31. nap április 6. szerda
Hollókő – Ősagárd 69,6 km, 1.870 m szk.
„Csak az számít, ami van, és nem az, amit hinni szeretnénk! Már csak ezért is kérdéses számomra az idealizmus, mert kívülről jött szemlélet táplálja. Realista vagyok és az is maradok. A természet megtanított erre. Ezért sem értem, hogyan képesek emberek egy életen át becsapni önmagukat úgy, hogy egy külső, tőlük független világtól, „személytől” várják azoknak a helyzeteknek a megoldását, amelyekbe önhibájukból kerültek…”
Folytatva a feni gondolatmenetet: aki volt már csak egyszer is ideig-óráig látszólag „nélkülözhetetlen fogaskerék” egy multicég gépezetében, aki ki volt már szolgáltatva a „Főnök” elképzeléseinek, az tudja, hogy egy saját „expedíció”, önmegvalósítás mennyivel több lehetőséget nyújt a játékra, az élményszerzésre, a tanulásra. Márpedig ez a három dolog a lényeg. Legalábbis, ami engem illet.
Ha azt hittem volna, hogy ez elmúlt hetekben vége a „játéknak” – tévedtem. Mély tapasztalatom, hogy a Cserhát mindig tartogat meglepetéseket az ember számára. Miért lett volna ez épp most másképp? Elég volt egy-két nap eső a hosszú, száraz idő után, hogy ismét ragadjon minden. Így volt ez most is. Hollókőtől Nógrádsipekig, majd onnan Cserhátsurányig, elképesztő csúszkálásban volt részem. Bizony, itt lelassultam. Képtelenség volt huzamosabb ideig futni, ráadásul még arra is figyelnem kellett, hogy az évekkel ezelőtt Balatonfüreden elszakadt szabóizmomat ne kezdjem el újra érezni, mert az nagyon rossz ómen lett volna az utolsó hét előtt… Tudatosan lassítottam, bíztam benne, hogy valahonnan újra el tudok majd kezdeni ’gyorsabban’ futni.
Becskéig ez álom maradt, bár lefelé a nógrádi körpanoráma tulajdonosától, Szanda várának romjaitól már jobban tudtam haladni. Kísérőim, Rebi és Báti is fölküzdötték magukat az 527 m magas csúcsra s bár erős szél fújt odafent, a látvány mindhármunkat kárpótolt erőfeszítéseinkért. A Naszály, a Börzsöny, a varázslatos nógrádi táj, a Mátra vonulatának körpanorámája minden erőfeszítést és kitérőt megért! Sose hagyjátok ki, ha erre jártok!!!
Becskére leereszkedve tovább folytattam nógrádi kalandozásomat. Jó érzés tudni, hogy Becske végén jobbra a 2×2 nagy fehér kutya a kerítésen belül van, ám eljátszottam a gondolattal: mi lesz, ha majd egyszer valakinél elenged a kerítés… No, inkább irány Kétbodony, ne legyenek negatív gondolataid, Matyi! Romhány végéig egy kis pihentető aszfalt, aztán ismét a Romhányi-hegy, amely valamiért sosem fog a kedvenceim közé tartozni. Van ilyen. Alsópetényt elérve kezdtem végre komfortosan érezni magamat, a hirtelen meleggé váló időben a talaj is élvezhető lett. Alsópetény után beszélgettem egy kicsit a csodaszép, génorientált tenyésztésű rackajuh nyáj gazdáival, hogy aztán egy rövidebb szakasz után megérkezzek Felsőpeténybe. A mai nap végcéljáig, Ősagárdig már egy kicsit hosszúnak éreztem a menetet, de csak beértem. A szállásom és étkezésem körüli kalamajka okán most nem kellett átutazzak egy másik településre, helyben maradtam, az önkormányzat egyik vendégszobájában pihenhettem le. Köszönet érte Hugyecz Ádám nőtincsi polgármester úrnak!
Nagyon hosszúnak éreztem a mai napot, ennek főleg a rajt utáni 30-40 km ragadós sara volt az oka, nem igazán tudtam „bent” futni, mindig a külső körülmények kötötték le a figyelmemet, energiámat. A legnagyobb győzelmek mégis az ilyen napok teljesítése. Ezek szerint a mai nap legnagyobb győzelmeim egyike volt. J Igaz.
Köszönöm, hogy újra és újra velem vagytok!
Legyen szép a napotok továbbra is, várlak Benneteket, ne feledjétek:
