Ha valami sikerül, utólag minden egyszerűnek látszik. A valóságban mégsem az.
„Sziasztok,
egy utolsó bejelentkezésre még „beugrottam a kávéházba”.
Kell egy összegzés, önmagam számára, de mindenki számára is, akik végig figyelemmel kísérték a III. Országos Kékkör Futásunk történetét. Tanulságként. Hiszen nem önmagáért született meg az ötlet, a terv, a cél, sokkal inkább mások számára, sok értékes cél alapján.
Egy ilyen extrém vállalkozás megvalósítása nem úgy megy, hogy néhány héttel a rajt előtt kitalálja az ember, aztán elindul, majd lazán célba ér. Hosszú-hosszú évek fizikai és mentális felkészülése előzte, alapozta meg, közel két évtizedig dédelgettem magamban az álmot, kétszer a közelében is jártam, hogy átéljem, megtapasztaljam a majdan reám váró kihívásokat. Ultrafutó világversenyek, rengeteg kétnapos felkészítő, útvonalbejáró futás éjszakai kelésekkel, négy-öt órás utazásokkal, napi hatvan km-es futásokkal, esti logisztikázásokkal… A cél csak egy dolog, a lényeg: mit vagy hajlandó megtenni a megvalósulásáért… Én nagyon sokat voltam hajlandó, támogató családi háttérrel mögöttem!
A három fő cél, amely köré felépítettem az egész vállalkozást, a következő volt: természet + teljesítmény + szakma. E három dolog adta a vázát mindennek, ez határozta meg cselekvésemet, kommunikációmat, üzeneteimet.
Mit is rejtenek ezek?
A természet azt a természetes közeget, amelyet a mai világ információáradata lassan elsodor: magát a bennünket körülvevő természetet, amelyre kincsként kellene vigyáznunk, ehelyett azonban csak használjuk és kihasználjuk. S akkor ezen belül itt van az Országos Kékkör, Európa leghosszabb összefüggő túraútvonala a maga 2.560 km-ével, temérdek szépségével, nehézségével, látnivalóival.
A második dolog a teljesítmény. Ez egy extrém kihívás, extrém vállalkozás, amely üzenet mindenkinek, akinek vannak (még) céljai a mai világban: bármire képesek vagyunk, ha merünk nagyot álmodni és elhisszük, hogy azt lépésről-lépésre haladva képesek vagyunk megvalósítani, bármilyen nehézségekkel is találjuk magunkat szemben. Egy sikeres extrém teljesítmény mindig inspiráló mások számára, ezzel teljesen tisztában voltam és vagyok, így gondolkodtam nap nap után, nem tévesztve szem elől, mekkora hatással voltak rám korábbi világsztárok eredményei, teljesítményei.
Végül a harmadik tényező: a hobbim, ami a „munkát” jelenti számomra. Trénerként, előadóként dolgozom, egy ekkora vállalkozás hihetetlenül sok muníciót hordoz, rejt magában, melyeket élővé, hitelessé tenni mások számára a teljesítéssel, a végigélt élmények és üzenetek sokaságával lehet. Mert sok igazságot hordoznak a szakkönyvek sorai, ám annál valóságosabb és hitelesebb dolog nem létezik, mint amikor te magad mész végig egy úton és így fordítod le és adod át mások számára a „nagy igazságokat”, a tanulságokat.
Szóval természet, teljesítmény, szakma – e három dolog járta át minden lépésemet a 39 nap során, legyen az könnyű, kellemes, netán nehéz, fájdalmas. Mert mindből volt részem az út alatt.
Ha részekre szedem a 39 napot, három nagyobb ciklusa volt a futásomnak. E ciklusokat viszonylag „semleges”, „átlagos” nehézségeket nyújtó szakaszok kötötték össze a napi hatvan-hetvenöt km-es futások során.
Az első kegyetlen kihívással az Északi-középhegységben találkoztam a Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk vonulatait futva, mászva. Hat napon, közel hetven órán keresztül szakadt, ömlött az eső, lelkileg és fizikálisan is tesztelve mindenemet: a Börzsönyben Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos környékén a hóban kellett csúszkálnom, miközben a nyakamba jeges eső zuhogott…
A második tesztpálya Hajdú-Bihar déli részétől egészen Csongrád-Csanád keleti széléig kísért – sár, sár, sár, minden mennyiségben sár… Alaposan próbára tette az izomzatomat a rengeteg csúszkálás, korrigálás.
