A szélsőséges természetben (szárazság, sivatagosodás – viharok, özönvizek) ugyanazokkal a félelmekkel és bizonytalanságokkal nézek szembe, amelyekkel korunk valamennyi embere: a magánnyal, a búcsútól való félelemmel, a biztos kapaszkodók elvesztésével. Ami megkülönböztet mástól: engem sokkal jobban foglalkoztat a most és a holnap, mint a tegnap.

A napokig, hetekig tartó folyamatos futás az Alföld horizontokkal ölelt sík vidékén olyan, mint egy mély meditáció: kiüríti az embert. A gondolataim ilyenkor letisztulnak. Érzem, hogy árad felém kívülről az energia. Új ötleteim támadnak, új erőre kapok. Kellő távolságról szemlélem önmagamat. Az önmagunktól való kellő távolságtartás alapfeltétele annak, hogy határozott döntéseket hozzunk.

Látszólag nem „nagy” okosság, de mégis igaz. Mindig befelé figyelj, önmagadra! Tanulj meg álmodozni – ez nem bűn, nem haszontalan cselekvés! Ebből születnek az álmok, ezekből pedig a célok! Tanuld meg szeretni a természetet, rengeteg dologban segít! Szabad ég alatt a gondolataid szabadabban szárnyalnak! Aludj el a céljaiddal kapcsolatos elképzeléseiddel s ébredj velük! Vesd nap nap után papírra ezeket a célfüzetedbe s ne felejtsd el vizualizálni őket! Életedet a tudatod határozza meg, legkevésbé a körülményeid! Dönts!

Ahhoz, hogy egy ötletemet a gyakorlatba átültessem, pozitív érzelmekre van szükségem: a végtelenség érzésére (’A végtelen kék’ – köszönet filmrendező örök barátomnak, Major Gyuszinak és a teljes stábnak!), a reményre (jelen pillanatban is ez hal meg utoljára) és arra, hogy a dolog értelmét lássam. Ezek együtt ébresztik fel bennem a „becsvágynak” nevezett motivációt. A világ egyik legnagyobb kihívása jelen pillanatban egy ilyen és ekkora vállalkozást tető alá hozni. Mégis megteszem. Szükége van rá(m) másoknak.