71,6 km – 1.710 m szintkülönbség
Apokalipszis most :-))))… A film címe jutott eszembe.
Eddig azt hittem, nem lehet gründolni a bükki átkelés napját.
Tévedtem. Ez a nap a Vértestől a Bakonyig pontosan ezt a tézist döntötte meg.
Bár a tegnapi előrejelzés üzent már valamit, bíztam benne, hogy a fele sem lesz igaz.
Tévedtem.
Maximálisan bejött a prognózis, nem volt mese, ezzel kellett ma főznöm. Hajnalban jóval korábban ébredtem magamtól, nyilván az időjárás is benne volt ebben s mivel tudtam, hogy visszaaludni fölösleges, úgy döntöttem, hogy jóval idő előtt nekivágok az ömlő esőben a mai kihívásnak.
Zseblámpák készen, összepakoltam mindent és hajrá!
Mindig az első percek a legkegyetlenebbek ilyenkor, utána már minden egyforma. A Vértes már összefolyt a Bakonnyal, a két hegység a sárral, a sár az esővel, mégis mentem kitartóan, csak rakva egyik lábamat a másik után. Ez a legegyszerűbb „trükk” a haladásra:-). Az eső nem adta alább, azt gondoltam, végtelen lesz, a bükki nap kísértett, fényképezni nagyon nehéz volt, azaz megpróbálni szárazon tartani a kamerát – nem ment :-).
S aztán teljesen váratlanul, Bakonynánára megérkezve, sok óra után, elállt az eső. Azt mondtam magamban: ez ismét csak egy próba volt. S miért ne lehetne így? Még a nap is előbújt. Vicc? Tréfa? Nem, maga a valóság. Van egy cél, melyet tűzön-vízen át el kell érni. Több mint próba, több mint kihívás.
Messze már a hajnal, a sötétség, a reggel, a vizesen szép tájak emléke, már csak a küzdelem, a „győzelem” íze marad meg benned, amely ennél azonban sokkal több – ki-ki azt vesz ki belőle, amit akar…
Én azt: egy újabb esős, vizes, sáros nap gyönyörű tájakon, mellyel harmóniába tudtam kerülni. S számomra ez a legértékesebb győzelem.
Maga az ÚT.
Köszönöm a figyelmeteket!
