Én, mint határtúllépő, az egyre kisebb létszámú csapatot kedvelem.
Nálam már két ember is alkothat csapatot.
Csapatomat a közös cél határozza meg, és ehhez keresem, válogatom össze a társakat, akár számomra (látszólag) idegen embereket.
Egyet azonban sosem szabad szem elől téveszteni: egy olyan csapattal, amelyet csak TE akartál, sosem jutsz messzire.
„Sziasztok,
megérkeztünk hosszú menetelésünk majdnem feléhez.
Milyen könnyű ezt kimondani és mennyire komoly munka el is jutni eddig…
Aki benne van és csinálja, az tudja, aki csak kívülről nézi, hallja, látja, annak nehezebb dolga van, hogy résztvevőnek érezze magát.
Új kísérőmmel, Léczeg Imivel nagyon korán „csaptunk” a lovak közé, mondtam neki, ne is zaklasson most a fényképezéssel, elég lesz, ha majd magamhoz térek…:-) Jó partner, jó barát, ennyiben is maradtunk. A tegnapi nap után nem volt könnyű ráhangolódnom a mai hajnalra, de nem volt más választásom, így a két és félezer km-es út közepén joggal lehettem egy kicsit fáradt. Nem is igazán fizikailag, inkább szellemileg. A reggeli napi rutin a legnehezebb, minél gyorsabban túl vagy rajta, annál nagyobb az esélyed arra, hogy jól indul a napod:-).
A hajnali lámpás tekergést már előző este magamba raktam, még az előző napi plusszal is hosszúnak tűnt, az igazi ébredésem aztán Hencida előtt történt meg, mert tudtam, hogy a Berettyó gátja következik szűk húsz km-en keresztül. Vízöntő lelkemnek ez messze nem volt büntetés, hatalmas élmény volt összeolvadni a térrel, a természettel, a távolsággal, a messzeséggel minden módon. Nem érdekeltek a km-ek, lazán teltek Szentpéterszegig, a letérőig, vissza a gátra, Berettyóújfaluig, majd Bakonszegig. Jót mosolyogtam magamban, hiszen nem is olyan régen egy megyefutás keretében a Berettyó bakonszegi hídjától együtt futottam Orosz Bernivel, Czirják Tomival Bakonszegtől Zsákáig, most pedig ismét itt voltam…
A Zsákáig, Furtáig, majd a plusz során a beleci letérőig vezető komádi út aszfaltja már nem hiányzott, ám a Biharugrai Madárvártán Tóth Zsuzsi és kollégái fogadtatása, a szállásunk, az étkezés minden elképzelésünket felülmúlta Imivel…Köszönet érte nekik és Tirják Laci barátomnak, a Körös Maros Nemzeti Park igazgatójának, aki bő egy évtizeddel ezelőtt mindkét futásunkat ugyanilyen hozzáállással ás örömmel támogatta!!!
Mire megérkeztünk, a szél is elállt, a nap is kisütött, egészen kegyelmi állapotba kerültünk…
Nem tudok elég hálás lenni a fogadtatásunkért, amely tökéletes nyugalmat és felkészülést nyújt számunkra a holnapi, szintén nagyon kemény és hosszú síkvidéki napra!!!
Kaja, étkezés??? Halászlé, bableves, töltött káposzta… Light…
Köszönjük, Zsuzsi!!! 🙂
Egyetlen dolog még a ami napról: erős délnyugati, tehát pofaszél fújt, nem volt egyszerű célba érni, megdolgoztatott. Meg kellett barátkoznom vele…
Holnap, veletek, ugyanitt, a többiről meséljenek a képek, bízom benne, sok dolgot, érzést vissza tudok adni a segítségükkel!
Jó pihenést nektek is!!!