A harmadik „nehézség” a Dél-Dunántúlon ért utol, ahol több napon át egészen a célig hatalmas köd és pára takarta el előlem a Kékkör csodálatos látnivalóit – mindezt fejben kellett kezelnem, nem volt egyszerű, hiszen az ember alapvetően vizuális lény, én pedig különösen, aki imádom az ősz csodaszép színeit… nos, ebből itt és most nem sokat láttam.
Ha gyenge lett volna a célom, akkor ezek most a kifogások tárházát gyarapítanák, így inkább a tényszerűség kedvéért soroltam fel őket, ám a nagy egészhez, a teljesítéshez alapvetően és kőkeményen hozzátartoznak.
S akkor még néhány dolog, melyek a sosem kívánatosak közé tartoznak egy ilyen extrém (és bármilyen más) vállalkozás kapcsán: az egyéb technikai és akut problémák, melyek mindig hívatlanul és persze a legrosszabbkor (mikor máskor) érkeznek…
Rajt előtt adta meg magát a régi GPS-ünk. Ez azért volt bosszantó, mert ekkor az útvonal egy részén (főleg az Alföldön) még nem tudtam, mi vár majd rám jelzések terén. Egy fantasztikus támogatónak köszönhetően az utolsó utáni pillanatban ez a gond megoldódott, mire kellett, a kezemben volt az új (!) eszköz.
Harmadik nap reggel Kisgyón környékén elromlott a kísérő autónk bal oldali ablakemelője, egy nagyszerű embernek köszönhetően a nagy esők előtt néhány órával megoldódott ez a problémánk!
A futás ötödik napján eltűnt a pénztárcám, benne az összes pénzzel és iratommal – öt nappal később (kb.), Hollókőre érkezve kaptam a hírt, hogy minden megvan!
A Mátrában, Mátraszentistvánon egy fotó készítése közben ott maradt egy kövön a fényképezőgépem tokja, nem is találtuk meg a nap végén, visszaugorva oda …
Az óriási esőzés alatt a Bükkben beázott a telefonom, mire Bánkútra értem, használhatatlanná vált, óriási gondot okozva így a kísérőimmel való kapcsolattartásban. Egy volt nagyszerű kéktúrásom oldotta meg ezt a gondot, akitől ajándékba kaptam egy strapabíró készüléket, kimondottan ilyen extrém körülményekre kiképezve…
Már az Alföldön, Bács-Kiskunban járva egyik reggel a hajnali indulásunkkor derült ki, hogy a kísérő autó mindkét tompított izzója kifújt. Egy jánoshalmi autóvillamossági szerelő javította meg gyorsan a két szép szemünkért…
Szóval, volt itt minden, ami egy ekkora vállalkozás során nem hiányzik…Nyilván, bármennyire is erős vagyok és próbálom magamat függetleníteni minden zavaró tényezőtől, azért az ember csak ott cipeli a lelkében ezeket a dolgokat órákon vagy akár napokon át… A végére persze minden megszépül és sikeres teljesítés esetén a sztori részbe megy át, de mégis …
Külön köszönet. Gyöngyvérnek, a kis feleségemnek szeretném megköszönni azt az erőn felüli mellettem állást, amelyet az út során minden módon irántam, a kísérőim, az ügyünk iránt tanúsított – ha ő nincs, időnként nagyon komoly dolgokkal kellett volna szembesülnünk… Sokadik alkalommal teszi ezt közös ügyünkért, nem tudok eléggé hálás lenni neki!!!
Végül szeretnék elnézést kérni Mindenkitől, aki futni szeretett volna kisebb-nagyobb szakaszokat velem!! Elnézést kérek Tőletek, mert ez az extrém vállalkozás nem erről szólt! Itt minden pillanatban szükségem volt saját magamra, nem engedhettem meg azt, hogy elkalandozzanak a gondolataim! A hajnali ébredés első pillanatától az est utolsó pillanatáig csak magammal foglalkozhattam! A ’NEM’ nem Nektek szólt, hanem a testemet, lelkemet védtem ezzel! Köszönöm, így utólag is, a megértéseteket!!!
S akkor egy kis statisztika, néhány adat érdekességként. Mindig érdekes és tanulságos egy ekkora extrém vállalkozás esetén, mit mutatnak a számok.
