitolni a saját határaidat fáradtságban, kialvatlanságban, önmagaddal szembeni türelmedben, monotóniatűrésedben…
Kívülről, ha csak a fotókat nézi, a beszámolókat olvassa valaki, olyan ez, mint egy távoli mese. Innen, belülről, a testemből, a fejemből nézve ez ezerszer többről szól – tükör. Ki vagyok, mit akarok, mik a céljaim, mennyire erősek, miért, kikért teszem… Két egészen más oldal…
Hajnal, sötétség, pirkadat, csöndes futólépések (szerencsére még gond nélkül tudom élvezni, tudok az engem körülvevő tájra figyelni) – tehát létezem :-))).
Bögöttől a Gyöngyös patak gátján Csényeújmajor után Sárvárig lámpafény, magány, egyenletes haladás – Sárvártól a Farkas-erdőig ébredezős tudatosság, majd csodálatos ébredés a Kékkör egyik legszebb erdei útján a Banyafák mentén… Látnotok kell, egészen Káldig. Káld és Hosszúpereszteg között egy igazi kellemes hullámvasút sík vidékkel és egy-két emelkedővel, Hosszúpereszteg után alig vártam, hogy egy fantasztikusan szép eldugott kis helyet elérjek – a Szajki-tavakat. Ezt se hagyjátok ki, ha tehetitek, gyertek el, nézzétek meg! Megéri!!!
Az utolsó 15 km az ötvösi bélyegzőhelyig igazi időutazás volt. Az út feléig a kék szépen felújított, aztán a régi, kopott jel kísért, végül szinte semmi. Régen is hatalmasakat kevertünk ezen az útvonalon, no, ez nagyon messze van a késztől…”Ajándékként” döbbenetes sártengerekben kellett csúszkálnom, idilli állapotról nehéz volna beszélnem itt – ezért inkább nem mondok semmit. Egy biztos: ha ez a szakasz fel lesz újítva, csodaszép túraútvonal lesz! Kérdés: mikor???:-)))
Késő volt, mire Ötvösre értünk az utolsó bélyegzés után, itt és most szeretnénk köszönetet mondani Simon Lajos polgármester úrnak és Aranyné Böbének a lehetőségért, amelyet esti és másnapi étkezésünk és pihenésünk kapcsán tettek!!!!
Két nap maradt vissza. Látszólag rövidek az előző hetekhez képest. Nem engedem becsapni magamat, bármennyire ismerem is az útvonalakat. Messze még a vége…
Köszönöm szavaitokat, figyelmeteket, rengeteg erőt adtok ezzel!
Holnap Kemeneshát és Keszthelyi-hegység…
Közelítünk:-).
Szép estét, jó pihenést Nektek!
