A határtúllépés azt jelenti számomra: olyan dolgot véghez vinni, amit előtte még senki.
A cselekvéshez bátorság kell, energia, kurázsi, de mindenekelőtt önmagunkba vetett hit.
A felismerések sorában a tett az első lépés!
Sziasztok,
két héttel a szigligeti rajt után (itt és most ezúton gratulálok Szigliget új polgármesterének, Balassa Dávidnak) elérkeztem, elérkeztünk az Északi-középhegység és az Országos Kéktúra útvonalának keleti végére (vagy kezdőpontjára), Hollóházához. Hűűű…Képtelen vagyok egyelőre feldolgozni, min mentem keresztül e tizennégy nap alatt – nem is ez a dolgom most, hanem a holnapra koncentrálni, ami azt jelenti, hogy egyik napról a másikra megszelídül a táj és belépek az Alföld északi részére…Közel 900 km áll előttem, sárral, homokkal, a soha utol nem érhető horizonttal…:-)Mégis: gyönyörű… Alföldi srác lévén megtanultam nagyon szeretni és nagyon tisztelni ezt a komoly kihívásokat magában rejtő vidéket, tájegységet. Másfajta terhelést fog kapni most egy ideig a lábam, ugyanoda megy minden, rendkívül oda kell figyeljek, fejben, lépésekben, fizikálisan egyaránt. Megtanultam korábban a saját káromon…
Reggel Makkoshotykán volt egy kicsit pozitív értelemben időrabló forgatásunk a mini stábbal, aztán élvezve a tegnap késő délutáni plusz kilométerek előnyeit, belecsaptunk a lecsóba…No, azt nem mondom, hogy fitt voltam, bevallom Nektek, kiszívott állapotban vágtam neki a mai napnak. A két alkotón ugyanezeket a jeleket láttam, a rengeteg logisztika nyomai rajtuk is látszottak rendesen, de mindenki tette a dolgát a maga legjobb tudása szerint. A Nagy-Nyugodó megmászása közben sokadjára fogalmazódott meg bennem a gondolat: tisztelve az elődök útját, odalent, az úton százszor hangulatosabb a tájkép, egyszerűen nem értek egyet ezzel a fölmászással ide…A vágáshutai leágazás szokás szerint sárral indult, később sem javult sokat a helyzet…Letoltam, volt, amikor kimondottan élveztem, ezt a belső részt optimális viszonyok közepette nagyon lehet élvezni. Miért? A magány a legtisztább tükör:-)))
Innentől aztán az észak-zempléni szakasz egyik legváltozatosabb része következett, egyre fáradtabban, időnként az izmaimmal is küzdve haladtam Nagyhután, Bózsván, Füzérkomlóson át, kapaszkodva felfelé a Hegyköz medencéjében a felújított füzéri vár tövéig, Füzérig. A pecsételések igazi kibúvók voltak a testemnek, a pihenés egyre jobban vonzott, de nem gyengülhettem el, hiszen az egyik legkeményebb kapaszkodó következett a Kis-Milicen át a Nagy-Milicig, ahol olyan fáradt voltam már, hogy majdnem elaludtam…A lefelé csurgás volt innen a mai nap ajándéka a számomra, próbáltam kiélvezni minden pillanatát, a gyönyörű tájat, erdőt, aztán Bodó-rétet, jaj, mennyit túráztam erre, imádom ezt az elhagyatott, ritkán járt vidéket, a fantasztikus tájat…az én világom:-)!
Hollóházára megérkezni jutalom a nap végén, ugyanakkor szomorú a lelkem, látva a település leépülését, gyengülését…
Így és itt ért véget ez a pihenőnek számító (???:-) ) nap, lezárva egy fejezetét extrém vállalkozásunknak, holnap már másfajta vizek felé evezünk, futunk, tekintünk:-)))!
Köszönöm, hogy két hete velem, mellettem vagytok, óriási erőt ad ez, hiszen üzeneteim rengeteg embernek szólnak, messze nem öncélúak!!!
