Az élet mindig kockázatos, az intenzív élet pedig csak növeli a kockázatot.
Én azonban nem félek a kockázattól, mert a kudarcot is megengedem magamnak. A kudarcnak nevezett valami nem szégyenfolt a képességeinken, hanem a tapasztalatszerzési folyamat nélkülözhetetlen állomása. A „kudarc” tehát új lehetőségek forrása!
Amint az előre várható volt, megérkezett az első kritikus nap, több olyan dologgal, amelyet viszont nem lehetett előre tervezni. Kegyetlen dolog, amikor egy ilyen sztori közbejön, mert minden borul: tervezett idők, tempó, érkezések, kaja, pihenés, protokoll stb. A legnehezebb ilyenkor ennek a mentális kezelése, mert bármilyen nehéz is, nem szabad, hogy agyonnyomja az embert.
Milyen könnyű is ezt mondani:-)))
Kezdődött ott a kora reggel, hogy a reggeli pirkadat utáni érkezésemkor Kisgyónra derült ki, hogy a kísérőautó bal oldali első üvegét nem lehet teljesen felhúzni – felgyűrődött a gumi, amiben az ablaküveg mozog. Próbáltuk helyben orvosolni, de nem ment, így bepattantunk az autókba és a legközelebbi faluban, Bakonycsernyén próbáltunk megoldást találni. Gondolhatjátok: szombat és korán reggel…Százalékos esély? Annyi, amennyit adsz magadnak, amennyire a problémát látod vagy a megoldást keresed. Ha meg sem próbálod, ez a nullával egyenlő…
Találtunk egy fantasztikus embert, egy igazi autószerelőt, aki épp kukoricát indult (volna) törni. Néhány mp gondolkodás után már nyitotta is ki a kaput és nekiállt. Semmi jóval nem biztatott. Vártunk és reméltünk, ennyit tudtunk tenni. Bő egy óra múltán megtörtént a csoda, meg tudta csinálni. SZVITEK BARNA: TE EGY CSODÁLATOS EMBER VAGY! Nagyon köszönjük, sosem feledjük, amit értünk tettél!!! Egy fillért nem fogadott el tőlünk, csak egyetlen kérdése volt, amelyre megadtam neki a választ – azt mondta, mindössze ennyit kér cserébe.
Rohanás vissza az útvonalra, ám innen a dominóelv érvényesült – ami egy nap összekuszálódhat, az meg is történik.
A Gaja-szurdokban elképesztően sokan voltak, a kéktúra napján rengeteg ember volt kint a kéken, a természetben.
Bodajk után nem várt meglepetéssel szembesültem – megváltozott a kék útvonala legutóbbi itt jártam óta. Sokkal hosszabb lett és igazi túlélő útvonallá alakult. Biztosan oka van (mint mindennek), de kívánom annak, aki ezt választotta, hogy sűrűn túrázzon rajta: nyári hőségben, szélviharban, esőben, sárban…Ennél még az aszfalt is jobb volt…Annyira fölspanoltam magamat ezen, hogy egyszerűen elhagytam a telefonomat…500 m múlva vettem észre, hogy nincs a kezemben. Vissza…Közel 30 perc keresés után leltem meg a magas fűben, az út mellett…
Az igazi erőpróba ezután következett: rá kellett fussak, nem keveset a mai etapra az erdőlátogatási korlátozások miatt, mert holnap hajnalban nem lenne szerencsés a sötétben ott bolyonganom az érintett részeken. Sok minden hiányzott a napból, na, a végére ez nem. Nagyon hosszú és nagyon fárasztó volt.
Mindezt néhány dolog azért ellensúlyozta.
Ma három korábbi volt tanítványom és profi kéktúrásom is mellettem volt a nap különböző részeiben, ezek számomra nagyszerű pillanatok volta! Puskás Peti, Budai Peti, Bánszki Ati, nagyon köszönöm! Hatalmas segítséget jelentettetek!!! Folytassuk holnap együtt tovább! Szállásunkról és étkezésünkről Gánton Krausz János polgármester és a Vértes Vendéglő gondoskodott, köszönhetően Zimmerman Róbertnek és csapatának, rendkívül hálásak vagyunk nekik ezért!!! Bő egy évtizeddel ezelőtt két Kékkör futásomon is ugyanők voltak a támogatóink – őszintén köszönjük!!!
Nagyon kemény, fizikailag és mentálisan is nehéz nap volt, most, a napi beszámolót írva kétszer már majdnem leszédültem a székről – elköszönök mára tőletek, jó éjt mindenkinek, remélem, nem haragszotok meg!
Sejtettem, de az a fránya ablaküveg mindent borított…Van ilyen. Ettől függetlenül a Vértes csodaszép és kedves – látogassátok meg, ha nem is mindenki futva! Holnap még egy kis Vértes, aztán belépünk a Gerecsébe:-)!
