A kaland azt is jelenti: megragadni a lehetőséget, próbára tenni az erőnket az ismeretlennel szemben, és közben fölfedezni saját, egyedülálló képességeinket.
Éppen ezért: fölösleges terheket sosem rakok magamra.
Másképp fogalmazva: nem az a fontos, sikerül-e.
Az a fontos, hogy úton vagyok.

Sziasztok,

valóban hatalmas meglepetés és élmény volt tegnap este a számomra, amikor palini szállásunkra (nekem:-) ) váratlanul betoppant vol kéktúrás tanítványom, Ede (alias Bánszki Attila) és felesége, Judi. Csak csöndben jegyzem meg: nem először az út során…Most a szívükön kívül egy kis búzasört, birspálinkát és Judi nagyon finom sütőtökös maffinját hozták nekünk – a hosszú úton kívül…nem győzöm elégszer elmondani, mit jelent ez nekem, nekünk a „szürke” hétköznapokban! Köszönet érte, a nevetésért külön!!! :-)))
Nagyon hajnalban indultam, hogy a „viszonylag” rövidebb nap megfelelő időben történő befejezése után egy kis pluszt tudjunk lopni pihenésre. Ez az egy-két óra maga a mennyország ilyen terhelésnél…
A sötétben emlékezetből haladtam, annyira ismerem ezt a vidéket a korábbi sok-sok versenynek és felkészülési futásnak köszönhetően. Valamikor, valahol Homokkomárom előtt kezdett pirkadni, épp a kegytemplomnál. Nagyszerű látvány volt.
Innentől aztán hullámvasutazás jött Valkonyáig, hej, de sokat is futottam korábban erre…Borsfa, majd Kistolmács, ahol az eddig úgy ahogy elviselhető hőmérséklet drasztikusan visszaesett, előkerültek a még melegebb cuccok, a kistolmácsi tó partján már szó szerint fáztam. Bázakerettyéig sikerült az aszfalton lassan visszamelegednem, itt kaja következett, mert hihetetlenül eléheztem. Van ilyen, időnként teljesen váratlanul tör rá az emberre. Szerencsére ide amúgy is találkát beszéltünk meg Gyönggyel, így alaposan betankoltam, mielőtt nekivágtam a következő hullámos szakasznak, sok kis apró falu, föl-le…Lispeszentadorján, Lasztonya, Szentpéterfölde – sok kis apró csoda, hangulat. Ekkorra már néhány fokot emelkedett a hőmérséklet, a köd viszont újra és újra visszaköszönt – a lispei kilátót nem is láttam fönt, csak alulról, Lasztonya fölött viszont már föl tudtam menni a kilátóba néhány képet készíteni. Az utolsó szakasz Lasztonyától Szentpéterföldéig különleges színvilág volt, az erdő végén kibukkanó vadászház pedig…Nos, ezek azok a tájak, pillanatok, látványok, élmények, amelyek a kéket jelentik, amelyet egyszerűen nem szabad kihagyni, nem látni, nem tudni…
Szállásunk itt a Szentpéterföldei Horgász Lakban volt, étkezésünkről pedig Molnár Péter polgármester úr gondoskodott, melyet ezúton is őszinte tisztelettel és barátsággal köszönünk!!!! Fantasztikus volt, minden ízében! S ismét kaptunk egy csodálatos barátot…
A fotók közé becsempésztem a nap végén egy rövid kis videót arról a helyről, ahová megérkeztem…nézzétek, érezzétek, rakjátok el emlékezetetekbe! Megéri!

Köszönöm, hogy ismét velem, velünk voltatok, bízom benne, újabb impulzusokat kaptatok a kékhez…

Szép hétvégét Nektek! 🙂