A vágy, hogy belefeledkezzem a messzeségbe, a távolságba, a célomba, erősebb bennem az elsőség vágyánál.
Sziasztok,
elsőre a második.
Tegnap elég rendesen megtoltam a szakaszt, jó erőben voltam, haladtam, ezt ki kell használni. Meg is tettem.
Ma már egy másik nap következett. Nem mondom, hogy teljes nyugalomban telt, hiszen objektív okok miatt nekem és a kísérőmnek is a még hiányzó feltételek (szállás, étkezések stb.) megteremtéséről szólt. Nehéz így futni, mert a mentális nyugalom, a befelé figyelés nagyon fontos egy ekkora vállalkozás, egy ekkora terhelés mellett, közben. A jó hír az, hogy haladunk, fogynak a „csontvázak”…:-)
Nagyon sokan kérdezitek, mikor kelünk nap nap után. Nos, én hajnal négy-fél öt között, a mindennapi kísérőm pedig kénytelen alkalmazkodni ehhez:-). Ez azonban előfeltétele annak, hogy a napot sikerrel és időben tudjuk zárni.
A mai hajnal sötétben indult, sötétben is folytatódott, hiszen a nagyon korai indulás után még jó darabig a sötétség volt a társam. A vizes aljnövényzet persze hamar felébresztett, a Feizer lámpám pedig nagyon jó szolgálatot tett. A hajnali erdőben a rajt után vadak voltak a társaim, hallottam a közelemben a zajukat…
A Bakony továbbra is csodaszép, Németbánya után pedig igazi ajándék volt a széles, döngölt erdészeti „sugárút”, ahol végre csak tenni kellett a lábakat s nem azt figyelni, hová is lépek. Bakonybél után a Dunántúl egyik legmagasabb pontjára mindig élmény a kapaszkodás a táj, a környezet szépsége miatt, így volt ez most is. A szél a tegnapi naphoz képest csillapodott, így kellemes időben haladhattam. A következő erőpróbát egy plusz másfél km-es út jelentette, mivel a Kőris-hegyen a kilátóban olyan jót beszélgettem egy Tamás nevű sráccal, hogy elfelejtettem bélyegezni…Szerintetek? Szerencsére senkit nem hibáztathattam, csak magamat, így mielőtt cifrákat mondtam volna, már ismét fent is voltam és pótoltam a mulasztásomat. Innentől aztán meleg lett, kicsit be is lassultam, de volt ebben tudatosság is, hiszen a harmadik nap az első legnehezebb erőpróba egy ekkora terhelésnél. Zirc és Nagyesztergár között továbbra sem kedvencem a gépkocsiforgalom, a kaptató, alig vártam, hogy ismét visszaérjek az erdőbe. A végére ismét összeraktam magamat, jól haladtam, fejben kontrolláltam a fizikai fáradtságot. Bakonynánán át nem volt rossz érzés megérkezni Jásdra, újabb bő 65 km került a kalapba.
Megérkezés után elváltam első kísérőmtől, a kis feleségemtől, Gyöngyvértől, aki minden téren igazi támaszom volt, reményeink szerint még találkozunk az út során:-)! Köszönök neki mindent! Őt ma este két volt korábbi kéktúrásom, volt tanítványaim, Puskás Peti és Budai Peti váltják, igazi nosztalgia-menet lesz a következő pár nap velük.
Nagyon köszönöm a jásdi önkormányzatnak, Győry Tünde polgármester asszonynak és a Vadvirág Vendégháznak, Szente Eszternek a szállást, a bakonycsernyei Andi Falatozó tulajdonosának, Szkok Andreának pedig az étkezésünket, óriási segítség volt!!! Ezek a legkritikusabb pontok egy ilyen vállalkozásnál, hiszen a nyugodt pihenés, az étkezés, a regenerálódás nélkül egyre kevesebb esély lenne a sikeres teljesítésre! Köszönet érte!
Holnap még a Bakonyban futok tovább s csak remélni tudom, hogy a célom nem hagy cserben. Ezen leszek, minden erőmmel. A többi pedig csak rajtam múlik:-))).
Jelentkezem!
