Köszönto/Nyitólap

A futás céljai

Szarvas Mátyás
A futás útvonala
A 2008-as futás

Beszámolók az útról

Az út összegzése

A médiának

Körösök Völgye Turista Egyesület

Kapcsolat

 

 

 

27. nap - október 18.: Ópusztaszer – Ruzsa

(58,4 km, 30 méter szintkülönbség)

 

"Ha problémád van, tedd félre, távolodj el tőle, majd egy idő múlva vedd újra elő és meglátod - megvan a megoldás!"

 

Sziasztok!

A Csongrád megyei Homokhátság volt a mai következő feladat, szűk 60 km, aszfalt és homok vegyesen. Egy nyírségi nap után a mai volt a második olyan, amikor talán több volt az aszfalt a napi leküzdendő távban, mint a homok.

Érdekesen indult a nap, mert a reggeli pakolászás közben elkezdett esni a hó, amit aztán a délelőtt folyamán először havas eső, később eső váltott föl, sőt, délelőtt tizenegy óra körül még a nap is előbújt a felhők mögül.

Ajánlat mindenkinek: az Ópusztaszer és Sándorfalva között vezető kék sáv jelzés az Alföldi kéktúra egyik legszebb erdős útvonala a Pusztaszeri-, a Hantházi- és a Vöröscsárdai- erdőn keresztül.

Gyönyörű, változatos, hangulatos tájon kanyarog a jelzés, mintha nem is sík vidéken járna az ember. Egyetlen rövid részen nem érthető a jelzés vezetése, egy egyre inkább elburjánzó szakaszra visz be, melyen se út, se jelzés…

Sándorfalva előtt már várt a kis csapat, Gyöngyék a vasárnapi nap ellenére alaposan bevásároltak a boltban, főként friss pékárut, de mást is, én meg alaposan bereggeliztem, így könnyebb és megnyugtatóbb volt elkezdeni az aszfaltmenetet.

Mit mondjak: tavaly sem volt sem leányálom, sem túl kies a vidék, egyetlen haszna van, legalábbis így ősszel, mégpedig az, hogy jobban lehet haladni, egyenletesebb tempót lehet menni, feltéve, ha     ősszel és nem nyáron járja az ember, mert ennyi aszfaltot nyáron lenyomni – hát…

A következő észrevétel: a GPS Bordány előtt az utolsó szakaszon nyílegyenesen vezet be a falu főútjára, míg a felfestett jelek egy balkanyarral teszik meg ugyanezt. Ez csupán azért volt bosszantó, mert tavaly és az idén is máshol várták és keresni kellett egymást, ami kimelegedett állapotban nem igazán élvezetes dolog…

A harmadik: Zákányszék és Ruzsa között a jelzés néhány illetve a legtöbb helyen egyenlő a nullával, egészen elképesztő ez a dolog, hiszen ezt az útvonalat egyszer fölfestették, kaptak rá pénzt, azóta rengeteg idő eltelt, van egy megyei szövetség… GPS nélkül itt nekem annyi lett volna.

A nap folyamán csak a vége felé jelentkezett néhány apróbb lábfájásra utaló jel, nem örültem neki, de betudtam a sok aszfaltnak és bíztam benne, hogy a homokon majd más lesz. Más lett: máshol kezdett el fájni… Nagyon kontroll alatt kellett tartani a testemet, minden lépésemet, hogy komolyabb, tartósabbnak tűnő fájdalom nélkül beérjek a célba.

Óriási lelki segítség volt, hogy Gyöngy és a gyerekek, Bálint, Kincső, Benci itt voltak velem közel három napon keresztül, annál nehezebb most, amikor haza kellett menniük, hiszen holnap hétköznap jön. Egy hét után Bálint barátom ’mandátuma’ is lejárt, ma hazautazott, nehéz volt megválnunk egymástól, hiszen nagyon összehangolódtunk a hét nap alatt. Köszönöm neki is a segítségét, odafigyelését, nagyon sokat segített! Helyette már itt is van Lippai Bea, aki már vigyázott ránk Kemecsén s aki már tavaly is kísért, így tisztában van a reá váró feladatokkal.

Holnap folytatjuk az újabb homoktaposást, még két napig tart ez az állapot s aztán – ha minden jól megy – átkelünk a Dunán.

Szarvas Mátyás

 

Hajnali pakolás rajt előtt

 

Rajt Ópusztaszerről

 

Ópusztaszer után az erdőben

 

A dóci úton

 

Egy kis pihenő

 

Az őszülő erdőben

 

Gyönggyel és Kincsővel Sándorfalva előtt

 

Kaja az erdőben

 

Sándorfalvára érkezve

 

A településen

 

Sándorfalva és Szatymaz között

 

Szatymaz előtt

 

Átkelés az M5- ös felüljáróján

 

Zsombó központjában

 

Zsombó után

 

A gyerekek bíztatása a homokban

 

Bordány végén

 

Bordány és Zákányszék között Évával

 

Zákányszék központjában

 

Újra homokon

 

Ruzsa a mai cél

 

26. nap - október 17.: Eperjes – Ópusztaszer

28. nap - október 19.: Ruzsa – Kunfehértó

 

 

 


Balogh és Balogh Reklámiroda

Szuperinfó,
Eger

Garamond Kiadványszerkesztő Stúdió,
Eger

Oil Német Kúthálózat, Eger

Sass Patika, Andornaktálya

Máthé Patika,
Tiszanána

Hubertus Erdei Iskola,
Kab-hegy

ÖregPrés Fogadó,
Mór

Tarján Vendégház,
Tarján

Tóparti Vendégház, Nőtincs

Vendégház,
Cserhátsurány

3Patak Panzió, Mátraszentistván

Polgármesteri Hivatal Vendégháza,
Putnok

Tengerszem Hotel,
Jósvafő

Bogáthy-kúria,
Nyírbogát

Móló Panzió és Étterem, Berettyóújfalu

Mózes Vendégház, Ópusztaszer

Csíkos István vállalkozó, Ruzsa

Turistaház,
Ósükösd

Sárosdi Pince,
Szekszárd

Centrál Hotel,
Nagykanizsa

Göcsej Szíve Vendégház, Kustánszeg

Malom Panzió és Étterem, Bajánsenye

Sibrik Kastély Hotel, Bozsok

Danubius Health Spa Resort,
Sárvár

Hotel Kapitány,
Sümeg

Sziget Panzió,
Tarján

Cserkészpark,
Csobánka

Lippai Beáta,
Kemecse

Jeskó Panzió,
Zirc

Palace Hotel,
Hévíz

Sziszi - Szita,
Békéscsaba

Speedy Kerékpárbolt
Balázs Imre,
Békéscsaba