4. nap - szeptember 25.: Csókakő – Tornyópuszta
(59,8 km, 1.670 méter szintkülönbség)
"Aki meg akarja valósítani az álmait, annak a bukás kockázatát is vállalnia kell." |
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, sokat segítettetek a mai nap sikeres leküzdésében!
Bár hűvösebb időt és esetleg esőt is ígértek, sokat nem változott a helyzet a tegnapi naphoz képest, kivéve talán akkor, amikor felhős lett az ég, akkor egészen viselhetővé vált a hőmérséklet.
A kicsit későbbi indulás nem befolyásolta a kedvünket, egész nap kitartóan haladtunk a mára kitűzött cél felé. Gánton régi kedves ismerősként üdvözöltem a bélyegzőhelyen a tulajdonosokat, akik emlékeztek ránk a 2002-es és a tavalyi futás kapcsán.
Elhagyva a települést, a lovak számára lekerített területen vezetett a kék jelzés, majd egy rövidebb, de szintes erdei szakasz után viszonylag hamar megérkeztem Mindszentpusztára. A bélyegzés közben különleges hangulatot kölcsönzött az erdőnek a szarvasbőgés, amely aztán az egész nap során végigkísért.
Mindszentpuszta és Kőhányáspuszta között igazi hullámvasutazás következett, az utolsó szakasz kimondottan meredek volt, nem tiltakoztak a lábaim, amikor megérkeztem a bélyegzőhelyre.
Várgesztes innen már nem volt messze s mivel a testem sem ellenkezett, viszonylag jó tempóban értem ide. A Szárligetig tartó nem rövid szakasz esemény mentesen telt, a pihenés azért jólesett, a bélyegzés után aztán nekiindultam a Gerecse déli részének, hogy minél kevesebb maradjon a holnapi napra. Ekkorra már a hőmérséklet sem volt szégyenlős, rendesen adta magát, Nagyegyháza után neki kellett vetkőzni a hőháztartás megfelelő kezelése miatt.
A Somló csúcsára időben érkeztem fel, a „nyalókás”-bélyegzés után még tettem két kitérőt, kihasználva a jó időt, felsétáltam a Szép kilátáshoz illetve a Somlyó tetejére. Bár a vidék párában úszott és a távolban csak halványan látszott a Gerecse, a teljes panoráma mindenért kárpótolt!
Nem túl fáradtan indultam lefelé Tornyópusztának, ahová kettő óra körül értem le, ezzel is igazolva, hogy a lassú, nyugodt tempó néha több, mint a rohanás. Így sikerült hamarabb a tervezettnél leérni, megkeresni Tarján községben a szállást és rápihenni a következő, rövidnek nem ígérkező napra.
Fáradt és álmos vagyok, megyek és igyekszem kihasználni a kicsivel több pihenés lehetőségét, hogy a holnapi hosszú és keménynek ígérkező nap előtt tudjak eleget regenerálódni.
Szarvas Mátyás

Rajt előtt Csókakőn

Gánton

Gánt után

Több mint póni

Bélyegzés Mindszentpusztán

Kőhányáspuszta

Várgesztes

Cipőigazítás

Szárligeti vasúti felüljárón

Nagyegyháza környékén

Nagyegyháza és Somlyóvár között

Somlyóvári bélyegzés

Kilátás a Gerecsére

A Somlyó tetején (447 m)

Tornyópuszta előtt

A 4. napi célban
3. nap - szeptember 24.: Nagyesztergár – Csókakő