Akkor tudok másokat is megmozgatni, ha magam is résztvevő vagyok.
Ez az egyik legnehezebb feladat.
Ennél csak egy nehezebb feladat van – vezetőnek lenni.
A vezető érzékenyebb a csapat többi tagjánál. Kritikus helyzetekben ő a csapat nyugvópontja, ő képes a csapatot a legjobban kezelni.
Az igazi vezető mindenekelőtt egyetértést teremt.
Sziasztok,
valóban Gyöngyvér hívta fel a figyelmemet tegnap, hogy átléptük a kétezredik km-t. Rajt előtt gondolkodtam, mekkora dolog lesz ez, most, hogy benne vagyok a folyamatban, szinte fel sem fogom. Robotpilótára vagyok állítva, megyek, haladok, élvezem az ismerős tájakat, gondolkodom, előre tervezek – mégis, alapvetően sokkal jobb, ha nem tudom, milyen nap van, hányadik, mennyi km-t kell ma megtegyek – egyszerűen csak teszem a dolgomat.
Kb. harminc éve nem futok órával, bármilyen világversenyen is veszek részt – nem érdekel az idő. A testem jelzései érdekelnek, amelyekre száz százalékosan koncentrálok, ez a legfontosabb. Ne a farka csóválja a kutyát. Ezért nem láttok és sosem fogtok látni semmilyen tempót, időt, részidőt, résztávot tőlem a fészbukon. Nem az én világom. Én élvezni akarom a futást, a természetet, ez a Vízöntő szabadsága! Balázs (Marik) fölajánlotta nekem, hogy rám kerülhet egy csip, ami mutatja, hol járok, hol tartok. Annyit írtam vissza Balázsnak, hogy az én világomba nem fér bele ez a „gyűrűzés”. Még a pályaversenyeken is nehezen tűröm, viselem magamon ezeket a kelengyéket, hát még itt, a természetben. Ahogyan Reinhold Messner fogalmazott: „by fair mains” – csak tiszta eszközökkel. Én a magam szabadságáért, másoknak való üzeneteimért futok már nagyon régóta, nem viseli a lelkem, ha csekkolják. Kb. 5x annyiszor futottam körbe a kéket, ahány teljesítést legalizáltam eddig. Nem a teljesítések számát gyűjtöm, hanem az élmények, benyomások halmazát. Ez az én világom.
Végül még egy apró betűs a tegnapi napi üzenetmondatomhoz: üdvözlöm azt az európai parlamenti képviselőt, azt az illetékes szakállamtitkárt és azt a három országgyűlési képviselőt, akik a legfontosabb pillanatokban „néma leventét” játszottak velem. Ez minősítse őket…
Ma egy csodálatos napra, hajnalra ébredtünk: olyan helyen futhattam, ahol edzéseim, felkészülésem nem kevés részét végeztem: Belső-Somogyban. A rajt helyszíne, Újvárfalva és a Mesztegnyőig tartó szűk húsz km számomra ikonikus része a Kékkörnek. Édesapám, aki már csak lelkileg van velem, mellettem, és édesanyám 55. házassági évfordulójára egy különleges meglepetést adtunk: egy horvátországi utazást és egy Belső-Somogyot érintő utazást, mesztegnyői kisvasutazást. Édesapám több mint négy évtizeden át az ilyen és jóval nagyobb mozdonyokat, villanymozdonyokat szerelte, óriási élmény volt számukra az a hét. Ha csak lélekben is, de újra velem volt, voltak édesanyámmal, ennek a kora reggeli húsz km-nek minden pillanatát átjárták…Megérintett. Elnézéseteket kérem ezért a személyes élményért, de örökre velem lesz, ahányszor csak itt futok és fogok futni – velük :-).
Valóban gyönyörű volt, ha erre jártok, ne hagyjátok ki, megér néhány órát a kéknek eme szakasza…
Ebből az idillből a Nagyszakácsin át Nemesvidig tartó terepezés ébresztett fel, külön kérdésem továbbra is él: mit keres a Kisvid – Nemesvid szakasz hosszú, hosszú ideje a Kékkör útvonalán ápolatlanságával, lélekrombolásával???
Pihenőként nagyon hosszú aszfaltos szakasz következett, nagyon vártam, hogy végre Zalakarosra érjek, ahol ismét „erdőzhettem”. Pancsikolásra semmi idő nem volt, majd legközelebb 🙂
Az Öröm-hegyig tartó menet volt a mai nap egyik legnehezebb része, sosem akart vége lenni, csúszós, ragadós, csirizes agyag sok helyen, valóban öröm:-) volt megérkezni és bélyegezni a Postás-kulcsosháznál. Az utolsó kenet a Nagybakónakig tartó további kapaszkodó volt…de csak megérkeztem a faluszéli kecske akolhoz, ahonnan végül úgy döntöttem a jó tempómnak és még tartó erőmnek köszönhetően: lecsurgok a palini bélyegzőig, előre dolgozva holnapra egy kicsit. Gyomorilag kiüresedve, de jó hangulatban érkeztem meg a Rózsa Presszóhoz, ahonnan elgurultunk mai szálláshelyünkre Gyönggyel: a palini Herkules Panzióhoz. Külön köszönöm Mihályi Laciéknak, hogy az összes piszkos ruhámat bevágták a mosógépbe, megteremtve az utolsó hetem nyugodt, tiszta feltételeit!
Rajtuk kívül külön köszönöm Nagykanizsa város önkormányzatának és Verának a segítséget és közreműködést mai napunk zökkenőmentes befejezéséhez!
Holnap befejezzük Dél-Zalát és becsurgunk a Göcsejbe – micsoda élmények várnak ránk ismét!!!…
Még bírom, de azért bevallom: fáradt vagyok :-))). Fáradok.
Várunk Benneteket vasárnap este is, jó pihenést!
P.S.: Fantasztikus meglepetés ért ma este (nem először már eme extrém vállalkozás alatt…): egyik volt kéktúrás tanítványom, a már eddig is rengeteget segítő Edém ismét meglátogatott minket feleségével, Judival, nem kevés segítséget nyújtva. Sok egyéb dolog mellett megbeszéltük, hogy a futás esetleges sikeres befejezése után nagyon rövid idővel leülünk következő óriási tervünk előkészítéséhez.
Egy korábbi pedagógus számára ezek a legcsodálatosabb pillanatok korábbi munkája visszacsengéseként…:-))).