2.560 km, negyvenezer méter szintkülönbség, 39 nap. Az útvonal túlnyomó része terepen, nehéz terepen halad, elenyésző része aszfalton. Próbaként addig használtam az első pár terepcipőmet, ameddig úgy éreztem, minden szempontból oké. Döbbenetesen jól vizsgázott! Saucony Peregrine 10 – 1.700 km!!! A talpvédelme még ekkor is szinte tökéletes volt, két kisebb szakadás miatt (amit az eső, a sár okozott) váltottam, a következő párban (ugyanebben a típusban) 800 km-t futottam, azaz másfél pár cipőben futottam le a két és félezer km-t!!! Én immár másfél évtizede csak Sauconyban futok, ez egy újabb megerősítés volt a márka iránti elköteleződésemben! Csak ajánlani tudom Nektek ezt a remek terepcipőt! Mivel a méretválasztásom régóta nagyon tudatos (másfél számmal nagyobb a pont jónál terepre), így érhettem el azt, hogy egyetlen darab hólyag nélkül, nulla kidörzsölődéssel tudtam megcsinálni az extrém nehéz terepviszonyok között is a két és félezer km-t!
Napi átlagban mintegy ötven képet készítettem, így kétezer fotó kíséri végig az utamat, bemutatva a tájat, a vidéket, a terepviszonyokat, a nehézségeket, az állapotomat. (Néhány napja vettük csak észre, hogy a Google Drive feltöltéses fotók valamilyen technikai probléma miatt nem kerültek fel, így hiányosak a napi fotók, dolgozunk a megoldáson, egy-két napon belül minden nap minden fotója látható és elérhető lesz a megfelelő nap megfelelő helyén!)
A futás weboldalába (www.kekkorfutas.hu) beépítettünk egy figyelő analitikát, amelynek segítségével egészen különleges dolgokkal szembesültünk!
A III. Országos Kékkör Futást majd minden kontinensről figyelemmel kísérték! 25 országból (a teljesség igénye nélkül: Kína, Japán, USA, Ausztrália, Pakisztán, Kanada, Norvégia, Lengyelország, Ausztria stb.) 17.000 ember látta, figyelte, követte nap nap után az eseményeket, megerősítve azt a célunkat, hogy a lehető legtöbb emberrel megismertessük Európa leghosszabb összefüggő túraútvonalát, a National Geographic Travel által 2020-ra a világ húsz turisztikai álomcélpontjai egyikének jelölt Kékkört.
S bár a futás honlapján valamennyien végig láthattátok azokat a támogatóinkat, akik az utolsó utáni pillanatban is velünk, mellettünk maradtak, én mégis még egyszer és külön megköszönöm a kiemelt támogatást a következőknek:
– Békéscsaba Megyei jogú Város Polgármesteri Hivatala
– Andritz
– Saucony
– Knyihár féle házikolbász Békéscsaba
– Italvár
– KOMÉTA
– K-E-ZS ablak Nyílászárók Békéscsaba,
illetve rajtuk kívül minden polgármesternek, szállás- és étkezés támogatónknak és valamennyi médiának!
Külön köszönet Edének (Bánszki Attila) és Szvitek Barnának (Bakonycsernye)!
Őszintén köszönöm kísérőim (Herzog Gyöngyvér, Puskás Péter, Budai Péter, Giczey István, Major Gyula, ifj. Major Gyula, Molnár Réka, Léczeg Imre, Békési Albert, Bódi Ágnes és Szarvas Gergely) áldozatos munkáját, segítségét, empátiáját! Nélkülük ez az extrém teljesítmény nem valósulhatott volna meg!
Szintén külön köszönöm Major Gyula és ifj. Major Gyula önzetlenségét az Északi-középhegységben készült filmetűd megvalósulásához!
Végezetül: oldalunkat és tevékenységünket nem tekintjük lezártnak.
Oldalunkon a felkerülő rádió- és tévériportokról folyamatosan tájékoztatunk Benneteket. Bízunk abban, hogy akik napi lelki vagy motivációs problémákkal küzdenek, azok az oldalunkon található üzenet mondatokból, fotókból, riportokból, beszámolókból kellő inspirációt merítenek.
Jómagam és kis csapatom már készülünk az erre a vállalkozásra épülő, világviszonylatban is egyedülálló következő vállalkozásunkra, mellyel még több hitet, erőt és pozitív világlátást akarunk adni a hozzánk hasonló gondolkodásúaknak.
Köszönjük a figyelmeteket, hamarosan jelentkezünk…!
