1. nap - szeptember 22.: Szigliget – Kab-hegy
(58,6 km, 1.780 méter szintkülönbség)
"Ha elfogadható a kockázat,
tedd meg az első lépést!"
|
Amit nagyon szerettünk volna, akartunk, az rendkívül rövid időn belül valósággá vált: idén folytathatjuk a tavaly megkezdett utat, filmet, most már a valóságban is végig mehetünk az úton.
Külön köszönetünket szeretném kifejezni cégemnek, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt-nek, amely a feltételek túlnyomó részét biztosította ehhez a közös vállalkozáshoz, más támogatókkal együtt.
Szóval reggel hat óra után néhány perccel ismét nekivágtunk az Országos Kék Kör csodálatos, sokat és még több figyelmet érdemlő 2.533 km-es útvonalának. Nem kis szervező munka után, kevesebb mint két hónapos előkészítéssel, ha az utolsó pillanatban is, de minden a helyére került és útjára indíthattuk a II. Országos Kék Kör futást.
Csodálatos időben, a pirosló Badacsony sziluettjével tettük meg az első kilométereket Balassa Balázs polgármesterrel és Edvinnel, az iskola igazgatójával Szigligeten, a vár tövétől indulva. Már ekkor érezni lehetett, hogy az ilyenkor megszokottnál jó pár fokkal melegebb van. Ennek később lett komolyabb jelentősége.
Badacsonytördemictől már egyedül róttam a kilométereket, átkelés a Badacsony tömbjén, elhaladás a Gulács, később a Csobánc tanúhegyei mellett, közben bélyegzés Káptalantótiban, majd Szentbékkállán, miközben egyre melegebb lett és cserélődött, egyszerűsödött a ruha rajtam.
Szentbékkálla után a Fekete-hegy alatt másfelé indul felfelé a kék jel, tábla már van, jel még nincs egy darabig. Külön izgalmas, hogy a tábla egy helyen 3 km távolságra jelöli a csodásan felújított Eötvös-kilátót, száz méterrel arrébb már 4 km-re…
Balatonhenyén újra találkoztunk Koncz Csaba absztrakt fotóművésszel, aki nagyon megörült nekünk s miután megajándékoztuk a tavalyi film egy példányával, ismét elkísért egy jó km-en, hegynek felfelé a kerékpárjával. Döbbenetes ennek az embernek a fizikai állapota, a vitalitása a korához képest!!
Nagyvázsonyba már rekkenő hőségben értem, előtte a csicsói erdészháznál elköszöntünk a legnagyobb fiúnktól, Geritől és a tavalyi filmünk narrátorától, Tomanek Gábor színművésztől, akik eddig a pontig velünk voltak.
Az utolsó tíz km komoly kihívás volt és nagyon meg is viselt, ez az igazság. Ömlött a víz rólam, elment az erőm, szerintem a cukrom is leesett, amire nagyon rég volt példa, alig vártam, hogy közel 60 km után felérjek Kab-hegyre. Ez fél négykor következett be, majd egy kis szusszanás után elmentünk a szállásra, a Kab-hegyen található Hubertus Erdei Iskolába, melyet – és a vacsorát is – ezúton köszönünk a Vergának!
Köszönjük mindenki érdeklődését, a jókívánságokat, az értünk szorítást, reményeink szerint egy korai pihenő után holnap ismét jelentkezünk!
Szarvas Mátyás

Az első méterek a Bujdosók- lépcsőjén

A Badacsony oldalában, háttérben a Tóti-hegy

Cipőcsere a Csobánc előtt

Szentbékkálán együtt a vidám stáb

A felújított Eötvös-kilátón

A párában úszó Káli-medence

Balatonhenye előtt

Ismételt találkozás Koncz Csabával

Szarvasok, ha összefutnak

Megérkezés Nagyvázsonyba

Riport közben

Kab-hegyre tartva

Fáradt megérkezés Kab-hegyre
2. nap - szeptember 23.: Kab-hegy – Nagyesztergár