37. nap április 12. kedd
Jásd – Úrkút 67,2 km, 1.560 m szk.
Sziasztok,
korai jásdi reggel, végre elállt a szél, szépen süt a nap – és baromi hideg a reggel továbbra is. Az autó teteje lefagyott, nekem viszont a természetben kell fölmelegítenem magam, így nem sokat gondolkodtam, nekivágtam az utolsó előtti nap első kilométereinek.
Gyönyörű hely felé futottam, az egyik filmünkben is szerepel a Gaja-patak völgyében a Római fürdő vízesés… Még mindig csodaszép ez a szurdok, fantasztikus érzés fölötte futni és lenézni a hangos patakra. Mióta legutóbb itt jártam, Bakonynánára érkezve egy parkoló is készült a Római fürdőre kíváncsiak számára. A bélyegzés után korábbi emlékeimhez képest egy másik útvonalon vezetett ki a kék Zirc felé, bár időnként már magam sem tudom, jól gondolom-e fáradt állapotomban. Kimondottan élveztem a melegedő időt Zircig, ahová a terveim szerinti időben érkeztem meg. Bélyegzés a vasútállomáson, egy kis pihenő (ülve el tudtam volna aludni), majd gyorsan összerendeztem magam, mert át kellett kelnem egy hosszabb „puknin”, hogy megérkezzek Borzavárra. Innen aszfalton csurogtam ki a Kőris-hegy (709 m), a Bakony legmagasabb csúcsa alatti „rajthelyre”, Kisszépalmapusztára. Szabad tér, levegő, pacik, nyugalom, csodás idő, szélcsend, napsütés… Így vágtam neki a csúcson található Vajda Péter kilátóhoz vezető 4 km-es „őszinte” emelkedőnek… Az erdőirtás ide is bevetette magát, egy helyen el is menetem „gyufáért”, helyesebben eltűnt a kék jel, elő kellett vennem a GPS-t, szerencsére nem sokat tértem le a jelről, talán öt percet veszítettem. Belefért, így döntöttem a fejemben, a lelkemben. Egészen különleges idő fogadott fent a csúcson, a Börzsöny és a Csóványos jutott eszembe, hasonló idilli állapot volt ott is, szinte meg sem rezdült a levegő… Ajándék, így a végére. Néhány fotó, emlékek rezdülése, majd egy kismadár talált meg, hamar rájöttem, hogy rászokott a turistákra, mert olyan szelíd volt, hogy a tenyeremből ette a müzli szeletemből lemorzsált magvakat. Meg is örökítettem, négyszer-ötször visszatért, szó szerint majdnem engedte magát megfogni. No, az ilyen pillanatok azok, amikor tudom, hogy milyen fölösleges emberek diktálják szűkebb és tágabb környezetünkben a mindennapokat, mennyire másra is van szüksége a Földnek. Hosszú ideig tudomást sem vettem a világban zajló dolgokról, döbbenten szembesültem egy véletlen hírkapcsán, hogy még mindig zajlik az orosz idiotizmus. Mondom ezt alapból orosztanárként. Nem, nem az emberiség szégyene ez. Egy-két emberé mindössze…!!! Talán háromé inkább: a sógoré, a komáé, meg a jóbaráté…
Elképesztően jó érzés volt leereszkedni Bakonybélbe, ebbe a csoda hangulatos kis bakonyi üdülő településbe, mindig megérint a hangulata…
Németbányának csak a csücskét érintettem szokás szerint, egy pecsételés, aztán tovább egy számomra mindig hosszú meneteléssel Városlődre. A régi Bakony 50-ek hangulata visszajön ilyenkor… Nem mondom, hogy fáztam a végén J. Az utolsó szakasz Úrkútig már vállalható, próbáltam kikapcsolni a fáradtságomat, nem volt könnyű, elérni a Csárda-hegyi őskarsztot viszont nagyszerű érzés volt. Egy-két fotó még a nap búcsúztatásaként, hogy aztán megérkezzünk Rostási Zoli barátunkékhoz a Kilencház Vendégházba. Ezúton is köszönjük Fülöpné Anikó polgármester asszonynak és Zoliéknak a szállást, Veisz Juditnak és a Zizi Étteremnek pedig a kiadós és tartalmas étkezést!!!
Nagyon gyors lesz az elalvás, ezt érzem…
Köszönöm kitartó figyelmeteket, várlak Benneteket a következő egy-két napban is, holnap a befutó nap következik, szinte hihetetlen…
