15. nap – Sátoraljaújhely – Kisvárda

Főoldal/Beszámolók/15. nap – Sátoraljaújhely – Kisvárda

15. nap – Sátoraljaújhely – Kisvárda

“Határtúllépésnél lehull minden álarc.Minden extrém vállalkozásom egy újabb felismerési folyamat, amely nemcsak engem érint, hanem mások viselkedését, személyiségét, egóját is. És mivel a határ testet-lelket igénybevevő zónájában mindenkiről lehullik az álarc, sok mindent megtudunk önmagunkról. S másokról is…
Még a nagyon emberi dolgokat is.”

Sziasztok,

egy köszönettel kezdem a mai nap beszámolóját. A szervezés során nagyon komoly gondot okozott, hogy a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem sikerült indulásig lezárnom az Északi-középhegység végét jelentő utolsó egy-két nap szállásának és étkezésésének a “kihívását”.
Minden jó, ha a vége jó – ám ez nem megy olyan emberek nélkül, akik nyitottak, pozitívak, segítőkészek s mindezt tudják és akarják is nyújtani. Tehát: óriási köszönet a kis feleségemnek, Gyöngyvérnek, aki a távolból mindennek a megoldását levezényelte (pluszként a mai naptól segítőm, támogatóm, lelki társam minden korábbi tapasztalatával, profizmusával)! Köszönet továbbá korábbi kollégámnak, barátomnak, Bárány Istvánnak, aztán Aros József úrnak, Sárospatak polgármesterének, Víghné Zsuzsának és végül ételeink megálmodójának és elkészítőjének, Boros Ernő étteremvezetőnek!!! Nem tudom, hol lennék most nélkülük…:-)
Ahogyan már írtam, ma hajnaltól Gyöngyvér az, aki rengeteg tapasztalatával figyeli és segíti a napi futásaimat néhány napon keresztül.
Korán volt még, amikor nekivágtunk a hegyek után a sík vidéknek.
Lelkileg és testileg is át kellett hangolnom magamat arra, hogy az időnként nehezen belátható szakaszok után most minden egyes napon a messze távolba rejtőzködő horizont lesz a társam szűk két héten keresztül… ki kell tágítanom a teret magam körül, sokkal többet kell befogadhatóvá tennem, hogy ne érjenek váratlanul a nehéz helyzetek, az önálló feladatmegoldások, a hosszú órák egyedüllétei. Nem egyszerű, de nem ismeretlen feladat ez, mégis, újra és újra kezdőként kell viselkednem ebben a helyzetben, megadva a kellő tiszteletet a természetnek, az alföldi vidéknek, a távolságnak. Ha ez nem így van és lesz, óriási pofonba szaladhatok bele, amely ilyen terhelésnél végzetes is lehet.
Ezzel a lelki és mentális háttérrel hagytam el Sátoraljaújhelyet és vágtam neki az AKT közel 900 km-es szakaszának.
Hideg, rendkívül párás, az aljnövényzetben vizes hajnal fogadott és indított el. A Felsőberecki-főcsatorna melletti több km-es vízben tocsogás erősen igénybe vette a lelkemet és mentális energiámat…Nem mondom, hogy rajongtam ezért az új útvonalért, főleg úgy, hogy a festék nagyon ritkán látogatta az ecsetet ezen a szakaszon… Örök tanításom: van a térkép, van a helyi ismeretekkel rendelkező turista és van a bátor vállalkozó, aki először jár egy szakaszt. Nos, MINDIG az ő fejével és szemével kell gondolkodni, elfeledni térképet, GPS-t. Biztonságot és bizonyosságot kell adni neki, hogy jó helyen jár…!!! Nem kommentálom ezt a szakaszt. Ha az AKT-n úgy gondolkodunk sok helyen, hogy a nagy, hosszú egyenesek, a gátak teteje egyértelmű útvonalak, akkor én ez ellen a szemlélet (és gyakorlati kivitelezés ellen!!!) lázadok. Keményen.
Menjünk tovább. Karosra megérkezve az a néhány km aszfalt segítség volt, de aztán ismét terepgyakorlat következett, egészen Pácinig. A kastély zárva volt, így az átellenben lévő kis élelmiszerboltban kértem pecsétet, majd nekiveselkedtem annak a bizonyos túlélő résznek Cigándig…Festék? Ecset? Jelek? Nem kommentálom, az előbb már leírtam. Nem vittem GPS-t, kíváncsi voltam, hogyan boldogulok nélküle, miután egy évtizede jártam erre utoljára. Bár ne tettem volna. Bő egy órát szenvedtem a talán az egyik legfontosabb jel megtalálásával, 3x újráztam egy szakaszt oda és vissza – esélytelenül….Egyetlen jel hiánya miatt rengeteg plusz km, egyre távolabb a megoldástól, végül megunva a reménytelen keresgélést egy végtelen kukoricáson vágtam át, merőlegesen a sorokra – nem kívánom senkinek. Ezeken a végtelen hosszú szakaszokon, ahol fák sem segítenek a jelfestésben, ajánlom a karózást egyszerű trükkökkel….Az ÉNY-i gátőrháznál humoros beszélgetés a traktort szerelőkkel, akiknek megmutattam, mi célt is szolgál az fémdobozka a villanykarón, majd újabb levegővétel után hajrá a pácini műútig – nem sár nélkül…A Tisza gátja után élmény volt aszfalton átkelni két megye határán s a Bodrogköz után a Rétköz dagonyáját taposva elfutni Rétközberencs érintésével a Belfő -csatorna mentén Kisvárdáig.
Megérkezni óriási élmény volt, köszönöm Gyöngynek a türelmet a késéseimért és a frissítésért :-)! Jutalmul a kísérő autót is le kellett mossnunk, olyan minősíthetetlen állapotban volt már az elmúlt napok esői, sarai után.
Szállásunk és étkezésünk ezúttal sem a megérkezés helyén, Kisvárdán volt (…), hanem Ajak településen a Nefelejcs Vendégházban, melyet ezúton is végtelenül köszönünk a település önkormányzatának és Agárdi Kállai Ágnesnek!!!
Nem volt sima ügy a mai nap, a történtek egyértelműen arra következtetnek, hogy a haladáson kívül a tájolásra és a koncentrációra is hatalmas szükség lesz bizonyos esetekben! Szerencsére az időjósok szép őszi napokat ígérnek, bízom benne, hogy legalább ez a segítségünkre lesz!

Szép estét mindenkinek s hozzánk hasonlóan jó pihenést! Köszönöm a figyelmeteket!

2020-10-23T05:50:51+00:002020.10.22.|Beszámolók|
Go to Top