Sajnos, csak nagyon kevesen képesek engedni a vágyaiknak, mert félnek az élettől, és nem merik a sorsukat a saját kezükbe venni. Úgy hiszik, a sors egy tőlük függetlenül létező hatalom, amelyet nem tudunk befolyásolni. Számomra sors alkalom: alkalom arra, hogy én ÉN legyek.Mindenki saját sorsának kovácsa. Mindenki azonos az általa járt úttal. Ahány ember, annyi út…
Sziasztok,
mondhatnám, hogy egy nehéz nap éjszakája volt a tegnapi, ez igaz is, de a valóság az, hogy semmire nem emlékszem belőle. Nagyon mélyen aludtam. Tudtam, hogy nincs sok időm a regenerálódásra, ezért ezt hatékonyan kellett kihasználnom. Szerencsére, mióta úton vagyok, semmi gondom az alvással (egyébként sem a HLBS csodás termékeinek köszönhetően), de ez a terhelés, a friss levegő alaposan „odavág” :-))).
Reggel húztam az időt, hogy kinyissam az ablakot és meghalljam azt, amit aztán tényleg meghallottam: ömlött az eső, fújt a szél. Az időjósok jó munkát végeztek. Mivel azonban készültem rá, nem ért meglepetésként – ezt hívják mentális felkészülésnek. Első éber emlékképeim a Hármashatár-hegyre, majd onnan lefelé vannak: szakadó eső, csúszós kövek, faágak, felhőben ülő hegyoldal, hegycsúcs…A Rozália-téglagyártól a volt Stromfeld Aurél turistaházig vezető kaptatót ismerem, mint a tenyeremet, így nem okozott meglepetést. Talán csak annyiban, hogy a csúcson még jobban esett:-)…Senkivel nem találkoztam. Vajon miért?:-) Mindenem csurom merő víz volt, de ez az az állapot, amikor nem szabad cserélni semmit. Fölösleges! Kettő perc múlva ismét ugyanazt érzed, csak az időd megy vele. Csobánka széle felé lefelé botorkálva rendkívül sokat csúszkáltam, de épségben leértem. A Pilisszentkeresztig tartó út mindig hosszú, most igazából a szurdokot sem tudtam élvezni, bár gyönyörű, a pecsételésen és az előttem álló dobogókői kapaszkodón járt már az eszem. Nem engedtem elgyengülni magamat, így egészen normális idő alatt fölértem Dobogókőre, ahol még extrémebb volt az időjárás.
Leérve a völgybe esős, de csodaszép, kankalinokkal szegélyezett utam volt!
Visegrádig innen a szokásos csúszós hullámvasút, majd a sokat jelentő esős átkelés a komppal a Dunán Nagymarosra, ahonnan aztán még meghúztam egy kicsit, még mindig előre dolgozva.
Ronggyá ázva értem a mai végpontra, dideregtem, de a fogadtatás és kedvesség Kóspallagon a polgármester úrtól és Benedek atyától átmelegített.
Köszönök mindent, tudom, hogy találkozunk még!
Nektek is köszönöm, hogy figyelemmel kísértek!
Egy-két dologról majd holnap, most be kell menjek a meleg fürdőbe, szükségem van rá 2×10 óra esőben, szélben, sárban futás után!
Holnap, veletek, ugyanitt! 🙂
