Egy csapatban félre kell tenni az egoizmust, az önigazolást.
Minél nagyobb a csapat, annál nehezebb a vezető dolga.
Ezért dolgozom minimális létszámú csapattal a saját extrém vállalkozásaimban – ráadásul olyan emberekkel, akik valamiért sokat jelentenek a számomra.
Hogy erkölcsös-e ez? Igen!
Az erkölcs ráadásul nem egyéb, mint emberek által kiagyalt mértékegység ember és ember viszonyában, miközben mindenki önmagának sajátítja ki az erkölcsöt.
Én azt vallom, hogy mindenki azt csinál, amit akar, feltéve, hogy ezzel senki köreit sem bolygatja, kiváltképp nem a világegyetem egyensúlyát.
Sziasztok,
egy újabb ugrás a térképen, a Nyírségből megérkeztünk a Hajdúságba, Szabolcsból átcsurogtam Hajdú-Biharba…63 km, szinte semmi szint (egy pici azért volt) és a korábbi esőknek köszönhetően tömörödött homok, ami a futásomhoz szó szerint nagyszerű alapot biztosított.
Nagyon sötét volt még, amikor szabályt szegtem, hiszen az itteni vadászati kiírás szerint (már ahol volt…….) csak délelőtt tíztől délután háromig lehet az erdőben tartózkodni, különösen a kijelölt helyeken.
Én már hajnal ötkor bent voltam a Feizer zseblámpámmal… Az a helyzet: gyilkos távjaim vannak a terep nehézségeivel együtt naponta, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy később induljak. Eddig nem is volt semmi gond, ám ma hajnalban belefutottam…szó szerint….Hiába mondta tegnap Tomi barátom, hol vigyázzak, én fölcseréltem a helyszíneket…Reggel hét óra után már Nyírlugoson voltam (Dzsudzsák Balázs nem várt a központban egy lábtengóra:-) ), így vágtam neki a Lugos utáni valóban gyönyörű homokos-akácos vidéknek. Már a település határától valami elképesztő hangzavart hallottam, először azt hittem, egy tó mellett madarak. Tévedtem. Több száz összeterelt szarvasbika hangja volt a hajtók ütemes kiáltásával keveredve… Mire észbe kaptam, már késő volt, egészen közelről hallottam a gúthi vadásztársaság hajtóvadászatának hangjait…Körülöttem tízesével rohangáltak a szarvasok, én azonban fotózni is elfelejtettem őket, olyan tempóban mentettem a bőrömet a közeli lövések zajától kísérve. A sors fintora volt, hogy a gúti bélyegző viszont épp ott volt, ahol nem kellett volna lennem. Kockáztattam, bejött, de legközelebb nem szívesen teszem, ezt őszintén mondom. Ezzel együtt a táj gyönyörű és hangulatos volt. Azért a védelmemben el kell mondjam, hogy a nyírlugosi oldalon semmilyen kiírás nem jelezte ezt a vadászatot, csak a másik végén a területnek, azt is véletlenül vettem észre, visszafordulva, le is fotóztam a hitelesség kedvéért. Komoly napindítás volt. Nyíracsádig még hosszú volt az út, az új Petőrészi-kilátó bélyegzőhelyig Buzitán át még inkább. A Hármashegyi-kilátóig jól haladtam, onnan viszont a Halápi Csárda maradványáig nagyon szenvedtem. A csárdánál igazoló fotót kellett készítenem, mert a bélyegző a lánccal együtt eltűnt, valaki nem szeretheti a kékkört…:-(
Haláptól egy utolsó nekiveselkedés a víztározók mellett a Bánki-erdőig, ez sem tűnt nagyon rövidnek, a meglepetés azonban itt várt: Zajácz Gyuri csillagász és nagy turista barátom, aki vagy 15-20 évvel ezelőtt, amikor még iskola igazgató voltam és gyerekekkel jártam az AKT-t s itt vezetett minket a víztározók mentén, meglepett váratlan látogatásával. Megérezte, kb. mikor érhetek ide és kibuszozott az üdvözlésemre Debrecenből – bevallom, elérzékenyültem, hiszen majd két évtizede nem láttuk egymást…Semmit nem változott! Rövid beszélgetésünk után ő is bevetette magát az AKT víztározók melletti útvonalára egy kis vírus utáni felfrissülésre…Gyuri, köszönöm!!!! Vigyázz magadra! 🙂 Innen aztán elautóztunk Gyöngyvérrel szállásunkra, a Fancsika Vendégházig, köszönjük vendéglátóinknak, Reninek és Tibinek a színvonalas szálláslehetőséget, Editnek pedig a kiadós étkezést!
Holnap? Az előrejelzések alapján „végre” ismét eső és minden mennyiségben hajdúsági homok!
Köszönöm az erőt adó figyelmeteket, holnap, veletek, ugyanitt! 🙂
