Kreatívnak lenni az én szótáramban annyit jelent: kockáztatni, merészen újat alkotni. Felébreszteni mások motivációját, hitét, felnyitni a szemüket. Önmagukkal szemben. Mert minden változás belül kezdődik.
Nyitottnak kell lenni a váratlan számára és az esetleges „bukást” sem szabad kirekeszteni.
A kíváncsiság, a tett és a „kudarc” a kreatív élet velejárói.
Ezért rettegnek sokan a változástól.
Én nem.
És te?!
Sziasztok,
őszintén be kell valljam: fáradok.
Ez teljesen normális, ráadásul a másfél nappal ezelőtti sérülésem (még magamat sem hibáztatom érte) igénybe vett mentálisan.
A koncentrációmban.
Minden lépésemet kontrollálnom kellett, kell, aztán elérkezett a ma kora délelőtt és örömmel vettem észre (nem meglepve), hogy a HLBS egyik terméke ismét világcsodát tett!!! Az LH+ két nap alatti ötszöri bedörzsölése megszüntetett egy olyan mély, belső húzódást, rostszakadást, ami egészen elképesztő. Semmit nem érzek. Na, többek között ezért érzem óriási biztonságban magamat ezekkel a termékekkel a táskámban. Ha vége lesz a futásnak, bővebben írok majd erről – megéri figyelnetek, higgyétek el!
Tudtam, hogy nagyon nehéz kihívás előtt állok – föl kell futnom a Kőszegi-hegység legmagasabb pontjára, az Írott-kőre (közel kilencszáz méter), majd onnan le is kell ereszkedjek, aztán pedig egy kíméletlen hosszú, viszonylag „síkvidéki” vándorlás következik Bögötig. A korábbi két Kékkör futásomról emlékeztem ezekre a szakaszokra, tudtam, nagyon nehéz nap előtt állok.
Így is történt.
Bő négy óra volt a hajnali indulás után Bozsokról, hogy „átfutva” a hegyet megérkezzek Kőszegre. Addig a már ismert csodák jöttek időnként velem szembe, plusz Írott-kőn a mínusz két fokos, fagyos, csúszós hideg, le kellett ereszkednem egészen a Stájer-házakig, hogy visszamelegedjek…
Kőszeg után ismét az Alpokalja következett, kellemes, de végtelennek tűnő hullámvasutazással, majd egyre síkabb vidékkel. Szelestén szívesen időztem volna a korábbi Kékkör futásaink emléke gyanánt a gyönyörű kastélynál, de ezt most nem engedte meg a rendkívül feszített program. A sínek melletti rövid szakasz eszembe juttatta a régi kék útvonalat, amikor km-eket gyalogoltunk a tanítványaimmal a sínek mellett, most persze már és szerencsére beljebb, az erdőben falhattam a km-eket.
A 88-as utat keresztezve már csak néhány km várt rám, hogy néhány hosszú egyenes után elérjem Bögötöt, ahol Ági és Geri várt.
Örültem, hogy nagy élmény volt nekik ez a pár nap, rengeteg új dologgal gyarapodtak, szomorúan váltunk el, én pedig rendkívül köszönöm nekik az odaadásukat, figyelmüket, bízva abban, hogy ők is visznek magukkal haza sok értékes dolgot!!!
Ez az utolsó kísérőcsere, a kis feleségem, Gyöngyvér váltotta Geriéket az utolsó pár napra, miközben lassan, de azért araszolunk a cél felé.
Holnap síkvidék következik,a Kőszegi-hegység elhagyásával vége a nagy szinteknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell figyelnem. De.
Még annál is jobban. Ilyenkor a fókusz már hajlamos a kihagyásra, nem tehetem meg ezt a testemmel…
Mai egyik legfontosabb üzenetem: egy pillanatra sem szabad kihagyni, nem hihetjük azt, hogy már „dombon a tanya” – ilyenkor lehet a legkönnyebben koppanni. Hegymászó expedíciókon a legtöbb baj mindig a lefelé úton, az ereszkedésnél következik be. A tudat ilyenkor azt üzeni: megvan! Nem. Nincs meg. Még sok feladat vár rám…
Holnap is várlak Benneteket, köszönöm, hogy ismét velem voltatok, jó pihenést Nektek!
