Én csak azt hiszem el, amit látok. Határtúllépésnél lehull minden álarc.
Minden „utazás” egy újabb felismerési folyamat, amely nemcsak engem érint, hanem a másik viselkedését, személyiségét is. És mivel a határ testet-lelket igénybe vevő zónájában mindenkiről (így rólam is!) lehullik az álarc, sok mindent megtudunk önmagunkról. Én is. Még a nagyon emberi dolgokat is…
És erre mondják, hogy mihaszna?!
Sziasztok,
egy újabb utazás…Messzire, belülre. A leghasznosabb.
Nem küldött senki ide, önmagamtól jöttem. Célokkal fölfegyverkezve. Meg fogom csinálni – mert meg tudom csinálni. Ebben hiszek, azaz: önmagamban. Világi ember vagyok, nem vallásos, az én hitem önmagamban és a természetben lakozik – ez pedig elképesztő energiákat képes fölszabadítani bennem. Ezt hívom én önazonosságnak. Ez a fajta dolog pedig a hitből, az önbizalomból és az önismeretből származik. Hosszú évek, évtizedek munkájának, tapasztalatainak az eredménye.
Elnézéseteket kérem a rövid kitérőért, de a kis feleségem, Gyöngyvér, időnként nagyon érdekes dolgokat, kérdéseket oszt meg velem a futásom rövid pihenőiben. Próbálok ezekre ilyenkor szóban rövid, tömör válaszokat adni, hiszen futnom kell tovább, de sokat tanulok és karakterizálódom (micsoda szép magyar szó:-))) ) ezekből én is!!! Köszönöm az észrevételeiteket, hozzászólásaitokat, üzeneteiteket!!! Mindig tanulok én is!
Survivor 2. Azért jutott mára is a jeltelenségből…Szerencsére a korábbi terepismeretem, tapasztalataim, emlékeim sokat segítenek, de ma már behajoltam a valóság előtt: az Alföldön továbbra se okoskodjak GPS nélkül. Persze, klassz az igazolófüzet, de a méretarányok miatt igazából köszönő viszonyban sincs a valósággal…Időnként magam is mosolygok, hogyan teljesítettem már háromszor az AKT közel 900 km-ét. Hitből, érzésből, szerelemből, tájékozódási tapasztalatból. Talán tegnap késő este volt még pici energiám elolvasni, hogy jövőre az AKT lesz az MTSZ kiemelt projektje (helyes!!!) az OKK bemutatása során. Király döntés, egyetértek, támogatom!!!…:-)
Hűűű, nagyon sötét volt még a rajtnál, a Feizer lámpámnak nagy hasznát vettem az Anarcsra érkezésemig! Jó kis katonai terepgyakorlat volt :-)…
Anarcs után, főként Gyulaházát elhagyva már kellően világos volt (Farkas Bercivel nem találkoztam), de ez kellett is, mert az első letérőnél, Gyulaháza után jobbra máris ismét eltűnt a kék…Már nem lepődtem meg, itt lépett be a GPS a képbe. Szerencsére egy korábbi megyefutásom alkalmával sok-sok gyerek kíséretében már futottam erre, így nem ért meglepetésként a történet. A derékszög túlsó végén, a Nyírkarászra vezető, gyümölcsös melletti útra kiérve került elő a második kék jelzés…hajrá, van mit csinálni! Tudom, hogy az akácosok gyorsan nőnek és gyorsan cserélik őket, de mégis…Annak idején a Prezi egyik alapítója volt Friderikusz Sándor vendége, ő mondta, mekkora különbség van az amerikai és a magyar mentalitás között: amíg itt mindig azt mondjuk, miért nem lehet egy dolgot megoldani, addig az óceánon túl (nem vagyok USA-fan!) azt nézik: hogyan lehet ezt megoldani:-))). Ennyi.
Szóval, innentől igazi jelzés nélküli menet következett Rohodon át Vajáig, ahol pedig a cipőcsere után bő 12-13 km aszfalt Nyírderzs utánig. Bevallom Nektek, ez most jó volt. Szerencsére a sár Nyírkarász után már sokkal inkább tömörödött, nedves homok volt, de azért az, hogy nem kellett csúszkálva tavakat kerülgetnem az erdőben:-)…
Nyírderzs után még egy rövid, erdős szakasz, megérkezés Nyírbátorba, hosszú tekergés a városban, bélyegzés a múzeumnál, majd az utolsó menet István-tanyáig egy már kiszáradóban lévő homokos terepen. Itt futottam össze végre ismét Gyönggyel, ami azt jelentette, hogy beértünk a mai célba, közben a bélyegzőhelyen egy, az AKT-t épp itt befejező és teljesítő sráccal, Bálint Tomival üdvözölhettük egymást (ezúton is gratulálok neki!), végül spártai hős ultrafutó barátom, Végh Ati is meglepett minket Ibolyával itt. Köszönet érte!!!
