17. nap március 23. szerda

Szarvas – Ecsegfalva  60,5 km,   10 m szk.

„Ahhoz, hogy egy ötletemet a gyakorlatba átültessem, pozitív érzelmekre van szükségem: a végtelenség érzésére (’A végtelen kék’ – köszönet filmrendező örök barátomnak, Major Gyuszinak és a teljes stábnak!), a reményre (jelen pillanatban is ez hal meg utoljára) és arra, hogy a dolog értelmét lássam. Ezek együtt ébresztik fel bennem a „becsvágynak” nevezett motivációt. A világ egyik legnagyobb kihívása jelen pillanatban egy ilyen és ekkora vállalkozást tető alá hozni. Mégis megteszem. Szükége van rá(m) másoknak.”

Békési ( és Szolnok megyei) lépések… Futólépések.

Tisztelettel köszönjük a szarvasi önkormányzat újbóli támogatását és segítségét, őszintén örülünk, hogy immár egy folyamatban dolgozhatunk együtt, mellőzve az akció jelleget!

Gyönyörű helyről indulhattam kora reggel, jól haladtam, aztán a szarvasi kompoldalon belefutottam a sorompóba… Hiába olvastam a neten, hogy reggel hattól üzemel, kiderült, hogy ez csak áprilistól igaz, így a fölös időt táplálkozással töltöttem. Sosem baj. Reggelente mostanában amúgy is kevesebbet ettem a szoros idő miatt, legalább pótoltam…Csabai kolbász Knyihár Misi barátomtól, kométás (köszönet érte nekik!!!) felvágott minden mennyiségben, paprika, paradicsom, uborka – megadtam a módját, ahogy illik egy Békés megyei srácnak J. Kikötés után aztán a mezőtúri oldalon kemény tempó következett a Körös gátján az Árvízkapuig, bélyegzés, majd tovább Mezőtúrig. A leágazós bélyegzés a Túri Múzeumig… Szóval csak az a gond, hogy nagyon hosszú utána a menet a Balai-hídig, nem beszélve az Ecsegfalváig tartó bő húszasról… Szerencsére az időjárás a kegyeibe fogadott, a mai naptól most már figyelni kell a tavaszi leégésre, különösen igaz ez a gát tetejére…

Mezőtúron még egy kedves sztori, egy volt gimnáziumi osztálytársam kiáltott rám, amikor ráfordultam a Hortobágy-Berettyó gátjára (jó pihenést Nóri Bükkszentkereszten!), aztán bő 35 km Ecsegfalváig a gáton. Nagy belső utazás volt, nem akarok most itt nagyon okos dolgokat mondani és írni, csak javasolni tudom lelki kúraként az önmagatokhoz való visszataláláshoz… Engem sosem riasztott versenyeken, túrákon a magány, ahogyan korábban írtam már: „A magány a legtisztább tükör!” Főként ilyen tökéletes időben. Mire elértem a Kisújszállás és Ecsegfalva közti műútra, kellőképpen kibeszéltem önmagamban magamat. Jó volt, hasznos volt. Kúra volt.

Mielőtt a szállásomat elfoglaltam volna a Nagykunsági Vadásztársaság vendégházában, megköszöntem a településen Galambos István polgármester úrnak, Márki Szilárdnak, a Márkíz Falatozó vezetőjének és Oszlánczi Ignácnak, a vadásztársaság elnökének a fogadást, a támogatást – hálával tartozom, tartozunk nekik, köszönet mindenért!!!!

Viszonylag csöndes nap volt, de épp ezért annál élvezhetőbb, hiszen lehetett befelé figyelni, „utazni”, amely adomány a mai túl gyors világban. Holnap egész nap Békés megyét fogom járni, futni, ha kíváncsiak vagytok rá(m), akkor: Veletek!

Köszönöm a figyelmeteket, szép napot Nektek!