3. nap március 9. szerda
Gérce – Kőszeg – Írott-kő – Bozsok 92 km, 2.210 m szk.
„Amit nem éltem át, arról nincs tudomásom…”
Mire gondolok a mottómban? Amire akarok. Ha nem voltam még háborúban, ha nem lőttek körülöttem, ha nem voltam menekült, ha…, akkor csak okoskodom, akkor csak okosakat mondok. Ha sorozatterhelésnél nem döntöttem még pillanatok alatt, ha nem éltem át a pillanatnyi döntésem következményeit, akkor arról nincs tudomásom…
Mivel továbbra is kegyetlen szelet ígértek, úgy döntöttem, hogy rendkívül korán indulok, megadva az esélyt egy jó döntésnek a nap kétharmadánál. A szélvihar bejött, a napsütés szintén, így csaptam bele a harmadik napba rendkívül sok megoldatlan dologgal a lelkemben, a hátam mögött. Ezek alapjaiban határozták meg a gondolataimat s bármilyen erős is vagyok ilyen téren, nem tudtam függetleníteni magamat tőlük. Fáradt, de dühös és egyenletes tempót nyomtam, nem nagyon foglalkoztam továbbra sem a fotózással, tudtam, hogy még legalább 2-3 nap, amíg utol tudom érni magam, amíg minden a helyére kerül s amíg végre le tudom választani magamat az objektív körülményekről. Hol szembe, hol oldalt támadt a szélvihar, konokul, leszegett fejjel nyomtam a kilométereket a száraz, poros, de csodaszép útvonalon. Az esélyt akartam megadni magamnak a látszólag lehetetlenre. Sokáig „vesztésre” álltam ebben a ’magány-csatában’, aztán Tömörd és Kőszeg között felcsillant a remény. A várköri bélyegzés után egy pillanatig sem haboztam, mivel viszonylag jól álltam időben és nagyjából rendben voltam, belecsaptam a lecsóba! Fel Írott-kőre, aztán le Bozsok felé. Plusz 22 km. Odafent pedig mosolygós, magányos fagyoskodás és önmagamon röhögés: biztosan ezt akartam? Hiszen pengeél mellett döntöttem, nem ez volt a terv mára. Szerencsére, „amit nem éltem át, arról nincs tudomásom”, így félelem sem volt bennem, sokkal inkább hit önmagamban. Nincs szükségem külső „erőre”, önmagamban hiszek. Így nincs becsapás.
Mire bepánikoltam volna, már lefelé futottam. Ismét átléptem egy határt, nem Írott-kőre gondoltam, hanem önmagamra. Bármi lehetséges, amit elhiszünk önmagunkról. Vitába sosem mással keveredek egy ilyen döntésnél. Önmagammal. Most azonban esélyt sem adtam magamnak a félelemre, a kifogásokra, a magyarázkodásokra. Cselekedtem. Mindig ez a megoldás kulcsa. Utólag enyhe őrültségnek tartom a döntésemet, de a sikert sosem kell megmagyarázni.
Mai teljesítményemtől nem lett könnyebb a lelkem. Még mindig nem. Hülyéket nem tudok elfogadni. Önmagamat sem. Idiótákat azonban végképp nem. Márpedig mindennapjainkban egyre kevesebb az értelmes, a normális dolog. Én is csupán csak erőt akartam ma adni Nektek. Mert semmi sem lehetetlen. Még a béke sem, legyen az a lelkünkben vagy odakint…
Ebben pedig rengeteget segít a természet – amíg hagyjuk és segítjük annak lenni…
