1. nap – Szigliget – Úrkút

Főoldal/Beszámolók/1. nap – Szigliget – Úrkút

1. nap – Szigliget – Úrkút

“Az önbecsülést, az önfejlődést sokkal inkább jelenti saját csúcsaid megdöntése, mint sem mások csúcsainak a hajszolása.”

Sziasztok,

mielőtt bármit is mondanék, hadd köszönjem meg Nektek azt a töménytelen sok üzenetet, jókívánságot, empátiát, amelyet Tőletek kaptam, kaptunk. Sokkolóan pozitív élmény volt – erre tényleg nem számítottam.
Most van itt az alkalom, hogy két nap késéssel ugyan, de megköszönjem a volt tanítványaimnak, hogy nem felejtettek el valamit: 30 évvel ezelőtt, Békés megye legszebb erdőtisztásán megalapítottuk a Körösök Völgye Turista Egyesületet (KVTE) .
Megannyi közös élmény, emlék, erőpróba, Magyarország körbe gyaloglása a kéken , Európa legmagasabb csúcsainak a megmászása, olimpiai ötpróbák szervezése, teljesítménytúrák és sorolhatnám…
Nem véletlenül kaptuk meg a Békéscsaba Sportjáért kollektív elismerést.
KÖSZÖNÖM NEKTEK!
Nagyszerű emberek vagytok.

Mi történt ma? Nekivágtunk az útnak. Az adrenalin végre másfele is terelődött, bár azt nem titkolom, nem kevés telefont kellett még ma is futás közben elengedni, hogy mire a végére érünk, azt mondhassuk – minden rendben volt.
Igazi futóidő, napsütés, de szél, viszonylag optimálisnak mondható terep, káprázatos táj( Balaton – felvidék, Bakony déli része), több mint 2.000 m szintkülönbség “üdvözlésként” és 65 km.
Kora reggel 10 fok alatti hőmérsékletben rajtoltam Szigligetről, ahol a település nagyszerű polgármestere, másfél évtizede barátom, Balassa Balázs indított el hosszú utamra. A Káli – medence és környéke igazi hullámvasút volt, nem unatkoztam, de a táj szépsége minden nehézségért kárpótolt. A három komoly szintkülönbséget ma a Badacsony, a Csobánc és a Kab-hegy jelentette. Köszönöm, jól vagyok, de ez annak is köszönhető, hogy rendkívül odafigyeltünk a táplálkozásra, a folyadékbevitelre.
Azért az északi pofaszél Kab-hegyre felfelé menet már nem hiányzott, de tudom, hogy ez az út időnkénti velejárója. 15:30-ra érkeztem Úrkútra , ahol a településen mindenki nagyon nagy szeretettel és tisztelettel fogadott minket ( Fülöp Zoltán Gyuláné polgármester asszony, a Kilencház Vendégház és a Kéktúra Étterem ). Napunkat a Csárda-hegyi őskarszt megtekintésével fejeztük be. Készülünk a holnapi kihívásra, ami szintén 65 km és kicsit kevesebb mint 2.000 m szintkülönbség lesz.
Köszönjük, hogy Velünk vagytok!!!

2020-10-10T05:32:36+00:002020.10.08.|Beszámolók|
Go to Top