25. nap - október 16.: Túrkeve – Eperjes
(62,5 km, 10 méter szintkülönbség)
"A mozgás többet ér minden orvosnál." |
Sziasztok!
Amilyen szép és utánozhatatlan a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai –Ecsegi szikes puszták körzete, annyira elvette az élét és az élvezetét ennek az a brutális szél és sár, amellyel a nap végén közel húsz km-en át küzdenem kellett.
Reggel éreztem csak igazán, hogy mennyi energiámat elvette ez a végtelen birkózás a széllel, a véget nem érő sártengerrel. Nagyon nehezen raktam össze magamat a reggeli rajtra, igazából csak a Peresi gátőrház után kezdtem magamhoz térni, ám az alapképlet nem változott: a szél továbbra is szembe jött, a sarat pedig cipelnem kellett magammal.
Mezőtúr után kanyarodtam le kb. hatvan km után a Hortobágy-Berettyó gátjáról a Peresi gátőrház felé, ahol az elmúlt évhez hasonlóan ismét nem tudtam bélyegezni, igazoló képet készített Bálint és már indultam is az újabb „gátetapra” a Hármas-Körös gátján Szarvasig. Ezen a szűk húsz km-en is természetesen szembe fújt a szél, most már rendkívüli módon igénybe véve a tűrőképességemet.
A délelőtt folyamán öt nap után végre láthattam a napot, jó hatással volt a lelkiállapotomra, az pedig különösen, hogy Szarvason Bálint mellett Gyuszi és Gábor is várt rám és holnap is együtt „dolgozunk” tovább.
Szarvason egy kis városi fíling után szép volt átfutni az Erzsébet-, majd az Anna-ligeten, aztán jött a Bikazug, Furugy és Kákaifőmajor. Itt váltunk el Gyusziékkal egymástól, ami nekem ezután következett, az maga volt a rémálom: tapadós, ragadós talaj végestelen végig. Azt hittem, sosem lesz vége, a combjaim már egyáltalán nem vágyták ezt az extrém terhelést.
Megváltásnak éreztem a megérkezést Eperjesre, ezzel egyúttal át is léptünk Csongrád megyébe. Holnap még egy rövid visszalépés Békés megyébe, hogy aztán végleg Csongrád megye és nyugat felé vegyük az irányt.
Nagyon kifáradtam, remélem, sikerül reggelre összerakni magamat, most egyelőre még nem érzem ezt.
Szarvas Mátyás

Mezőtúr, futás a Hortobágy- Berettyó másik partjára

Mezőtúr a gázfogadó állomás felől

Egy piros pont a távolban (Peres felé)

A gázfogadó állomás mellett

A Peresi- gátőrháznál

A Peresi- gátőrházat elhagyva

Az árvízkapunál

Őszi csendélet a vizeken

Szél, sár, gát,szél, sár, gát…

A Hármas- Körös vasúti hídján

Pihenő a hídon

Szarvason, a történelmi Magyarország középpontjánál

Szarvas, a híd után

Kákafokot elhagyva

Folytatódik a sárdagasztás

Eperjesen a célban Horváth Ferencnével
24. nap - október 15.: Vidratanya - Túrkeve
26. nap - október 17.: Eperjes – Ópusztaszer