Tapasztalataim alapján tudom, hogy az álmok átültethetők a gyakorlatba. Minden odabent, a lélekben kezdődik.
Az ötlet akkor hasznosítható, ha már átalakult energiává! A gondolatépítés akkor eredményes, ha odakint is megvalósítható cselekedet formájában.
Mindenki dédelget magában valamilyen álmot, amelyhez előbb-utóbb vagy keres valamilyen élményt, vagy sorsába belenyugodva elfojtja magában. Jobb, ha azonosul vele és kiéli magából.
Én is ezt teszem – folyamatosan.

Sziasztok,

végre ismét esős napot jósoltak – bejött!!! A 18. nap hamisítatlan alföldi menet, káprázatosan szép és hangulatos hajdúsági tájakon, a homok ölelésében. Ha valamiért, ezért hálás voltam most a sorsnak, hiszen az eső összetömöríti a homokot, így kevesebb energiám megy el a futólépéseknél, kevesebb lépéskorrekciót kell végrehajtanom, így kisebb a sérülésveszély és több a szufla!

Nagyon sötét volt a hajnali rajtnál, de több ok miatt is így kellett startolnom. A szállásunk a Fancsika Vendégházban nagyszerű volt, köszönet Tibinek és Reninek érte!!

A Feizer lámpám és a GPS-em ilyen távnál óriási segítség, hiszen órákkal a pirkadat előtt is tudok már haladni, szép lassan ráhangolódva a napra. Tudom, sokak számára ez rémisztő és ijesztő, de higgyétek el: a határtúllépés sok ilyen apró darabból áll össze!!!  A hajnali egyeztetésnél Gyönggyel megbeszéltük, hogy ma bizony mindössze két-három alkalommal lesz lehetőségünk találkozni. Ez számomra óriási nehézség (az esetleges problémák, a térerő hiánya, a kommunikáció bizonytalansága miatt), számára pedig félelmetes, hiszen a körülmények fogságában van. Mindez azt követelte tőlem, hogy elképesztően fókuszált, koncentrált legyek, a lehető leggyorsabban haladjak, ne foglalkozzam a távval, a távolsággal, és sose essek kétségbe, bármi is következik.

Így tettem, így tettünk. Fizikai igénybevétel terén robot állapotba helyeztem magamat, csak futottam, egyre erősebb tempóban, begyűjtve az új bélyegzőhelyeket, magam mögött hagyva az újabb és újabb tíz kilométereket, ezzel ellentétes arányban pedig teret engedtem a lelkemben a tájnak, az esztétikának. Olyan ez, mint korábbi hegymászásaink során a csúcsok „meghódítása” – nem meghalni járunk oda, hanem csodálni és rácsodálkozni.

Tényleg káprázatos, egyedi, különleges volt a mai nap Létavértesig, erről inkább meséljenek a fotók. Innentől kezdve aztán éreztem, hogy annyira erős volt a fókuszom, hogy a Létavértes utáni nagy egyenesben a cserekerti balos leágazásig egyszerűen „elfogytam”… 18 nap után először leesett a vércukrom, Gyönggyel végre találkozva tele kellett nyomnom magamat csokival, folyadékkal, hogy Cserekert végéig kibírjam valóban futóként … Lefordulva a balkanyarban egy idő után feltűnt, hogy egy autó cammog mögöttem ugyanolyan tempóban, mint ahogyan én futok. Félreálltam, hogy elengedjem, ekkor vettem észre, hogy egy rendőrautó volt… Egy km-rel később láttam, utolérve, hogy Gyöngyvér Kékkör-felvilágosítást tartott nekik az AKT-ról. Ezen felvidulva cipőváltás után egy utolsó menettel megérkeztem Pocsajra, ahonnan aztán átautóztunk Kismarjára, e napi szállásunkra. Ezúton is köszönjük Kupás Vincének, a Tornácos Vendégház tulajdonosának a fantasztikus fogadtatást, vendéglátást, vendégszeretetet!!! Szinte megindító volt újra és újra azt tapasztalni, hogy a kisebb településeken még ma is mennyire EMBEREK az emberek…S itt most nem kommentelnék semmit…

Hosszú, nagyon kemény, kőkemény nap volt, főleg úgy, hogy féltávnál „végre” ismét eleredt az eső, az új bélyegzőhelytől, a Gyorkány-hegytől pedig ömlött, ömlött, ömlött… Nem fölfelé tekintettem, hanem lefelé és örültem, milyen klasszul összeállt a talpaim alatt a homok! Hiszen minden csak nézőpont kérdése:-)…

Este kísérőcsere, kis feleségem haza, új kísérőm, Imi pedig érkezett. Így megy ez néhány naponta, mindig új kihívásokat állítva elénk.

Bízunk benne, hogy holnap egy kissé szelídebb idő fogad minket, addig is köszönöm a figyelmeteket, szép estét kívánok, kívánunk Nektek!