38. nap április 13. szerda
Úrkút – Szigliget 64,7 km, 2.100 m szk.
„A végtelen kék”
Sziasztok,
nem tudom, melyikőtök számára ismerős ez a cím. 2009-ben második alkalommal futottam körbe a Kárpát-medence közepét, akkor 43 nap alatt. Az a kétnapos ugrás óriási dolognak tűnt (az is volt szerintem), legnagyobb örömünkre arról is egy csodálatosan szép film született Major Gyula fesztivál díjas filmrendező barátom és remek operatőr csapata kameráiból. A film(ek) narrátora, mesélője Tomanek Gábor színművész, a békéscsabai Jókai Színház Életmű-díjas nagyszerű művésze volt, aki fantasztikus, édesapjára (Tomanek Nándor színművész) emlékeztető gyönyörű, mély hangjával kísérte végig utamat, a mozi nézők nagy örömére.
Honnan jutott mindez most eszembe? Rengeteg teljesítésem van a kéken, a kékkörön. Soha senki nem küldött. A nyolcvanas-kilencvenes években tizenhárom nyár alatt körbe gyalogoltam ezt a csodát néhány volt tanítványommal. Akkor szerettem bele. Tökéletes? Nem. Rengeteg kihívást tartogat éppen ezért, ahol Neked kell alkotnod, kreatívnak lenned. Ettől gyönyörű azonban, ettől leszel EMBER, problémamegoldó ember. Fizikálisan, mentálisan, lelkileg. Mivel minden egyes alkalommal győztesnek érzed magad, újra és újra erőt meríthetsz itt önmagadból önmagad számára. Ezért jutott eszembe a filmünk címe. Nem én adtam egyébként ezt, hanem Major Gyuszi filmrendező barátom, az ő fejéből pattant ki – s milyen igaza van…! A kék valóban végtelen, hiszen sosincs vége. Hiába döntesz úgy, hogy ennyi volt, másnap már készülsz a következő kék szakaszra. Nem, nem elvonási tünetek. Hiányállapot. Nem drog, nem pia, nem tévút, nem internetes játék… Maga a TERMÉSZET. Ezért végtelen. Kívánom, hogy a lehető legtöbben érezzétek és találjátok meg azt az állapotot, amelyet ma is én: jó lenne folytatni, tovább menni… Ehhez viszont el kell kezdenetek. Nos, ezért végtelen a kék.
Az egykori mangánbánya helyszínéről, Úrkútról startoltam kora reggel. Köszönöm Fülöp Zoltánné Anikó polgármester asszony immár sokadszori támogatását, Rostási Zoli szállásadónk, a minőséget képviselő Kilencház Vendégház tulajdonosának és Veisz juditnak, a Zizi Étterem vezetőjének a nagyon komoly támogatást – hatalmas segítség volt így a vállalkozás végén ilyen nyugodt körülmények után nekivágni az utolsó napnak! Köszönet mindenért! Zoli! Valóban nem Győr-Moson-Sopronban aludtunk!!! J
Az időjárás a kegyeibe fogadott minket, nagyszerű érzés volt, hogy nyugodt külső körülmények fognak kísérni utamon az utolsó napon!
A Kab-hegy majd hatszáz méteres csúcsa mindig örömmel vár, én pedig mindig örömmel futok fel rá – egyszerű, őszinte, egyenletes a kaptató, először terepen, aztán már aszfalton. Felérve kihagyhatatlan a felújított Kinizsi Pál kilátó, ahonnan csoda kilátás nyílik Nagyvázsony, a Balaton-felvidék felé. Az a tíz km, ami levezet Nagyvázsonyra, nagyszerű ráhangolódás egy ilyen hatvan km fölötti napra. Az utolsó km-eken már az új útvonalon érkeztem meg a felújított várhoz, praktikus és jó megoldást találtak az útvonal megálmodói itt. Mivel a bélyegzőt „benéztem”, tíz méterre volt tőlem, befutottam a centrumba a Kinizsi Söröző és Étterembe, bélyegezni, jó hír másoknak, hogy reggel hattól nyitva van! Visszaérve a várhoz persze azonnal észrevettem, hol van a másik bélyegző J…
Csicsói-erdészház, Balatonhenye… Nyugodt, egyenletes futás, kellemes tizenöt km. Balatonhenyén sajnos rossz hírt tudtam meg: egy jó hónappal ezelőtt elhunyt első és második kékkör futás filmünk egyik állandó szereplője, a már hosszú ideje itt élő Koncz Csaba fotós, világjáró, hobó, aki elmaradhatatlan kerékpárjával mindig örömmel tekert föl mellettem a henyei dombokra, hogy ott váljunk el egymástól és készüljünk a következő találkozónkra… L. Emléke, egyedi világlátása mindig velünk marad…
Henye után valóban „átírták” a kék útvonalát, hosszabb lett, no persze a magánosítás semmit sem kerül el… Szentbékkállára érve egyik filmünk mókás jelenetei idéződtek fel bennem a templom alatt J. Ha a stáb tagjai olvassák e sorokat, bizonyára tudják, mire gondolok. Innen a Csobánc tetejéig tíz kilométer az út, az utolsó szakasz bizony őszinte vallató, ám a fizetség, ami odafönt vár…nos, ez a kék, az ilyen csodák rejteke, tárháza… tedd meg te is az első lépéseket, meglátod, nem fogsz csalódni benne! Ami odafent várt, az több volt, mint csoda…mirákulum, megismételhetetlen. A Balaton-felvidék káprázatos körpanorámája a tanúhegyekkel, a Balatonnal… Nincs rá szó, néhány fotóval próbálom visszaadni a látványt, a hatást. Káptalantóti egy csöndes csurgás, megérkezés aszfalton, aztán egy bő tízes búcsúzóul a Badacsonyon, a Bujdosók-lépcsőjén át, hogy befussak Badacsonytördemicre, a vasútállomásra, ahol belestempliztem a füzetbe az utolsó pecsétet, majd úri módon átcsurogtam 38 nappal ezelőtti rajtom helyszínére, Szigligetre, ahol a vár kapujában már várt Balassa Dániel, a település polgármestere. Egy ölelés, egy kézfogás, egy-két fotó, néhány mondat – s valami ismét véget ért…
Mi is? A IV. Országos Kékkör Futás, egy újabb elképesztő vállalkozás, kihívás, próbatétel, bő két és félezer km 38 nap alatt, negyvenezer méter szintkülönbséggel fűszerezve.
Köszönöm Rockenbauer Páléknak, hogy ilyen csodával és lehetőséggel ajándékoztak meg minket. Csoda és lehetőség – kinek-kinek a saját döntése, miként és hogyan éli meg ezt az útvonalat, én egyszerűen csak, a magam eszközeivel, a figyelmeteket hívom fel újra és újra, hogy mi van a kezünkben…
Most, az utolsó napra ennyire maradt energiám, egy kicsit „sűrűbb” összefoglalóval, érdekességekkel néhány napon belül jelentkezem még!
Nagyon köszönöm megtisztelő figyelmeteket, ölelek mindenkit, vigyázzatok magatokra!!!
