14. nap március 20. vasárnap
Kis Keceli út – Zákányszék 69,5 km 10 m szk.
„Csak olyan valóra váltható álmok foglalkoztatnak, amelyek a kudarc lehetőségét is magukban rejtik. Tanulni csak ezekből tudok – ameddig élő a Föld nevű bolygó… Te is vigyázol rá???”
Okos döntés volt tegnap délután, hogy 5-6 km-t még rátettem a Kis Keceli útig. Lelkileg. Fizikálisan tovább is tudtam volna futni, de a homoktengert látva úgy gondoltam, kora reggel rendben lesz, hogy nem kell aprózzam magam a Portától eddig. Ugyanaz várt volna rám, mint utána – homok, lösz, por. Csongrád-Csanád felé haladva egyébként is váltanom kell az „ö” betűre: „lösz por vagy nem lösz por?” J J. Amúgy nekem életidegen ez a régi időkbe tett utazás: Csongrád- Csanád. Nem is tudom, kinek jutott eszébe J ….
No, mindegy, a homok az homok, a lösz az lösz marad, ahogyan a mai fotókon láthatjátok, a többi komolynak nehezen nevezhető emberek szüleménye.
Nagyon kora reggel ismét képtelen voltam kivenni az ujjaimat a kesztyűből, kegyetlen, fagyos hideg fagyasztotta a kezemet, alig vártam, hogy a nap fölkeljen és némi meleget adjon. Ez valahol az 53-as út keresztezése után következett be, amit viszont imádok. Jánostelek felé futva különlegesen szép, hangulatos táj ölelésében haladhat, aki az Alföldi Kéktúra ezen részét járja: fenyvesek, lombos erdők, szavannás-ligetes tájak váltogatják egymást. A homokot itt időnként el is felejti az ember, annyira lélekbe mászó – jó értelemben. A Petróczi Csárdáig a már megszokott homoki világ, tanyák, néha kutyaugatás, onnan Rózsa Sándor emlékhelyéig, a Rúzsa-fáig már kicsit másabb táj a társa a turistának, futónak. Egy kicsit letértem az útról, lementem a Back-kápolnáig balra egy fotó erejéig, majd hirtelen északnak fordultam és egy szűk 10 km-rel becsorogtam Ruzsára. Emlékszem, másfél évvel ezelőtt milyen csodálatos vendéglátásban volt részünk itt a polgármester asszonynak köszönhetően…
Ruzsa után ”már csak” szűk 15 km várt rám, hogy eljussak a mai nap végpontjáig, Zákányszékig.
Bevallom, ekkorra már eléheztem, küzdöttem odabent magammal, mert az utolsó találkozási pontunkon a társammal nem vettem elég ételt, italt magamhoz – igen, ekkor már fejből futottam…
A futás után utazás a szálláshelyre tovább, amely Ópusztaszer volt, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ismét fantasztikus vendéglátásban volt részünk! Az Illancs és a Homokhát után holnap folytatom a Homokháton és belépek a Tisza-mentére…
Szalad az idő, „pörögnek” a kilométerek, a napok – természetesen a maguk tempójában, amit én diktálok J.
Ismét csak köszönöm a figyelmeteket, szép hetet Nektek!!!
