23. nap március 29. kedd

Istvántanya – Tiszakanyár  79,3 km,  100 m szk.

„A műanyaggyártás és felhasználás szorosan együtt jár a műanyagszennyezéssel. Te hogyan előzöd ezt meg?”

Biztosan sokan megkérdezitek most: hogyan jutott az eszembe egy ilyen mottó egy ekkora extrém vállalkozás kapcsán, amikor a legfontosabb dolgom a napi távok teljesítése, „túlélése”.

Elmondom.

A belső utazásomból gyakran ébreszt fel az a rémületes látvány, amely az erdőben, a pusztákon fogad, kísér. Szeretném hinni, hogy csupán rossz álom, amit látok, ám aztán újra és újra rá kell ébredjek arra: nem, nem álmodom. Valóság minden körülöttem. A szemét, a papír, a műanyag, a kidobott háztartási és elektronikai hulladék… felelőtlen emberek felelőtlen döntése. Nézni egy dolog – látni egy másik. Ez a való világ. Celebek a televízióban, butaságok halmaza, ami emberek millióit köti le, miközben a valóság odakint már romokban hever… Nos, ezért is futok többek között. Hiszek abban, hogy minden megérintés az első embernél kezdődik, aki tovább tudja adni ezt a másodiknak és így tovább. Ha te nem hiszel ebben, bennem, nem is kell tovább olvasnod. Ezt nagyon komolyan mondom. Ma csupán egyetlen képet teszek fel az eddig elkészült, környezetvédelemmel kapcsolatos galériából (rémületes sorozat lesz, a vállalkozásom végén „összegzek” majd), ám ehhez szöveg és adat is tartozik.

Külügyminiszterünk nyilatkozta nem is olyan régen: „Magyarország húsz év alatt a 35. helyről a 15. helyre jött fel a gumiabroncs – exportáló országok világranglistáján.” Ha az egyik képen látható állapot a végeredmény (felismeritek, melyikről beszélek), én nem kérek belőle, szerintem rengetegen mások sem.

Higgyétek el: nem könnyű megemészteni ezeket az állapotokat. Nekiindulsz a természetnek, beveted magad hatvan, hetven, nyolcvan km-ekre vagy még többre s közben szembesülsz a valósággal… Duma duma hátán. Meg persze homok és homok, rendületlenül. Új kísérőm, „Kisgyuszkó” is döbbenettel vette tudomásul azokat a körülményeket, amelyekben futok és próbálom leküzdeni az aktuális elemeket.

Rohod és Nyírkarász között szó szerint majdnem elsüllyedtem a homokban, nem volt más választásom, mint irgalmatlan tempóban haladni, hogy minél hamarabb kikecmeregjek belőle. Nyírkarászon az aszfalton „pihenhetett” a lábam, ez eltartott szinte egészen Gyulaháza északi végéig (Farkas Bercivel most sem találkoztam). Anarcs, Kisvárda… Haladás, mosolyok, régi sztorikra emlékezvén…

Aztán egy újabb pluszos szakasz, Rétközberencsen át Tiszakanyárig. Bő tízes ismét, előre gondolkodva. Bevállalható volt, ráadásul a kísérő autónak „dokit” kellett keresnünk, megismétlődött a másfél évvel ezelőtti gond, amikor nem lehetett a bal első ablakot fölengedni… Improvizáció, gyors döntés, cselekvés, miközben ismét a pihenőidő redukálódott a töredékére… Ez nem kívánságműsor. Ha helyzet van, azonnal meg kell oldani… Ez azonban nem jöhetett volna össze, ha nincs Ági, aztán nincs egy fantasztikusan segítőkész ember, Ajak település volt polgármestere, Kovács Bertalan, a Rétközi Műszaki Vizsgacentrum tulajdonosa és vezetője, aki komoly munkával megoldotta a problémánkat, így hajnalban immár gond nélkül folytathatjuk az utunkat az Alföldi Kéktúra utolsó napján Sátoraljaújhelyig. Köszönetünk érte!!!

Izgalmas, homokkal teli nap volt, sok dolgot megoldottunk ahhoz, hogy holnap egy újabb fejezetét zárhassuk le ennek a sokak által őrültségnek, általam inkább célokkal teli extrém vállalkozásnak tartott 38 napnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, várlak Benneteket szerdán is egy újabb fordulóponthoz!

www.kekkorfutas.hu J

Vigyázzatok magatokra, szép napot, szép estét Nektek!