Köszönto/Nyitólap

A futás céljai

Szarvas Mátyás
A futás útvonala
A 2008-as futás

Beszámolók az útról

Az út összegzése

A médiának

Körösök Völgye Turista Egyesület

Kapcsolat

 

 

 

39. nap - október 30.: Döröske – Bozsok

(54,4 km, 200 méter szintkülönbség)

 

"A kockázat alapvető feltétele a jó üzletnek, de nem a célja! Az újrakezdéshez először is idő kell, másodszor az egyéniségünknek megfelelő új játszótér!"

 

Sziasztok!

Az utolsó dél-dunántúlis nap. Mi is mára a motivációm? Ez az, amit minden napra meg kell találnom ahhoz, hogy viszonylag egyszerű legyen a rajt. Szóval: ma „csak” 54 km és ezzel (sajnos) befejezem a dél-dunántúli kéket.

Döröskéről egy hosszabb aszfaltos résszel indítottam Molnaszecsődig. Már jelentkeztek a lehűlés első jelei, bár érdekes volt, hogy az első órában elégnek bizonyult három vékonyabb réteg rám, ám amikor feltámadt az északnyugati (természetesen szembe) szél, még egy réteget fel kellett vennem.

Molnaszecsődtől Jákig tapostam az éjszakai esőzés okozta sarat, Jákon a bélyegzés után aztán cipőcsere és újra egy kis frissítő, pihentető aszfaltút következett Nárai községig. Itt egy utolsó váltás, előtte kaja és aztán bevetettem magam a „rengetegbe”, hogy Bozsokig immár egyedül, a kísérővel, Gyönggyel való találkozás nélkül tegyem meg a 14 km-es utat.

A Náraiból kivezető erdő fantasztikus hangulatot árasztott a sárguló leveleivel, a szűk ösvényeivel, nehéz szívvel hagytam el ezt a szakaszt. Az Oladig vezető út közben egy hosszabb beszélgetés zajlott a szombathelyi rádióval riport gyanánt, aztán végre elértem a Szombathely oladi városrészén található (természetesen bezárt…) kilátót, majd a lentebb található, szintén zárt állapotú Kilátó Szomjoltót. Mivel itt bélyegeznem kellett volna, nem vártam meg a hűvös, szeles időben a déli nyitást, hanem igazolófotót készítettem és folytattam az utamat Bozsok felé.

A Gencsi-, majd a Külső-erdő egyedi hangulatot árasztott egyenes ösvényeivel, őszülő színeivel, a lombosokba keveredő fenyvesek mintegy feltették az i-re a pontot. Sikerült elkapnom egy jó közepes ritmust, amely egyenletessé tette a haladásomat. Gondot csupán a most már visszatérően jelentkező és egyre erősebb forgófájdalmam okozott, amely miatt megváltozott a jobb lábam lépéstechnikája, így a fájdalom egy idő után már a lovaglóizmomban is jelentkezett. Nem volt egyszerű legyűrni az érzést, hogy ez a dolog a hátralévő napokban most már mindennapos vendégem lesz, tehát mentálisan is készülnöm kell erre a fájdalomra minden este és reggel.

Szerencsére mire gond lett volna, hirtelen feltűntek az erdőből kilépve a Kőszegi-hegység vonulatai és Bozsok templomának tornya, így már tudtam, hogy ez a nap is a „kosárban” van. Tisztelem a hegyet, a távokat, egy pillanatig sem nézem le a napi kihívásokat, ez a siker egyik alapfeltétele, sokkal inkább megpróbálok teljes harmóniában együtt haladni mindennel nap közben.

Azért rendesen kifáradtam a végére, ráadásul két nagyon hosszú és nagyon szintes nap jön a Kőszegi-hegység, Alpokalja, Kemeneshát vidékén, úgyhogy össze kell raknom magam, hiszen holnaptól a további napokban már újra az operatőrökkel is együtt kell dolgoznom, ami sűrű feladatokat ró rám, ránk.

Mai szállásunk Bozsokon a Sibrik Kastély Hotelban van, a vacsoránk pedig az Aranypatak Vendéglőben, mindkét támogatónknak köszönjük a segítséget, az ügyhöz való pozitív hozzáállást!

Két rövid, de talán sokatok számára fontos és hasznos információ a beszámoló végén.
Az első: a befutó november 3-án, kedden délután 15.00 órakor lesz a terveink szerint a szigligeti vár legfelső bástyáján, bárkit szívesen látunk, aki együtt szeretne osztozni velünk a csapatmunka sikerében. Az utolsó km-eken a Szent György-hegy felől érkezünk Szigligetre.

A második: a tervezett filmek közül a természetre építőé előreláthatólag 2010. február 26-án lesz az elmúlt évhez hasonlóan Békéscsabán a Csaba Center mozijának nagytermében 19.00 órától, melyre már most nagy szeretettel és tisztelettel hívunk meg mindenkit, aki szereti a természetet, a kéket, a kihívásokat. Természetesen ezt konkrétan még jelezni fogjuk felétek ezen a honlapon, mely tovább él a futás befejezése után is.
Ennyire jutott időm és energiám mára, köszönöm az érdeklődéseteket!

Szarvas Mátyás

 

Rajt Döröskéről

 

Bélyegzés Egyházasrádócon

 

A jáki templomnál

 

Jákról kifelé

 

Ják és Nárai között

 

Nárai végén

 

Erdei ösvény Nárai után

 

Szombathely-Olad kilátó

 

Kilátó Szomjoltó, bélyegzőhely, zárva

 

Oladon

 

Erdőn, mezőn, szántón

 

Szombathely és Bozsok között

 

Előbukkant a Kőszegi-hegység

 

Bozsok előtt

 

Szállásunk Bozsokon, a Sibrik Kastély Hotel

 

 

38. nap - október 29.: Bajánsenye – Döröske

40. nap - október 31.: Bozsok – Bögöt

 

 

 

 


Balogh és Balogh Reklámiroda

Szuperinfó,
Eger

Garamond Kiadványszerkesztő Stúdió,
Eger

Oil Német Kúthálózat, Eger

Sass Patika, Andornaktálya

Máthé Patika,
Tiszanána

Hubertus Erdei Iskola,
Kab-hegy

ÖregPrés Fogadó,
Mór

Tarján Vendégház,
Tarján

Tóparti Vendégház, Nőtincs

Vendégház,
Cserhátsurány

3Patak Panzió, Mátraszentistván

Polgármesteri Hivatal Vendégháza,
Putnok

Tengerszem Hotel,
Jósvafő

Bogáthy-kúria,
Nyírbogát

Móló Panzió és Étterem, Berettyóújfalu

Mózes Vendégház, Ópusztaszer

Csíkos István vállalkozó, Ruzsa

Turistaház,
Ósükösd

Sárosdi Pince,
Szekszárd

Centrál Hotel,
Nagykanizsa

Göcsej Szíve Vendégház, Kustánszeg

Malom Panzió és Étterem, Bajánsenye

Sibrik Kastély Hotel, Bozsok

Danubius Health Spa Resort,
Sárvár

Hotel Kapitány,
Sümeg

Sziget Panzió,
Tarján

Cserkészpark,
Csobánka

Lippai Beáta,
Kemecse

Jeskó Panzió,
Zirc

Palace Hotel,
Hévíz

Sziszi - Szita,
Békéscsaba

Speedy Kerékpárbolt
Balázs Imre,
Békéscsaba