27. nap április 2. szombat
Baktakék – Aggtelek 74 km, 1.900 m szk.
„Dönts gyorsan, cselekedj határozottan! Kíméld meg magad a halogatástól, az elbizonytalanodás veszélyétől – ha ezt választod, egyértelműen vesztes leszel! A mai világ „vonata” nem vár meg!”
Sziasztok,
a végén kezdem: szeretném megköszönni Pojeszkóné Editnek, a forrói Holdfény Panzió és Étterem vezetőjének a minden igényt kielégítő szállást, étkezést! Nem először támogatják extrém vállalkozásainkat, csak köszönettel tartozunk neki!!!
Sötét hajnal volt még, mikor a tegnapi esőnap után ébresztett az óra. Két dolgon érzékeltem a pénteki szakadó esőt, hideg időt: a torkomon és az igazoló füzeten. A hangom reggelre (nem csupán a fáradtságtól) erősen „borostás”volt, míg az igazolófüzetem a figyelmetlenségem miatt egyharmad részben elázott. Száradás utáni állapotát Balázs Pali barátom (egykor együtt fociztunk Békéscsabán) korábbi hajviseletéhez tudom hasonlítani (s ez nem Pali kritikája!!): hullámosodott, pöndörödött J. De legalább persze még használható.
A pirkadat első jelei az encsi Penny parkolójában találtak minket új kísérőmmel, Tomival: épp a tegnapi napon szentesítettek egy új bélyegzőt itt, így, ha pótolva is, de beütöttem a füzetbe – ha már lúd, legyen kövér J. Aztán start Baktakékre, a Polgármesteri Hivatalhoz, ahol tegnap letettem a lantot, hogy egy álmos fotó után innen vessem be magamat a csereháti ragadós sárba… Bevallom, sok kedvem nem volt közben az elején fotózni, örültem, ha sikerrel kiemelgettem a cipőimet a vendégmarasztaló sárból. Ez lelkileg sosem könnyű, ám, ha készülünk rá, viselhető. Én készültem, ezért meglepetésként nem ért, ez persze nem könnyítette meg a helyzetemet. Abaújszolnokon a szokott helyen találtam a bélyegzőt (kora reggel meghallgattam a tulajt, hogyan égette le néhány hete majdnem a házát), Felsővadászon viszont az „ivó” és dohánybolt helyett már az új óvoda előtt található egy virágosláda oldalán, „földszinti” pozícióban, le kellett guggolnom a bélyegzéshez. Ami ezután következett, az az alföldi meleg, sivatagi levegő után erős váltás volt: elkezdett szakadni a hó, jó tíz percen át. Szellemileg is fáradt vagyok egy kicsit, ám a szálláshelyek napi váltakozása mellett az időjárás ilyen változása is szívja az erőmet. Öltözék eltalálása, cserélgetés stb. Rakacaszendig szokás szerint gyilkos hosszú az út, főleg ilyen sárban (bő 16 km), utána Tornabarakonyig gyógyír a maga szűk négy km-ével. Bódvarákóig innen 14 km az út – nos, itt aztán valóban fölébredtem… A műútról letérve, a Barakonyi-tető után megálltam egy szusszanásra. Hogy minden téren fáradt vagyok, itt kapott igazolást: induláskor egyszerűen nem csatoltam vissza a derekamra az övtáskát, így futottam tovább. Csak akkor csapott belém a villám, amikor a GPS-t elő akartam venni, hogy megnézzek rajta valamit. A GPS az övtáskában. Az övtáska hol is ??? Kb. másfél km-t tettem meg, mióta letettem, nem volt mese, futás visszafelé. Ja, egyébként az összes technikám, vagyonom benne…Úgy látszik, másfél év után kísért a sors ismét… A tempóm a versenyekre emlékeztetett, hiába volt sár, repültem. Ott volt még… „Mindössze” hatvan percet veszítettem… lehetett volna sokkal több is… Koncentráció, tudatosság. Újra és újra elismételtem magamban magamnak.
Bódvaszilas után egy hangulatos, szép, de rettenetesen hosszú (26 km-es) szakasz következett a Szabó-pallag erdészházat és a derenki romközséget érintve Jósvafőig. Itt leereszkedtem a barlang bejáratához bélyegezni, majd vissza a kékre a Tengerszem Szálló mellett, hogy egy óra alatt átfussak Aggtelekre, a Baradla-barlang ottani bejárata fölé.
Sikerült. Egész nap megúsztam eső nélkül, bár lógott a lába, a sarat kezeltem, ahogyan a nehéz terepviszonyokat és a kifogásaimat is.
Jóleső érzés volt leereszkedni a barlang fölött a Baradla Kemping és Szállóhoz, ahol Kubik Zsolt barátom vendégszeretetét és támogatását élvezhettem. Nagyon köszönöm a csapat nevében, óriási segítség volt, Zsolt!!
Rendkívül hosszú, kemény, nehéz nap volt a mai, a plusz km-eket feledném, de nem lehet. Mindig tanítanak az ilyen helyzetek, újra és újra visszavisznek abba az állapotba, hogy nem vagyunk tökéletesek. Kellenek az ilyen pofonok, szerencsére jól jöhettem ki belőle…
Életünkben a legfontosabb dolog a DÖNTÉS. Minden egyes nap vannak döntéshelyzeteink, kikerülhetetlenül. Sokszor váratlanul érkeznek, máskor készülhetünk rá. A holnapi is egy ilyen nap lesz. Kívánom, hogy mindenki jól döntsön, ne a pillanatot, az egyéni érdeket helyezze előtérbe, hanem hosszabb távon gondolkodjon. A proaktivitás ma az egyik legfontosabb dolog a világon.
Köszönöm a figyelmeteket, holnap is várlak Benneteket, amikor már a Bükkbe fogok eljutni a terveim szerint, nem kis menetelés árán.
Holnap, Veletek, ugyanitt,
Szép napot Nektek!!
