,,Úgy látom, hogy 2020 óta megkerdült a világ, ez pedig az élet szinte minden területére óriási hatással volt: magánélet, munkahelyek, emberi kapcsolatok, sport, társadalom.
Csak azok tudtak talpon maradni, „alkotni”, akik megfelelő tartalékokkal rendelkeztek, kreatív ötleteik voltak-vannak vagy kellően innovatívak, netán az őrült vagy a megszállott
kategóriába tartoztak” – írta nemrégiben Szarvas Mátyás, aki a közelmúltban negyedszer teljesítette az Országos Kékkört.
Verasztó Lajos
lajos.veraszto@mediaworks.hu
Futás Szarvas Mátyás, a Körösök Völgye Turista Egyesület (KVTE) többszörös világkupa győztes, és országos bajnok ultrafutója, Európa legmagasabb csúcsainak a megmászója
ez utóbbiak közé tartozik. Semmi nem bizonyítja jobban ezt, mint a tények: 2020-ban és 2022-ben, a legnehezebb időszakban javította meg az Országos Kékkör Futás
világcsúcsát 39, majd 38 napra. Elmondása szerint szinte a lehetetlenre vállalkozott, hiszen embertelen sok munkával sem sikerült előteremteni a tervezett, és a közvélemény
által nagyon várt mozifilmek költségvetését, sőt, magának a vállalkozás finanszírozásának a minimalista költségvetését sem. A koronavírus is megtizedelte csapatát,
a munka dandárjának időszakában már csak a webes csapat maradt meg, baráti alapon. Ezer szálat tartott a kezében, ám mégsem azt nézte, miért sikerülhet az
idei világcsúcs kísérlete (melynek a következő évek miatt óriási szerepe volt, van és lesz), hanem sokkal inkább azt: hogyan tudja megcsinálni. Sikerrel járt,
köszönhetően mentalitásának, kitartásának és a megmaradtak odaadó munkájának, segítségének.
Ha a futás teljesítmény oldalát nézzük, egyértelmű, hogy ha a 39 nap a határeset volt, akkor a 38 nap már a határtúllépés. Az egyetlen nappal
kevesebb rendkívüli mértékben forgatta fel az első két hét fizikai teljesítményét, technikáját, logisztikáját. A papírra vetett terv és a kivitelezés között a
rugalmasság volt a leggyakrabban emlegetett szó az első tizennégy napban, hiszen szinte állandó változás alatt voltak a napi szakaszok távjai, rajt- és célhelyei,
hol a logisztika, hol a futó állapota miatt. Ekkor kellett meghoznia azt a plusz egy napot, amellyel a teljesítés időtartama egy nappal rövidült, hogy aztán Csongrádot
elérve „már csak” tartania kelljen azt a további 1.500 km-en keresztül. Leírva ez nagyon egyszerűnek tűnik, ám a valóságban kőkemény munkát
és sok-sok kitartást igényelt.
A IV. Országos Kékör Futásról így beszélt a csabai származású ultrafutó.
– Hajnalonként fagyos időben indultam az első tíz napban, ezúttal a korábbiakban megszokottal ellentétben nem a hegyek, kelet felé, hanem először
le a Dél-Dunántúlra, majd a Dunán átkelve végig az Alföldön, hogy csak a végén következzenek a nagy hegyek. A fordított irány nagyszerű lehetőség volt a másként
látásra, időnként meg is zavart, mint a rutinból vezető sofőrt a behajtani tilos tábla – itt-ott elkeveredtem egy kicsi időre egyszer-egyszer. Mindez persze
tudatos volt, ám erről majd egy későbbi vállalkozás kapcsán. Szóval reggelente gyakran fáztak az ujjaim még kesztyűben is. A Dunán átkelve aztán megérkeztem
a homok világába. Különleges helyzetben futhattam végig az Alföldi Kéktúra 850 km-ét – kora tavasszal olyan nyári szárazságban, amely nagyon ritka.
Szél folyamatosan, homokviharok, porfelhők, állandó küzdelem a lábam alatt a futóhomokkal, a délibáb állapotának a kezelése (sosem tudtam utolérni a föld
és ég találkozását), mégis: egészen káprázatos részei vannak az Alföldünknek tájképileg.
A gátak világa, a Bihari-sík végtelenje, a Hajdúság rejtett csodái, majd a Bodrogközön át a zempléni „sátorhegyek” közelítése… Aztán az
Északi-középhegységben ismét beléptem a tél világába, először dagonyázás a Cserehátban, aztán hatalmas hó a Bükkben és a Mátrában 600 m felett,
majd a vendégmarasztaló Cserhát a sárral…
Megannyi kihívás és újabb élmény, de rendíthetetlenül haladtam előre a célom felé. Rendkívül ritka pillanat volt a Börzsöny csúcsán, a Csóványoson,
kilencszáz méter felett a szélcsend, hiszen itt szinte mindig kegyetlenül fúj a szél.Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy melyik nap volt a
legemlékezetesebb nehézség szempontjából, nos, akkor egyértelműen a 34. napra szavazok, amikor a Budai-hegységben, a Pilisben és a Gerecsében futottam.
Túlélni – ez az egy dolog járt egész nap a fejemben. Ömlő, szakadó eső már hajnaltól, szél, veszélyes ereszkedők, mindenhol víz, csúszkálás, esések, villámlás,
szinte nulla százalék esély a normális bélyegzésre…
Az egyik legnagyobb győzelem a 38 nap alatt ennek a hetven km-nek a teljesítése volt. Mindez persze üzenet volt: bármire képesek vagyunk, ha
fontosnak érezzük a célunkat.
Végül néhány gondolatot osztott meg velünk az extrém vállalkozás tapasztalatairól a rutinos sportember.
– Rengeteg féle, fajta fa áll az erdőségeinkben…együtt… Jól megvannak, nem bántják, hanem tisztelik, nem gyengítik, hanem erősítik egymást.
Együtt állják ki a viharok próbáját, együtt adnak árnyat a gyengébbeknek. Sokat tanulhatunk tőlük. Ezért sem volt könnyű visszaérkeznem a „vadonból”
a mindennapokba. Ugyanilyen gyomorfordító az a rengeteg hulladék, amely emberek által kerül ki a természetbe, de ugyanilyen öngól a leggyilkosabb
hulladék, a digitális hulladék (eszközök + sugárzás), amely ellen semmit nem teszünk, sokkal inkább még növeljük is a mértékét (5G, 6G stb.),
amellyel csak gyorsítjuk a rendelkezésünkre álló idő fogyását, magát a világot, miközben épp arra lenne szükség, hogy megszabadítsuk bolygónkat az
eszméletlen mennyiségű fölösleges információtól, dezinformációtól. A magánosítás elképesztő méreteket ölt a kéken is, időnként már úgy éreztem, hogy egy
börtönben vagyok, ahol kerítések között közlekedhetek csak, a számomra engedélyezett ösvényen. Az már csak ráadás, hogy mennyi plusz km-rel növelik ezek
az útvonal hosszát… Ezzel együtt: a kék csodálatos. Varázslatos. Végtelen. Kívánom a lehető legtöbb embernek, hogy itt, a szépségei és nehézségei
között találja meg önmagát vagy találjon vissza önmagához, hiszen az igazából „való világ” egyetlen dolgot követel most tőlünk és erre nagyon gyorsan
át kell állítania mindenkinek önmagát, akinek még céljai vannak az életben: a változás képességét.
Erre ragyogó „kórház” a kékkör, a természet. Cigaretta, és eldobott csikkek nélkül…