5. nap március 11. péntek
Egyházasrádóc – Őriszentpéter 66,4 km, 650 m szk.
Az ösztönös megérzés tapasztalat és tudás összessége. Ez az, amit a laikusok zsenialitásnak neveznek. Nem tudom: érzek és cselekszem a tapasztalataim alapján. Ezzel együtt sosem éreztem magam zseniális pacáknak. Egyszerűen csak cselekvőnek.
Kegyetlen hideg hajnalra ébredtünk az egyházasrádóci Missouri Autós Motelből kilépve, szó szerint összerándultunk kísérőimmel. Nem kevés időbe telt, míg az autókat bemelegítettük, leolvasztottuk a lefagyott ablaküvegeket és elugrottunk a Rózsa utcához, ahonnan folytattam a tegnapi menetelésemet.
Ma az aszfalté volt a vezető szerep, legalábbis a nap első felében. Hangulatosan hullámzó kedves tájakon, falvakról falvakra vezetett a kék. Igazából Molnaszecsőd után kezdtem el élvezni az ötödik napot, addig robotpilótára állítottam magamat, próbáltam nem gondolni semmire, csupán arra, hogy a fázást kizárjam magamból. Ahogyan ébredezett a nap, én is egyre inkább magamhoz tértem, Szarvaskendtől, de igazából Halogytól pedig meg is érkeztem a mai napba.
Kedvelem ezt a vidéket: egyszerű, kedves, hívogató. A helybeliek persze a lehetőségeik miatt nem biztos, hogy ugyanezt gondolják s valahol megértem őket: nem ez Magyarország korrekten preferált, támogatott része, pedig megérdemelné. Már csak az egyensúly miatt is…
Halogy után még egy kis aszfaltozás Felsőmarácon, aztán Hegyhátszentmárton után végre beereszkedhettem a várva várt Őrségbe. Két nagyobb etap maradt vissza mára, egyik szebb, mint a másik. Hegyhátszentmártontól Kondorfáig, majd Kondorfától az Őrség fővárosáig, Őriszentpéterig. Mindkettő szűk 15 km, fantasztikus volt a világ fölösleges zajától és nyugtalan hétköznapjaitól egy kicsit távol futni és elképzelni: mindenhol béke van, mentesek vagyunk a hülyéktől, az emberek pedig szeretik és tisztelik egymást. Mert az álmok nagyon fontosak – ebből nőnek ki a mindennapok igazságai, történései, cselekvései… Hiszek az álmok valóságformáló erejében, hiszek a hitemben, de még inkább: önmagamban.
Köszönöm a mának ezt a hideg, de mégis gyönyörű, kedves és csendes napot. Ilyenkor éli meg igazán az ember, mi is lenne valójában a feladatunk, mire is kellene vigyáznunk, ahelyett, hogy egy bolond szabadítja ránk a gonoszt…
Ahogyan a mottómban írtam: „sosem éreztem magamat zseniális pacáknak”. Cselekvőnek igen. S bár értelmet mindig mi adunk a cselekvéseinknek, tetteinknek, hiszem, hogy mindannyian értitek és érzitek eme extrém vállalkozásunk üzeneteit.
Béke, nyugalom, a még élő bolygónk tisztelete, de leginkább: vigyázni Rá s Ránk…
Tegyük együtt!
