2. nap március 8. kedd
Sarvaly-erdészház – Gérce 66,1 km, 740 m szk.
Komoly kihívás, ha az ember olyasmit csinál, amit előtte még senki, főleg, ha az mások szerint lehetetlen. Ennek azonban semmi köze a rekordhoz – én az álmaimat szeretném átültetni a mindennapokba.
Az ötnapos szélvihar második napja. Persze nyugati, északnyugati iránnyal. Én meg pont arra tartok. No, megint ezek a kifogások – sosem fogyunk ki belőle. Ezért be is fejeztem.
Ennél sokkal érdekesebb: Oroszország területének 50%-a permafroszt (az „örök jég” birodalma). Szibériában, Észak-Oroszországban található az egyik leglátványosabb példája annak, hogy a jég már messze nem örök, már itt sem: a Bataganka-kráter. A globális felmelegedés következtében itt is elindult a megsüllyedés, az olvadás következtében a kráterek keletkezése, a mocsarasodás. Mivel jár ez? Az örök jég kiolvadásával, a metángáz fölszabadulásával, amelynek következtében a világ egyszerűen meg fog főni. Minek is háborúzunk tehát? Miért is romboljuk tudatosan-tudatlanul bolygónkat, annak felszínét? Miért is foglal el a tulajdonlás enyém-tiéd játéka oly fontos helyet a MIÉNK helyett?
Emberi butaság. Öngyilkosság.
A tegnapi napon a nagyon tudatos öltözködésem ellenére is átjárt a kegyetlenül erős szél – oda, vissza. Nem, nem fáztam meg, inkább a lelkierőt szívta (fújta?) ki belőlem. Ilyenkor mindig nehéz újraépítened magad. A korai indulás persze jó volt arra, hogy elbújjak önmagamba a sötétségben és semmi másra ne figyeljek, csak a lépéseim ütemére, a csend, majd az ébredező madarak hangjaira, a lassú hajnali pirkadatra és azon járjon az eszem: milyen csodálatos dolog is ez… Terápiaként írnám fel mindenkinek!
Egyelőre csak képek nélkül: sajnos rengeteg a szemét a kék útvonal mellett is, különösen igaz ez a papírzsebkendőkre és a műanyag flakonokra. Sokat, nagyon sokat szoktam a futókörnyezetemben is szedni a szemetet, de ez a futásom most nem erről szól, itt most haladnom kell, nagyon tempósan. Ezzel együtt szomorú a lelkem, mert nem nagy tudomány ám megfelelően elrakni és hazavinni ezeket…
Kisvásárhely felé fölavattam a műút mentes, bár 2,5 km-rel hosszabb útvonalat, majd a nap további részében a számomra egyik legkedvesebb útvonala következett a Kékkörnek, Ötvöstől a Farkas-erdőig. Hangulatok, hangok, tájképek, emlékezetes pillanatok, örök emlékek… Sokszor fogalmazódott meg bennem ezt a szakaszt futva, járva korábban: sosem szeretném, hogy vége legyen…Most sem csalódtam benne, elképesztően nyugodt és látványos része ez a kéknek! Nem mondom, hogy üdén, de még viszonylag frissen csorogtam át a 84-es úton Gércére, begyűjteni a Kismackónál az utolsó bélyegzést, hogy aztán kísérőmmel, Gyöngyvérrel, átadhassuk magunkat a jól megérdemelt, de rövid pihenésnek Sárváron, az Ensana Hotelben! Tisztelettel köszönjük a szívélyes vendéglátást!!